Egy ütős téli horror, amiről valószínűleg nem hallottál [31.]

Adam Green, amerikai rendező sokkolóan felzaklató thrillert (horrort) készített 2010 -ben, mégpedig mindössze három főszereplővel és egy sífelvonóval. A film Amerikában "Frozen", Magyarországon pedig "Kihülve" címmel került a forgalomba. Green alkotását többnyire a horror műfajába sorolják (például a port.hu is így "jegyzi") leginkább a durva jelenetek miatt, máshol thrillerként szerepel. (Igazából mindkét klisébe beleillik, más-más okokból.)

frozen_1.jpg 

A Kihűlve kevéssé ismert film én is teljesen véletlenül bukkantam rá, amikor angol nyelvű oldalakon "vadásztam" filmritkaságokra. Megnéztem és már az első 15 perc után tudtam, hogy megéri a 93 perces játékidőt végig-izgulni, mert egy jól felépített és hihető sztorit takar a script.

Ami az alaptörténetet illeti: vannak sztorik, melyek önmagukban is ütősek, hiszen teljesen reális és egyszerű élethelyzetekből alakítanak ki kőkemény, izgalmas és horrorisztikus végkifejleteket. A Frozen is pontosan ilyen film: egy ártatlan, hétköznapi szituációt "vázol fel" egy síelni induló trióval (fiú-lány, akik egy párt alkotnak, plusz a srác legjobb barátja), majd az első félóra után beindulnak a rémségek. A néző kapaszkodik a székébe, miközben egyetlen gondolat zakatol a fejében: "úristen, én mit tennék ebben a helyzetben?".

Hasonló film a 2016 -os Zátony (Jaume Collett-Serra rendezésében, Blake Lively főszereplésével), a 2017 -es Hegyek között (Idris Elba és Kate Winslet játékával) és a valós eseményeket feldolgozó, 2010 -es 127 óra (James Franco -val). Ezekben is magukra maradt, kemény döntésekre kényszerülő, szinte halálra ítélt emberek küzdenek meg az elemekkel (az életben maradásukért).

frozen_2.jpg

A Frozen elején ugyan nem láthatjuk a "based on a true story" feliratot mégis teljesen hihető és realisztikus az egész. Mi történik, ha fennrekedünk egy sífelvonón úgy, hogy egy teremtett lélek sincs a közelünkben (több kilométeren belül nincs segítség) és a sífelvonó teljes kezelőszemélyzete hagyja ott a helyszínt egy egész hétre. (Valamiféle ünnepi bezárás miatt.) Tegyük még hozzá: az ülőke jó 8-10 méterre van a kőkemény, jeges talajtól és odalent farkasok ólálkodnak. Kiegészítés: a felvonón nincs másik "utas" mert hőseink egy utolsó siklásra mennek (ők aznap a legutolsók) és lefizették a műszakot záró kezelőt, hogy még egyszer engedje fel őket (de csak őket). Adódik a kérdés: aki felengedte őket, miért nem hiányolta a csapatot? Nos a válasz: mert leváltják és az új fickó már azt hiszi üres a pálya és áramtalanít mindent. Egy teljes hétre!!! A hőmérséklet saccra mínusz 10-15 fok nappal, mínusz 20-25 éjszaka, amellett minden havas és jeges, a táj pedig tökéletesen kihalt. Klasszikus "innen szép győzni" helyzet.

Green mesterien növeli a feszültséget, előre "kilőve" kifogásainkat: nincs a fiataloknál mobil (amúgy sem lenne térerő a hegyen), nem szólnak senkinek, (arról, hogy hová készülnek) és a felvonó több kilométeres körzetében nincs falu, vagy település. Igen, léteznek ilyen helyek és igen, előfordulnak több napos bezárások is. Ami kicsit talán necces az a farkasok jelenléte: kérdéses ugyanis, hogy a nyitva-tartáskor forgalmas síparadicsomok körzeteiben lehetnek e elvadult és kiéhezett farkascsordák és lehet e komoly kerítés a pályák illetve felvonok körül? Ha a válasz az, hogy lehetnek farkasok és nincs kerítés, akkor még mindig hozzátehetjük: egy több napos bezárás esetén, amikor elnéptelenedik minden, bizony előmerészkedhetnek a vadállatok is, ahogyan  a filmben történik.

frozen_3.jpg

A rendezés sokkoló módon mutatja meg a részleteket, a véres jeleneteket is, amivel a sztori kicsit tényleg a horror irányában billen. Szinte ott vagyunk mi is a főszereplőkkel, már-már a haverunk Dan (Kevin Zegers), Lynch (Shawn Ashmore) és a nagyon csinos Parker (Emma Bell), akik mind huszonévesek. Vannak vágyaik, terveik, álmaik: Parker és Dan életüket készülnek összekötni, a két fiú pedig további nagy síutakra készül. Nem tudják, hogy mi vár rájuk, nem tudják, hogy mennyi szenvedést kell elviselniük.

A forgatókönyv hangsúlyt helyez arra, hogy picit bemutassa nekünk a három karaktert, hogy jobban tudjunk izgulni értük és könnyebb legyen az azonosulás is. (Működik is a dolog.) Jók az akciójelenetek, izgalmas a rendezés, hihető a sztori. A történet végét természetesen nem árulom el csak annyit: nagyon izgalmasan alakul és végig nyitva marad annak kérdése, hogy túléli e valaki (és ha igen akkor melyik karakter)?

frozen_4b.jpg

A véres jelenetek néhol tényleg ütősek [lásd fenti kép] de a rendezés és a script nem viszi túlzásba adagolásukat. A végsőkig elgyötört fiatalok, a lehetetlennel határos menekülési út és legfőképp a kiéhezett farkasok amúgy is garantálják, hogy végig-izguljuk az egészet.

A végeredmény egy pörgős, sokkoló horror, amit bátran merek ajánlani a műfaj kedvelőinek. Tetszeni fog a túlélő-filmek rajongóinak és az adrenalin-hajszolóknak is, viszont akik nehezen viselik a lelkileg megterhelő és nyomasztó szitukat, azok kerüljék szerintem. Értékelésem: 4 / 5 pont (erős 80%). //3833, 22l, 2018.11//

Alaptörténet: 85% ,rendezés: 85%, színészi játék: 70%, látvány: 90%. Összesítve: 80%

A film MAFAB adatlapja

80_c.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.01.05.14:13

Címkék: Horror, Frozen, Kihülve