A két királynő (Mary Queen of Scots) 2018 [23.]

Történelmi filmekből, - főleg, ha látványosak, hitelesek és történet-hűek - sosem elég; ezt az alapigazságot osztjuk mi is és ennek jegyében kezdtünk nagy örömmel a "A két királynő" című, 2018-as történelmi dráma megtekintésének is. Csalódás pedig egyáltalán nem ért bennünket: egy jól összerakott, végig érdekes történetvezetésű és hiteles sztorit kaptunk, mely ugyan picit szegényes látványvilággal társult, ám kivételesen jó színészi alakításokat adott számunkra. A rendező ezúttal egy hölgy: Josie Rourke, aki bár kezdő a direktori székben, egy meglehetősen érett munkát tett le az asztalra tavaly, mely csak idén januárban került a magyar mozikba. [A filmről egyébként egy alig három perces YouTube videót is készítettünk posztunkkal egy időben.]

aket_kiralyno.jpg 

A sztori megfelel a valós történelmi kereteknek: a XVI. századi Angliába és Skóciába kalauzol el bennünket, bemutatva az Erzsébet-korabeli brit viszonyokat és leginkább két királynő: I. Erzsébet angol, és Stuart Mária skót uralkodónő életét (akik mellesleg másod-unokatestvérek). A fókusz inkább Máriára van helyezve, akinek életébe azon a ponton csatlakozunk, hogy hazatér Franciaországból, ahová első férje, II. Ferenc jegyeseként került. Mivel azonban a franciák uralkodója 1560-ban elhunyt, Stuart Mária visszatérhetett hazájába, Skóciába. Otthon azonban ezernyi probléma várja: a legsúlyosabb, hogy skótok nagyobbik része protestáns így ellenségesen viszonyul hozzá (aki szigorú katolikus neveltetést kapott).

Skócia belső válságban van: vallási ellentétek osztják meg és lezáratlan az uralkodó-kérdés is a tartományban, mivel a nép és a nemesség férfi uralkodóra vágyik. Ez a törekvés Stuart Mária kiháziasításának tervbe vételét jelenti, ám a leendő férj személyében már koránt sincs egység. Tetézi a problémákat az erősödő angol befolyás és I. Erzsébet folyamatos beavatkozása is Skócia ügyeibe. (Az angol királynő mindig a protestánsok oldalán és a katolikusok ellenében lép fel Skóciában.) Mária végül dönt: engedve a népakaratnak, 1565-ben újra férjhez megy, mégpedig elsőfokú unokatestvéréhez, Stuart Henrykhez, Darnley urához. A férfitől egy évvel később egy életképes kisfia is születik: Jakab. A pár eleinte együtt lép fel Mária ellenségeivel szemben és csatában győzik le a hatalmuk ellen szervezkedő skót nemeseket (ezek egy része Mária katolicizmusa miatt tör a királynő ellen). A film egyetlen csatajelenete is ehhez kapcsolódik az 54-56. percben.

a_ket_kiralyno2.jpg

Közben az új házasság - a kisfiú megszületése dacára is - inkább csak szenvedést hoz az alig 23 éves Mária számára: férje társuralkodói vágyakat dédelget magában, ráadásul a Mária ellen szövetkező skót nemesek egy csoportja is megkörnyékezi Henriket. Az összeesküvők arra biztatják az újdonsült férjet, hogy vegye kezébe Skócia irányítását. A lázadók közt van féltestvére, James is (lord Moray), ami különösen fáj Máriának.

Az ifjú királynő, az összeesküvésről mit sem sejtve társalkodónőivel múlatja az időt és baráti kapcsolatba kerül olasz titkárával, David Rizzióval. Végül a Mária elleni összeesküvők elérik céljukat: rábírják Henriket arra, hogy vegye őrizetbe Máriát és ő üljön Skócia trónjára. A rábeszélésben döntő szerepe van annak is, hogy elültetik Henrikben a gyanút, miszerint felesége szeretői viszonyt tart fenn Rizzióval. Bár a pletyka nem igaz, a férj elhiszi és megöleti az olaszt. Ez komoly fordulópont Stuart Mária életében, ugyanis soha nem bocsátja meg férjének, hogy megölette jóbarátját. A történet azonban Mária számára kifejezetten rossz irányba fordul: az összeesküvők férjét is megölik (mert nem mutatkozik irányíthatónak) és a nép pedig őt okolja haláláért. Bár a skót lázadói csoport egyik tagja erőszakkal feleségül veszi (ez lesz már a harmadik házassága) a skótok túlnyomó többsége a trónról való lemondását kezdi követelni. Nincs már támogatója sehol.

Mária 1567-ben kénytelen lemondani a skót trónról fia, az alig 1 éves Jakab (a későbbi I. Jakab) számára és elmenekülni Skóciából. A film kétségtelenül fontos csúcspontja, amikor Mária menekülése során találkozóra hívja másod-unokahúgát I. Erzsébetet ÉS menedéket kér tőle. A két királynő érdekes beszélgetést folytat egymással, melynek során kiderül, hogy Erzsébet egész életét a hatalom megszerzésének és megtartásának áldozta, - lemondva szerelemről, családról és gyermekekről - mégis irigyli Máriát, akinek mindez megadatott. Ugyanakkor az angol királynő bevallja azt is, hogy veszélyes uralmára Mária, így ne számítson arra, hogy támogatni fogja őt.

a_ket_kiralyno3.jpg

A történelem igazolja Erzsébet szavait: Stuart Mária felmenői miatt jogot formálhatna a skót mellett a brit trónra is. Veszélyt jelent tehát Erzsébetre nézve, aki ugyan 19 éven keresztül menedéket biztosít Mária számára, ám végül mégis kivégezteti unokatestvérét. Az ok politikai: mivel Európa katolikus királyai, a pápa és a belső ellenzék együttesen Mária mögé állva megdönthetnék hatalmát.

A "Két királynő" egy szenvedélyes film, tele érzelemmel, konfliktussal és remek alakítással, melyek közül leginkább a Stuart Máriát megjelenítő, alig 24 éves Saoirse Ronan teljesítménye emelhető ki. A gyönyörű, ír származású színésznő ugyanis hihetetlen átéléssel, érzelmek egész sorát bemutatva, érett játékkal teszi valódi élménnyé a történetet. Megtapasztalhatjuk, hogy milyen nehéz lehetett akkoriban egy nő élete és mennyire kiszolgáltatott helyzetben volt kénytelen barátok és ellenségek közt érvényesülni még akkor is, ha történetesen királynőnek született. Színvonalas alakítást nyújt I. Erzsébet bőrébe bújva Margot Robbie is, bár ő jóval kevesebb játékidőt kap a forgatókönyv Máriára fókuszálása miatt.

A Mary Queen of Scots leginkább történelem kedvelők számára különleges, mert megragadja a XVI. századi Skócia esszenciáját és megmagyarázza egy hányattatott sorsú skót királynő döntéseinek hátterét. Tetszetősek és korhűek a ruhák, a fegyverek és a helyszínek is. Ami negatívum, az talán csak a mozgalmasság hiánya, hiszen egy háborúkkal, lázadásokkal teli korszak történelmi drámájához mérten aránylag kevés csatát, monumentális jelenetet vagy izgalmas harcot láthatunk. Ugyancsak furcsa a sok színes-bőrű színész és statiszta alkalmazása egy kora-újkori skót környezetben, illetve annak vitathatósága, hogy I. Erzsébet és Stuart Mária a valóságban találkoztak e egymással. (A történészek többsége szerint a két királynő közt soha nem jött létre személyes találkozó.) Ám mindezeken túl lehet lépni, hozzátéve: titokban igenis összejöhetett egy megbeszélés a kor két legfontosabb uralkodónője között.

Értékelésünk a vitatható részek dacára is erős 80%, mert bőven kárpótol bennünket az érdekes és izgalmas történetvezetés, illetve a Stuart Máriát alakító Saoirse Ronan élvezetes játéka.80.jpg

Részletesebben nézve a négy ismert szempont alapján: alapsztori: 80%, rendezés: 80%, színészi teljesítmények: 90%, látványvilág: 70%.

Facebook csoportunk

filmelemzo_logo_uj.jpg

2019.07.11. (00:47)