Filmelemző

2020.már.08.
Írta: Filmelemző_ 19 komment

12 + 1 meghatározó filmélmény [41.]

/A könnyedebb műfajokból válogatva/

Mindenki számára mást jelent a "filmélmény" kifejezés, mint ahogyan a legjobb filmek 12-es listája is egyénenként nagyon eltérő. Számomra a filmélmény egy katarzis, mely maradandó hatást gyakorol rám és még évekkel később is valódi emlékanyagot jelent (melyet akár többször is szívesen felidézek, sokszor újranézve a filmet). Nos, a meghatározás alapján, hosszasan elgondolkodva született meg a 12 +1 filmből álló listám, melyen 3 akciófilm, 1 akció-horror, 2 vígjáték, 3 dráma, 1 sci-fi, 1 kalandfilm, 1 romantikus kalandfilm és 1 háborús film kapott helyett, a könnyedebb műfajú, közönségsikerekből válogatva. A végeredményt elnézve: erős amerikai túlsúlyt mutat a lista (azért egy magyar alkotás is helyet kapott rajta), kevés listámon a régi film (ami mondjuk 50 évnél is öregebb) és erősen felül reprezentált az akciófilm műfaj illetve a Tom Cruise mozi. De nem tehetek róla, ezek a darabok hatottak rám. Nézzük tehát sorban:

A remény rabjai - The Shawshank Redemption (1994)

remeny.jpg

[port] Az egyik legjobb film, amit valaha készítettek. Rendező: Frank Darabont Főszereplők: Tim Robbins és Morgan Freeman, Műfaj: dráma, Filmélmény: Egy ártatlanul hosszú évekre bebörtönzött különleges egyéniség történetét láthatjuk, aki nem csak hogy túléli a megpróbáltatásokat a szigorú fegyintézetben, de életre szóló barátságokat is köt, miközben megőrzi emberi mivoltát és mindenen felül emelkedni tudó egyéniségét is. Andy Dufrense (Tim Robbins) megszökik a börtönből, zseniális tervet kieszelve, melyben még a kicsinyesen kegyetlen igazgató megbüntetése is helyet kap. A remény rabjai egy elvarázsoló történet drámával, humorral és rengeteg mondanivalóval. Fiatalon láttam először és azóta vagy tucatszor megnéztem, mert szerintem a filmtörténet egyik legjobbja. Idézetei szállóigékké váltak. " ... van madár, mely nem bírja a kalitkát. Túl ékes a tolla. ..." Legtöbben kalitkákban élünk, van, aki maga választotta kalitkában, van aki olyanban, melyet rákényszerített a sorsa. Ebben a filmben láttam mindezt először (aztán saját, kudarcokkal teli életemben; ám filmen mégis csak jobb ezzel szembenézni). Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy milyen műfajú film lenne saját életünk (az enyém tragikomédiaként indult, majd a közepétől dráma lett, akárcsak a Shawshank Redemption, melyhez nem véletlenül kötődöm).

Dutyi dili - Stir Crazy (1980)

dutyidili.jpg

[port] Rendező: Sidney Poitier Főszereplők: Gene Wilder, Richard Pryor, Műfaj: vígjáték, Filmélmény: A zseniális nevettető-páros: talán legjobb filmje két egyszerű fickóról (Skip és Harry), akiket ártatlanul ítélnek el legalább 100 évre. Nem nekik való a börtön, viszont egy valamiben jók: kitartóak és Skip (Gene Wilder) hihetetlen módon őstehetség a bika-rodeo "műfajban" (amit egyébként egészen addig nem is tudott magáról). Ez utóbbi körülmény pedig döntő lesz, amikor szökésre adják fejüket. Kamaszként láttam először a filmet a moziban (még szüleimmel) és már akkor könnyesre nevettem magam azon, ahogyan Wilder és Pryor végig szerencsétlenkedik kalandjaikat. Konfliktusuk lesz a börtönigazgatóval és az egész börtön legfélelmetesebb lakójával a két méteres 200 kilós Grossbergerrel is (az azóta elhunyt Erland van Lidth alakítja). Az egyik legjobb vígjáték, amit máig láttam.

A birodalom visszavág - The Empire Strikes Back (1980)

birodalom.jpg

[port] Rendező: Irvin Kershner, Főszereplők: Mark Hamill, Harrison Ford, Carrie Fisher, Alec Guinness  Műfaj: sci-fi (bár olvastam egy érdekes posztot arról, hogy a SW filmek valójában nem is sci-fi besorolásúak), Filmélmény: "Ős-Star Wars rajongóként", első generációs Csillagok háborúja hard core fanként az összes epizódot vagy tucatszor láttam, de mind közül a legjobbnak máig az Empire Strikes Back részt tartom (az én sorrendem egyébként itt olvasható). Ez a fejezet egyszerűen zseniális: egyszerre mese, sci-fi és kaland, óriási látványvilággal, érdekes karakterekkel. A Birodalom visszavág egy új világgal ajándékozott meg gyermekként és egész életemre meghatározta a fantasztikumhoz való viszonyomat. A Hoth-i csatát annyiszor megnéztem, hogy rongyos lett a VHS kazetta, de tetszett az aszteroida mezőn való átkelés, Yoda kiképző programja (Luke -kal) és a felhővárosban tett bejelentés is: "I am your Father". Gyerekkorom óta nézem újra és újra, soha meg nem unva.

A nemzet aranya - National Treasure (2004)

nemzet_aranya.jpg

[port] Rendező: Jon Turteltaub Főszereplők: Nicolas Cage, Diane Kruger, Sean Bean, Justin Bartha, Műfaj: kalandfilm, Filmélmény: Történelemtanárként igazi "Nemzet aranya rajongóvá" tett ez a rohanó tempójú, látványos és izgalmas akcióorgia, mely egy történész (Ban Gates alias Nicolas Cage) nyomozós kalandjait tárja elénk. Dr. Gates a templomosok kincsét keresi a filmben, a gyönyörű Abigail Chase (Diane Kruger) oldalán, miközben korábbi bandájával és az FBI nyomozóival is meg kell küzdenie (előbbiekkel szembeszállva, utóbbiak elől elmenekülve). Segíti őt jóbarátja, Riley, akit a magyar származású Justin Bartha alakít. Az egész sztori pörgős és minden jelenet tartogat meglepetéseket. Aki szereti a történelmet, a rejtélyeket és a furfangos talányokat, mégpedig akciókba "csomagolva", az végtelenül élvezni fogja az egészet. Számomra meghatározó filmélmény volt, az egészen biztos. (A folytatás kevésbé, mint az eredeti.)

Alien filmek (1979-1997)

alien.jpg

[port] Rendezők: Ridley Scott, James Cameron, David Fincher, Jean-Pierre Jeunet, Főszereplő: Sigourney Weaver, Műfaj: akció-horror, Filmélmény: Egy franchise -ról van szó, mely 8 filmet tartalmaz (jelenleg) melyek 1979 és 2017 között készültek. A hátborzongató történet Dan O'Bannon és Ronald Shusett tollából született meg, akik 41 évvel ezelőtt egy valóban különleges lényt alkottak (H.R. Giger közreműködésével és látványterveivel), mely lénynek a szaporodási ciklusa (annak idején) kiütötte nálam a biztosítékot. A "tojás => a kézszerű peterakó => a testből kirobbanó Alien => a kifejlett idegen => a királynő" sorozat valami elképesztően félelmetes (és undorító) horror-jelenség, savas vérrel, 2,5 méteres fémszerűen kemény testtel és szigonyszerű farokkal, melyekhez egy kilökődő belső állkapocs társul. A nézőt kirázza a hideg, de azért szurkol az örök túlélő Ripley hadnagynak (Sigourney Weaver), hogy újra megússza a lényekkel való találkozást. A hagyományos részek közül a Bolygó neve a halál a kedvencem. A legújabb részek - a Prometheus (2012) és a Covenant (2017) - viszont kicsit új irányba terelték a sztorit, inkább az eredetkérdés felé fordulva. Egy biztos: számomra minden rész meghatározó élményt nyújtott, alapjaiban befolyásolva horror műfajhoz való viszonyomat

Mission Impossible filmek (1996-2018)

mi_films.jpg

[port] Rendezők: Brian De Palma, John Woo, J.J. Abrams, Brad Bird, Christopher McQuarrie. Főszereplők: Tom Cruise, Ving Rhames, Simon Pegg Műfaj: akciófilm, Filmélmény: A MI filmek sikere, a James Bond és Bourne szériákhoz hasonlóan az "ügynök-filmek" rajongótáborában volt mindig is jelentős. Minthogy magam is ide tartozom, a Hunt-sztorik a kezdetektől megragadták fantáziámat. Adott egy ügynökség, az Impossible Mission Force, mely a CIA riválisaként (de teljesen más módszerekkel) a világbéke ellenségeit iktatja ki fáradhatatlanul. Minden epizód egyedi stílusvilággal bír (amit a különböző rendezők eltérő módszerei garantálnak): a legelső rész például még afféle krimi-akció, a második színtiszta akcióorgia, a harmadik látvány-akció, a negyedik (személyes kedvencem) egy fordulatos kalandfolyam, az ötödik újra inkább tömény akció. A sorrend: legjobb szerintem a negyedik és a harmadik rész, ezeket néztem legtöbbször újra. A továbbiak: legelső epizód, második fejezet, végül a negyedik és a hatodik, melyek kicsit gyengébbre sikerültek.

James Bond filmek

bond.jpg

[port] Rendező: Martin Campbell,  Főszereplők: Pierce Brosnan, Daniel Craig (két részt kiemelve), Műfaj: akciófilm, Filmélmény: Egy 24 részből álló franchise -ról van szó, melynek én a 10 legjobb epizódját sorolom listámra, de leginkább a számomra két legélvezhetőbbet: a Casino Royalt (2006) és az Aranyszemet (1995). Érdekes módon mindkettőt Martin Campbell rendezte, ám az egyikben Pierce Brosnan, a másikban pedig Daniel Craig alakítja őfelsége titkos-ügynökét. Ugyanakkor a legelső Bond-élményem, 16 évesen, a legelső hazánkban bemutatott rész volt, "A magányos ügynök" (Licence to Kill - 1989), így máig a bronzérmes maradt. Ami mindháromban közös: elegancia, stílus, férfiasság, erő, akció és sárm, melyek így együtt nekem mindig a "Bond" kifejezést juttatják eszembe. A mai napig lelkesen várom az újabb és újabb részeket, melyek mindig kikapcsolnak. (A legújabb rész - a No Time to Die - idén kerül bemutatásra.)

Rocky filmek (1976-2006)

rocky.jpg

[port] Rendező: John G. Avildsen, Sylvester Stallone Főszereplők: Sylvester Stallone, Carl Weathers, Talia Shire, Burt Young Műfaj: dráma/sportfilm, Filmélmény: Stallone 1976 -ban, 32 évesen egyéni ötlettel állt elő, nevezetesen azzal, hogy sportfilmet készít, mégpedig a boksz világából választva témát. Forgatókönyvet írt és bevállalta a főszerepet is. Sokan nem hittek a sikerben, de a Rocky váratlanul óriásit robbant. Az esélytelen, külvárosi digó sztorija, aki megszorongatja a nehézsúlyú boksz világbajnokot (egy tétmeccsen) mindenkinek nagyon tetszett. Számomra az első két rész volt igazán nagy élmény, pont az említett gondolat miatt, de végig izgultam a 3., sőt negyedik epizódot is. Emlékszem gyerekként mennyire a sport felé fordított a franchise, amellett a boksz iránti rajongás is megmaradt (a mai napig). Az "Eye Of The Tiger" pedig örökre a küzdeni akarók, harcosok és az önmaguk legyőzésére készülők himnusza lett mindenütt a Földön.

Bourne filmek

bourne.jpg

[port] Rendező: Doug Liman, Paul Greengrass, Tony Gilroy, Főszereplők: Matt Damon, Jeremy Renner, Műfaj: akciófilm, Filmélmény: Jason Bourne (valódi nevén: David Webb) egyenlő a végtelen profizmussal, a  villámgyors verekedésekkel, a halálpontos lövésekkel, a legyőzhetetlenséggel  és a kőkemény akciókkal. Kezdetektől hatott rám ez a világ, így kedvencem is a legelső, 2002-es epizód lett: a Bourne-rejtély (Bourne Identity), majd ezt követi a harmadik rész: Bourne Ultimátum (2007), végül a Bourne csapda (Bourne Supremacy - 2.rész 2004). A két utolsóként elkészült fejezet, a 4. illetve 5. rész (Bourne hagyaték és Jason Bourne) nálam minőségben is a legutolsók. (A negyedikben Jeremy Renner alakítja Boune -t.) Mindent egybevéve, a franchise nagy rajongója vagyok már 18 éve. Olyan filmek ezek, melyeket időről időre elővéve, akárhányszor képes vagyok megnézni, mert elbűvölnek a jól kivitelezett, villámgyors akciójelenetek, verekedések és üldözések az egész ügynökvilággal együtt.

Kelly hősei - Kelly's Heroes (1970)

kelly_hosei.jpg

[port] Rendező: Brian G. Hutton Főszereplők: Clint Eastwood, Telly Savalas, Donald Sutherland, Don Rickles, Műfaj: háborús-dráma, Filmélmény: Alig 10 évesen láttam először ezt a filmet a Balatonon egy kertmoziban (természetesen szüleimmel) és emlékszem tátott szájjal néztem végig mind a 144 percét. Amikor sokkal később az egyetem bölcsészkarán hallgattam előadásokat a második világháborúról, (annak érdekességeiről) és az amerikai katonák jellegzetesen hanyag stílusáról, mindig a Kelly hősei ugrott be. Legalább százszor láttam a Kelly's Heroes -t, legutóbb már saját gyermekeimmel. Brian G. Hutton bebizonyította, hogy a háborút lehet más szemszögből is láttatni, nem csak a halál és dráma kiemelésével. Megunhatatlan nagy klasszikus, mely a "Kémek a sasfészekben -el" versenyezve lett nálam befutó, egyedi szövegei, párbeszédei és hihetetlen karakterei miatt.

A tizedes meg a többiek (1965)

tizedes.jpg

[port] Rendező: Keleti Márton Főszereplők: Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás, Márkus László, Szabó Gyula, Pálos György, Kozák László Műfaj: vígjáték, Filmélmény: Minden idők legjobb magyar filmje nálam, ez a háborús vígjáték, melyet megszámlálhatatlanul sokszor néztem már végig. Minden alkalommal feledtetni tudta velem a búskomorságot és a rosszkedvet, örök poénjaival, sajátos figuráival és kanyargós történetével. Keleti Márton egy megismételhetetlen, utánozhatatlan nagy klasszist alkotott 55 évvel ezelőtt, mely a mai napig minden korosztály számára szórakoztató tudott maradni. Sinkovits óriásit alakít, de az az igazság, hogy minden szereplő felejthetetlen benne. Az alapsztori: egy frontról szökésben lévő katona-csoport egy villában húzza meg magát, ahol egy orosz katonával osztják meg rejtekhelyüket. A tizedes (Sinkovits) a vezetőjük jóban - rosszban.

Egy becsületbeli ügy - A Few Good Men (1992)

egy_becsuletbeli_ugy.jpg

[port] Rendező: Rob Reiner Főszereplők: Tom Cruise, Demi Moore, Jack Nicholson, Kevin Bacon, Kiefer Sutherland, Műfaj: dráma, Filmélmény: Amikor elsőéves hallgató voltam, ez volt az első olyan film életemben, melyről a vetítést követően hosszasan tudtunk beszélgetni barátaimmal egy sör, kávé mellett. Mindannyiunkat érdekelt a probléma: kimondatható e valakivel olyasmi, amit az illető nem akar bevallani. Tom Cruise ebben a történetben a flotta nyomozójaként (és jogászaként) éppen erre vállalkozik: beismertetni Jessep ezredessel (Jack Nicholson), hogy ő rendelte egy Guantánamóban szolgáló közkatona megrendszabályozását (agyonverését). A filmben zseniális alakításokat is láthatunk, például Tom Cruistól és Jack Nicholsontól. Izgalmas, szórakoztató és fordulatos történet, melyből később - hatalmas sikere után - sorozatot is készítettek.

Túl az Óperencián - Far and Away (1992)

tul_az_operencian.jpg

[port] Rendező: Ron Howard Főszereplők: Tom Cruise és Nicole Kidman, Műfaj: romantikus kalandfilm, Filmélmény: Egy kevéssé ismert történelmi kalandfilm, a XIX. század végi Amerikából, sajátos történettel, melyben rengeteg emberi érzés jelenik meg, a humortól a drámáig. Joseph Donelly (Tom Cruise) Írországból, paraszti sorból menekülve vándorol Amerikába, ahol mindent elkövet boldogulásáért. Kezdetben munkás, később vasútépítő, majd földfoglaló lesz, miközben mellészegődik a szintén sorsa elől menekülő előkelő Shannon is (Nicole Kidman). Kapcsolatuk érdekesen alakul, a kezdeti távolságtartástól a szenvedélyes szerelemig. A sztori azért fogott meg sok-sok éve, mert - hivatásomból adódóan is - imádom  a történelmet és ebben a filmben rengeteg történelmi kitekintést kapunk, egy remek történettel és nagy alakításokkal.

Ennyi a lista, mely szubjektív, mint minden hasonló felsorolás. A folytatás a fajsúlyosabb műfajokból válogatott filmekből fog állni, hamarosan (ugyanígy 12 + 1 filmet választva).

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.03.08.21:08

Címkék: filmélmények

Öt érdekesség Dwayne Johnsonról [40.]

Dwayne Dougles Johnson, aki május másodikán ünnepli 48. születésnapját ma az egyik legismertebb és legsikeresebb akciósztár az egész világon. Magyarországon több, mint 30 filmjét mutatták be a mozik, de számtalan sorozatban is szerepelt, nem beszélve a nagy sikerű rajzfilmekről, melyekhez hangját adta (legutóbb 2016-ban a Vaianában Mauinak). A celebHeights szerint 191 centis (sport-nyilvántartások szerint aktív korában 118 kilós) Johnson már 24 évesen tekintélyes mennyiségű izomzatot épített magára, így a sportvilág mellett a filmipar is felfigyelt a benne rejlő lehetőségekre. Olyan nagysikerű művekben szerepelt, mint az Amazonas kincse (2003), a Törésvonal (2015) és a Halálos iramban 5., 6., 7. és 8.

szikla_regen.jpg

Életéből ezúttal 5 érdekességet választottam:

Származása

Dwayne Johnson bár Kaliforniában látta meg  napvilágot (Hayward) és Hawaiin illetve Új-Zélandon töltötte gyermekkorát, szamoai - polinéz gyökerekkel rendelkezik. Ugyan a középiskola végét és az egyetemet már kevésbé egzotikus helyeken töltötte - Pennsylvaniában és Miamiban - egész életében erősön kötődött őseihez. 2004-ben, 32 éves korában egy tradicionális szamoai tetoválást is készíttetett bal felkarjára vállára (és mellizmára). Ugyanebben az évben Szamoára látogatva,a szamoai király nemesi címet adományozott neki, amiért több területen is támogatja a szigetországot.

szikla_szamoa.JPG

Amerikai Szamoa: a sziget, ahol a Szikla felmenői születtek

A szamoai rögbicsapatnak például rendszeresen küld adományokat, a játékosok pedig mezükön viselik a "The Rock" feliratot. A Hobbs & Shaw című 2019-es akciófilmben (Fast & Furious spin off) karakterének egy népes szamoai családja is van, így a film utolsó harmada Szamoán játszódik. A Hobbs & Shaw -ban testvérét a maori származású Cliff Curtis játssza.

szikla_tetovalas.jpg

A híres tetoválás, mely terjedelmesen borítja be a Szikla bal felsőtestének tekintélyes részét, szamoai motívumokat tartalmaz. Az elemzők 10 szimbólumot fedeztek fel a nonfiguratívnak látszó tetoválásban: szamoai harcos, szerencse nap, családtagok, múlt és jövő, ősök, a Nagy Szem, az erő jele, spirituális vezető, bőség kövei és teknőspáncél (a gonosz szellemek ellen). [forrás]

A sport

Johnson Miamiban folytatta egyetemi tanulmányait, ahol az iskola focicsapatának egyik legjobb tagja lett. A Miami Hurrikánok 1991 és 1994 közt több nagy győzelmet arattak melyekben oroszlánrésze volt a termetes szamoai fiúnak is. Megfordult közben kanadai csapatoknál is, ám végül egy térdsérülés miatt nem került az NFL -be. Helyette az 1995-ös diplomázást követően (kriminológia és fiziológia szakon) inkább apja és nagyapja sportját, a pankrációt választotta.

szikla.JPG

Johnson 1996 és 2004 közt a WWE sztár-pankrátora lett előbb Rocky Maivia, majd "The Rock" (a Szikla) néven. Összesen nyolc alkalommal lett bajnok 1998 és 2013 között. Közben próbát tett a filmezés területén is: előbb egy-két sorozatban, majd 2001-ben végre egy egész estés moziban is szerepet kapott (Ez volt a Múmia visszatér). A siker nem maradt el, de igazi karrierje egy évvel később 2002-ben kezdődött a Skorpiókirállyal.

Az édesapa és a nagyapa hatása

Dwayne Johnson életére óriási hatással volt apja és nagyapja életútja, akik mindketten sikeres pankrátorok voltak. Nagyapja, Peter Maivia Amerikai Szamoán született és már nagyon korán a birkózás felé fordult, alig 27 évesen pedig Új-Zeland nehézsúlyú bajnoka lett, (igaz csak rövid időre). Édesapja Wayde Douglas Bowles néven született (Kanadában) majd fiatalon nevet változtatott és szintén a pankráció felé fordult. Rocky Johnson néven aratott szép sikereket. Az ifjú Dwayne az irántuk való tiszteletből választotta pankrátor pályafutása kezdetén a Rocky Maivia nevet. Sajnos az édesapa nemrégiben, 2020 január 15-én, 75 évesen elhalálozott, ami a Sziklát rettenetesen megviselte.  Egy hónapja még tele voltak az amerikai lapok azzal, hogy a Szikla mennyire megrendült édesapja váratlan halálán. Kapcsolatuk szoros lehetett.

szikla_apa.JPG

Három pankrátor generáció: középen a Szikla, balra az apa, jobbra a nagyapa

Dwayne Johnson családjának sporthoz fűződő viszonyáról és saját életútjáról 1999-ben népszerű írt népszerű könyvet, mely 2000-ben "The Rock Says" címmel egy időre még az eladási listák élére is felkerült.   

Érdekes magánélet

A Szikla magánélete is változatosan alakult: első házasságát 1997-ben kötötte Dany Garciával (egy egyetemi szerelem gyümölcseként), ám a kapcsolat 10 év után zátonyra futott (bár egy kislánnyal megajándékozta őket: Simone Alexandra 2001-ben jött a világra). Második feleségét, Lauren Hashiant 2007-ben ismerte meg, de csak 2019-ben kerürt sor esküvőjükre (két kislány megszületése tán). A szertartást Hawaiin, Honolulu egyik óceánparti szirtjén tartották (2019 augusztus 18-án) szűk körben a reggeli órákban.

szikla_eskuvo.JPGMikor a riporterek megkérdezték tőle, miért ilyen szokatlan napszakra tették a ceremóniát, Johnson azt válaszolta: korán kezd kondizni és semmi nem tarthatja vissza, hogy 9-kor már az edzőteremben legyen. (Később azért közölte, hogy csak viccelt.) Érdekesség, hogy Dwayne apósa, Sib Hashian akinek furcsa hangzású családneve örmény felmenőkre utal, (és aki 2017 tavaszán sajnos elhunyt), fiatalon sikeres rock-zenész volt és a Boston nevű rock-banda dobosaként szerzett ismertséget.

A legjobban fizetett sztár

A Szikla egy érdekes rekordot tudhat magáénak: a "legtöbbet kereső elsőfilmes színész" címet, melyet a 2002-es Skorpiókirály főszerepéért kapott és amellyel még a Guiness Rekordok könyvébe is bekerült. Összesen 5,5 millió dollár ütötte ugyanis a markát akkoriban. Később, 2018-ban újabb rekord tulajdonosa lett: mégpedig a "2018 legjobban fizetett filmsztárja". Ebben az esztendőben a Szikla 89,4 millió dollárral gazdagodott. Johnson privát vagyona tetemes lehet, hiszen csak a 2017-ben értékesített tequila cégének eladásából tízmilliók kerültek a számlájára. szikla_csalad.JPG

A Celebrity Net Worth egyébként 2018-ban 220 millió dollárra becsülte a sztár magánvagyonát (ami azóta valószínűleg csak gyarapodott). Tény ugyanakkor, hogy Johnson sokat jótékonykodik és a már említett szamoai rögbicsapatot is nagy összegekkel támogatja.

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.02.27.10:46 

Az Alien és Predator franchise [39.]

Az 1979-es esztendőtől kezdődően a filmvilág rendszeresen visszatérő elemét jelentik a „Ragadozó” és „Alien” filmek. A két franchise (mely egy ponton össze is kapcsolódott) összesesen 12 filmet produkált a világ film- és szörny rajongói számára, amivel mellesleg beelőzte a Star Wars űreposz sikerszériáját (legalábbis a darabszámot illetően). Ami a 12 rész megoszlását illeti: a Ragadozó történetét feldolgozó epizódokból eddig 4 készült, míg az Alien sztorikból 8, amibe beleszámítandóak az úgynevezett versus fejezetek is melyekben összehozták – valamilyen isteni sugallattól vezérelve (vagy nézettségnövelő ötlettől hajtva) – a két kozmikus szörnyet. A versus részek: Alien vs. Predator (2004), Aliens vs. Predator: Requiem (2007).  

alien_predator1.jpg

Először is tekintsük át, hogy pontosan milyen sorrendbe, címmel és értékelésekkel születtek meg a két franchise epizódjai. Az értékelésekhez az IMDb pontozását vettem "kölcsön".

Ragadozó (Predator) filmek:

  1. Ragadozó (1987) IMDb: 7,8
  2. Ragadozó Los Angelesben (1990), IMDb: 6,3
  3. Ragadozók (2010), IMDb: 6,4
  4. Predator - A ragadozó (2018), IMDb: 5,4

Alien filmek:

  1. Nyolcadik utas a halál (Alien) Ridley Scott, 1979., IMDb: 8,4
  2. A bolygó neve halál (Aliens) James Cameron, 1986., IMDb: 8,3
  3. A végső megoldás: Halál (Alien 3) David Fincher, 1992., IMDb: 6,5
  4. Alien 4.: Feltámad a halál (Alien: Resurrection) Jean-Pierre Jeunet, 1997., IMDb: 6,2
  5. A Halál a Ragadozó ellen. (Alien vs. Predator) Paul W.S. Anderson, 2004., IMDb: 5,6
  6. A Halál a Ragadozó ellen 2 (Aliens vs. Predator: Requiem) Colin Strause, 2007., IMDb: 4,7
  7. Prometheus. Ridley Scott, 2012 IMDb: 7
  8. Prometheus: Covenant Ridley Scott, 2017 IMDb: 6,4

Itt pedig a kedvenc képem következik egy Alienről, a maga teljes fenséges és rémisztő megjelenésében. Íme:

alien_kep2.jpg

Ahogyan az IMDb pontszámokból is látszódik, a legújabb részek - a Ragadozó filmeknél a 2018-as legújabb Predator, az Alien filmeknél pedig a 2017-es Covenant - nem hoztak túl nagy sikert a két franchise számára. Az előbbinél az infantilis módon gyenge sztori (és forgatókönyv), az utóbbinál pedig a szegényes látványvilág, a fantáziátlanság  és a sokkal jobb Prometheus -szal való összevetés okozta nagyrészt a mérsékelt lelkesedést. Mégis elmondhatjuk, hogy összességében sikeresnek tekinthetőek a Predator és Alien mozik

Kérdés azonban: minek köszönhető ezeknek az alkotásoknak a közkedveltsége? A válasz: az átélhető félelem,  a harc, a látvány, az izgalom és a különleges fantáziavilág. Mind az öt jellemzi ugyanis a legjobbakat a két franchise -ban. Ezek egyébként, a Nyolcadik utas a halál (8,5), A bolygó neve halál (8,4), a Ragadozó (7,8) és a Prometheus (7,0).

Az Aliennel a filmtörténet legfélelmetesebb szörnye született meg 1979-ben, Hans Rudolf Giger segítségével, aki 1980-ban Oscart is kapott az Alien jelmezért. A valóban ijesztő jelmezbe egyébként annak idején a 208 centis, nigériai Boleji Badejo bujt. A fiatalember sajnos ma már nem él, 1992-ben, alig 39 évesen elhalálozott (sarlósejtes vérszegénységben). Az itt következő képen ő látható:

alien_bolaji_badejo.jpg

A Ragadozó alakját 8 évvel később hozták létre és a végeredmény szintén a frászt hozta a mozi-nézőkre. A hatalmas termetű, szinte sebezhetetlen, hatékony és brutális fegyverekkel ellátott, gerinc-kitépő szörny-humanoid mindenki fantáziáját megragadta. A predator elrettentő testi adottságaihoz csúcstechnológiájú álcázás, vállról induló rakéta-berendezés és különleges kézifegyverek, szúró-vágó eszközök sokasága társul. Tegyük hozzá: egy rémpofával együtt, mely valódi lázálom mindannyiunk számára.  Nézzük csak:

predator4.jpg

Az Alien mozik esetében a sikerhez (Hans Rudolf Giger mellett) kellett még három másik tehetséges kulcsember közreműködése is, az egyik Alan Dean Foster, a másik Sigourney Weaver, a harmadik pedig Ridley Scott (korunk egyik legjobb rendezője). Foster 1979-ben regény formájában írta meg az Alien alaptörténetét - amiből Dan O'Bannon és Ronald Shusett szinte azonnal forgatókönyvet készített - Sigourney Weaver sikerre vitte Ripley hadnagy alakját, Ridley Scott pedig óriási filmet rendezett 1979-ben (melynek sikerét 2012-ben majdnem sikerült megismételnie a Prometheus -szal, de meg sem közelített a Covenant –tel).

Érdekes módon a versus filmek - azaz a két lény (alien - predator) "összehozása", egymásnak eresztése - már nem hoztak nagy sikert, mindkét kísérlet, a 2004-es és 2007-es versus film is 6 pont alatt maradt az IMDb szavazóknál. A producerek által várt dupla siker tehát nem jött be, pedig (főleg az első versus epizódnál) látvány-gazdag jelenetek kerültek "bevetésre".

alien_predator5.jpg

Az Alien és Predator szörnyekkel való harc az emberi találékonyság küzdelme a nyers erővel, melyet biztonságos kényelemből szemlélve élhetünk át. Az Alien moziknál még egy hátborzongató adalékot is kapunk: egy földönkívüli organizmus elképesztő szaporodási ciklusát, mely egyszerre gusztustalan és rémisztő (tojás => peterakó arctámadó => mellkas-robbantó mini-alien => kifejlett alien). Mindezek mellett: savas vér, elpusztíthatatlan, fémkemény 2,5 méter magas test, mindent áttörő belső állkapocs, hosszú erős, fegyverként használható farok. Az alienek félelmetesek és legyőzhetetlenek (legalábbis amíg nem találkoznak Ellen Ripley -vel).

alienpredator6.jpg

Mindenkinek más-más alien illetve predator film a kedvence és tegyük hozzá: várhatóak még további epizódok is, így a rajongók nem maradnak rémálmok nélkül az elkövetkező években sem. 

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.02.22.12:24

Címkék: Alien, Predator

Védhetetlen (2012) - akciófilm CIA témában [38.]

Sok film készült már az 1947-ben alapított amerikai hírszerző ügynökségről, közismertebb nevén a CIA -ról, ám kevés akad, amelyik a szervezet korrupciós problémáit és korrupt embereit egy egyszerű CIA ügynök magányos küzdelmén keresztül láttatja. A Daniel Espinosa rendezte Védhetetlen (Safe House) című 2012-es akciófilmnek ez sikerül. Különlegessége, hogy a legkevésbé sem idealizálja az ügynökvilágot, nem törekszik heroizálni mindazt, amit a különleges kiképzést kapott ügynökök tesznek, csupán felvillantja, hogy semmi nem fekete vagy fehér és még ebben az árnyékvilágban is akadnak (szép számmal) megvehető, korrupt alakok.

safe_house.jpg

Bevallom nagyon jól elvoltam ezzel az akciófilmmel (mely egyébként legalább annyira krimi és thriller, mint amennyire akciók sorozata) és tetszett, hogy Espinosa belülről, a rendszer egy tagjának szemszögéből ébreszt bennünk kétségeket jóról és rosszról. Az egész hasonlít a Beavatás című 2003-as Al Pacino - Colin Farrell akcióthrillerre, csak kicsit durvább kivitelben. (Na jó, sokkal durvább kivitelben.) Innentől némi spoilerrel folytatom.

Ami a sztorit illet nagyon egyszerű és lineáris: adott egy 30-as CIA ügynök, Matt Weston (Ryan Reynolds) akit a virginiai központból a Dél-afrikai Johannesburgba küldenek (mégpedig évekre), hogy ott egy úgynevezett "védett ház" gondnoka legyen. A CIA a Föld összes jelentősebb nagyvárosában működtet ilyen jól felszerelt, kihallgatószobákkal teli lakásokat, házakat és farmokat, hogy a helyi szervezeteik használni tudják, ha menedékre, vagy vallatással járó bevetésre kerülne sor akcióik során. Matt egy ilyen lakásban tengődik már egy éve, arra várva, hogy végre komolyabb megbízást kapjon. Barátnője, aki orvosnak készül, nem is tud igazi munkájáról. Egy nap aztán a sok-sok unalmas hónap után végre beindulnak az események Matt számára: a CIA elfogja Tobin Frostot (Denzel Washingtont), aki korábban ugyancsak CIA ügynök volt de kilépett és legendás hírnevet szerzett, mint az USA ellensége (aki államtitkokkal kereskedik). A férfit éppen abba a johannesburgi védett házba viszik kihallgatni, ahol Matt dolgozik, így a karrierje miatt egy éve aggódó ügynök végre bizonyítási lehetőséghez jut. Csakhogy semmi nem úgy alakul, ahogy tervezik: a házat ismeretlenek támadják meg és a tűzharcban (illetve ostromban) sorra elesnek a CIA ügynökök. Matt-re marad tehát, hogy valahogyan kivigye onnan Frostot és eljusson vele valamilyen biztos helyre. A feladat azonban szinte teljesíthetetlennek látszik: Frost ráadásul meg is lóg Matt felügyeletéből. Ezen a ponton a kezdő CIA ügynöknek el kell gondolkodnia: feladja, vagy Frost nyomába ered. Matt az utóbbit választja és ádáz hajszába kezd a rábízott áruló kézre-kerítéséért.

safe_house2.jpg

Miközben az akciódús jelenetek peregnek előttünk, kiderül: Frost nem hétköznapi fickó. Azért akarja mindenki megkaparintani, mert egy lista van birtokában (ami valamilyen homályos módon az izraeli titkosszolgálattól került hozzá) és a világ nagy hírügynökségeinek korrupt ügynökeit tartalmazza (mármint neveiket). Mondani sem kell: a lista nagy értékű árucikk a nemzetközi piacon (főleg a terrorszervezetek számára) és milliókat ér több nagy bűnszövetkezetnek is. Persze a CIA számára is fontos, de mint kiderül nem azért, hogy a rajta szereplő korrupt ügynököket letartóztassák, hanem azért, hogy eltussolják a sok áruló ügynök meglétét (mely rossz fényt vetne az egész ügynökségre). Matt magányos harcot vív tehát egyrészt Frost újbóli kézre-kerítéséért, másrészt a terrorszervezetekkel (akik ugyanezt tervezik), harmadrészt pedig saját főnökeivel. A végkifejlet egyszerre drámai, véres és elgondolkodtató.

A Védhetetlen egyszerre nyújt pörgős akciókat, meglepő fordulatokat (melyek többségét nem árultam el) és érdekes elgondolkodni-valót is, a CIA -hoz hasonló szervezetek "hasznosságáról" vagy éppen ártalmas működéséről. Biztos, hogy ezek az ügynökségek a békét, a nemzetközi biztonságot és a terrorizmus elleni harcot szolgálják? Vagy éppen ellenkezőleg: a korrupció "fogságában" önmagukat és a pénzt szolgálják, miközben még veszélyesebbé is teszik az amúgy is forrongó világot? Espinosa nyitva hagyja ezeket a kérdéseket, miközben mindkét verzióra mutat példát - egyik oldalon ott a főhős Matt Weston, az elkötelezett és becsületes ügynök archetípusa, a másikon pedig a közvetlen felettese, David (Brendan Gleeson) aki pénzért adja el hazáját - ránk bízza az ítélkezést.

safe_house_reynolds.jpg

Ami az egyes alakításokat illeti: Ryan Reynolds és Denzel Washington elismerőt nyújtanak a filmben. Reynolds ebben a komor, humortalan szerepben is helytáll, mindvégig jól érzékeltetve karaktere élet-halál harcát becsületéért. Mert Matt Weston (akit alakít) nem csupán azért hajt, hogy megmentse a világot a korrupt ügynökök jelentette veszélytől, hanem azért is, hogy bizonyítani tudja: jó ügynök, aki képes elbánni a Frost-félékkel. Engem mindenesetre Reynolds ebben a szerepében győzött meg először arról, hogy nem csak az ökörködéshez ért. Kiemelendő még Vera Fermiga alakítása a szintén becsületes CIA tiszt szerepében.

A Védhetetlen főként azoknak az akciófilm rajongóknak ajánlom, akik szeretik a csavaros, érdekes sztorikat és az ügynök-történeteket, miközben bírják a véres verekedéseket és autós-üldözéseket is. Értékelésem: erős 70% csillagok_70.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.02.21.19:45

A 92. Oscar-gála legjobb film kategóriája [37.]

Filmmániás rajongóként minden évben nagy izgalmak közepette várom az Oscar-gálát, melynek hat kategóriáját szoktam nagyon figyelni (a 24-ből): legjobb film, legjobb rendező, legjobb női-férfi főszereplő és legjobb női-férfi mellékszereplő. De ezek közül a legelső, a "legjobb film" a legérdekesebb számomra. Ezúttal a február 9-ről február 10-re virradó éjszakán (hajnali 2 órától) kilenc alkotás közül választották ki a győztest.

oscar_gala_92.jpg

Nézzük a 9 jelöltet:

  • 1.) - 1917 - látványos háborús dráma, melyről itt olvastam a legjobb kritikát. Rendező: Sam Mendes, főszerepekben: George MacKay és Dean-Charles Chapman
  • 2.) - Az aszfalt királyai - James Mangold autóversenyzős "akció-drámája" 1966-ba visszatérve, igaz történet alapján. Főszerepekben: Christian Bale és Matt Damon.
  • 3.) - Az ír - Scorsese verziója a Hoffa-gyilkosságról és a maffia ügyeiről, nyugdíjasokkal: Robert De Niro, Al Pacino, Joe Pesci főszereplésével 3,5 órás (!) játékidőben
  • 4.) - Élősködők - Dél-koreai dráma-vígjáték egy szegénx, de ravasz koreai családról Pong Dzsunho rendezésében.
  • 5.) - Házassági történet - Noah Baumbach kapcsolati drámája Scarlett Johanssonnal és Adam Driverrel (igen, ő Kylo Ren)
  • 6.) - Jojo Nyuszi - Taika Waititi sajátos dráma-vígjátéka második világháborús közegben, sok mondanivalóval nacionalizmusról, elfogadásról
  • 7.) - Joker - Todd Philips és Joaquin Phoenix furcsa hangulatú krimi-drámája, nagy alakításokkal
  • 8.) - Kisasszonyok - Amerikai polgárháborús, romantikus film, az egyik legjobb női rendezőtől, Greta Gerwigtől. Főszereplők: Emma Watson és Saoirse Ronan.
  • 9.) - Volt egyszer egy Hollywood - Tarantino, Pitt és DiCaprio történelemhamisító thrillere a 69-es Sharon Tate gyilkosságról. (Nem, nem úgy történt a valóságban. A valódi sztoriról itt olvashatsz.)

Nagyon nagy esélyes volt a "Volt egyszer egy vadnyugat", az 1917 és Scorsese maffiás nyugger-maratonja is, de nyilván benne volt a kalapban, hogy meglepetés is születhet. ... Mint kiderült: született is!

A végeredemény:

Nagy meglepetésre a Dél-koreai Pong Dzsunho különleges dráma-vígjátéka tarolt a legjobban, hiszen 4 arany szobrocskát is elhozhatott, ráadásul a legfontosabbakat: a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb eredeti forgatóköny és a legjobb idegen nyelvű film kategóriákban.

Ami a bevezetőben említett, többi kiemelt kategóriát illeti:

  • Legjobb női főszereplő: Renée Zellweger
  • Legjobb férfi főszereplő: Joaquin Phoenix
  • Legjobb női mellékszereplő: Laura Dern
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Brad Pitt

Az előzetes favoritok közül az 1917 három Oscart kapott technikai kategóriákban, a Volt egyszer Hollywood a legjobb férfi mellékszereplő mellét kapott még egyet, a legjobb díszletért és kicsit ugyancsak meglepetésre Az aszfalt királyai is elhozott két díjat (legjobb hang + legjobb vágás).

Nehéz bármit is "mondani" minderre, talán csak annyit: mindig lehet váratlan fordulat. Ami viszont kétségtelenül jó hír: Brad Pitt végre átvehetett egy Oscart (nagyon megérdemelte, ha nem is pont a Volt egyszer egy Hollywood -ért, de eddigi filmes munkásságáért mindenképpen).

filmelemzo_szeles.jpg

Öt érdekesség a James Bondot alakító Daniel Craigről [36.]

Az idén márciusban 52. életévét betöltő Daniel Craig 2006 óta alakítja a legendás brit titkosügynök, James Bond figuráját, mégpedig eddig 5 részben szerepelve (az utolsó epizód a No Time to Die, még nem jelent meg a mozikban).

daniel_craig3.jpg

A korábbi öt Bond-színész után - Sean Connery, George Lazenby, Roger Mooore, Timothy Dalton és Pierce Brosnan örökébe lépve Craiggel egy sportosabb, lazább és akcióhősre emlékeztetőbb karakter jelent meg a franchise címszerepében. Ugyanakkor tény, hogy az eddig bemutatott 24 részből  a 10 legnépszerűbb között (az IMDb pontozása alapján) három is Craig főszereplésével készült, ráadásul a két legtöbb elismerést (legmagasabb pontszámot) elkönyvelő epizód is az övé: Casino Royale (2006) és a Skyfall (2012). Milyen ember tehát a legendás Bond karakter jelenlegi megformálója? Öt érdekesség róla, talán elárulja:

Gyerekként is rajongott Bond alakjáért

Craig saját bevallása szerint már egészen kisgyermek korától rajongott a 007-es brit titkosügynök alakjáért. Gyermekkora legnagyobb részét Liverpoolban és Londonban töltve, sok színházi és mozi előadáson megfordult, míg végül - részben a Bond-filmek hatására - élethivatásként a színészi pálya mellett döntött.

daniel_craig4.jpg

Egyébként a legelső Bond-film, amit látott, az 1973-as "Élni és halni hagyni" volt, Roger Moore -ral. Állítása szerint meghatározó filmélmény volt számára, annak dacára, hogy a sorrendben nyolcadik Bond-fejezet csupán a középmezőnybe tartozik (6,8 pontos) Kedvenc színészének ugyanakkor felnőtt koráig Sean Conneryt tekintette.

A Bond karaktertől eltérő külső

Amikor legelső Bond-mozija elkészítésekor, 2006-ban kiválasztották a titkosügynök karakterére, sokakban (filmesekben és rajongókban is) felmerült, hogy megjelenésében nem éppen a Ian Fleming által megálmodott karcsú, vékony és nyúlánk angol gentleman. (Sokkal inkább egy body builder.)

daniel_craig2.jpg

Az egyik gond magassága, mely éppen csak 178 cm, holott elődei 8-10 centivel voltak nála atletikusabbak: Sean Connery: 188 cm, George Lazenby: 187 cm, Roger Moore: 186 cm, Timothy Dalton: 187 cm, Pierce Brosnan: 186 cm. A másik probléma hajszíne, mely szőke nem pedig fekete, holott az eredeti regény egyértelműen feketének írja le a 007-es ügynököt. Történt is kísérlet arra, hogy rávegyék a hajfestésre, de ezt Craig kategorikusan elutasította. Összességében Craig elődeihez képest egy kicsit zömökebb, viszont kigyúrtabb, izmosabb megjelenésű Bond.

Boldog magánélet

Craig kimondottan boldog házasságban él 2011 óta második feleségével, a gyönyörű Rachel Weisz színésznővel (akinek egyébként ő is második házastársa). A pár esküvője rendhagyóan kis felhajtással zajlott New Yorkban: a ceremónián csupán négyen vettek részt (a páron kívül).

craig1.jpg

Van már egy közös gyermekük is (egy kislány), aki 2018 szeptember elsején született. Korábbi házasságaikból mindketten rendelkeznek még egy-egy csimotával: Rachelnek van egy 14 éves kisfia, Craignek pedig egy 28 éves lánya. 2008 óta egy gyönyörű 4 milliót érő lakásban laknak London egyik előkelő negyedében. Craig egyébként 45. születésnapjára egy Aston Martint kapott feleségétől.

Vagyonos

Daniel Craig meglehetősen komoly gázsikat kap szerepei után, például a Casino Royalért 3,2 millió dollárt, a Spectre című 2015-ös James Bond részért pedig kereken 39 millió dollárt tehetett zsebre. Bár a Spectre éppen bekerült a 10. helyre a legjobb Bond-részek listáján, a film valódi értéke nem áll arányban Craig rekord-magas gázsijával, hiszen a Casino Royale mérföldekkel előzi a Spectre -t.

daniel_craig_herceggel.jpg

A fenti képen Daniel Craig épp a trónörökös Károly herceggel és kedvenc autóival látható 2019 június 21-én. Ki tudja miről folyik a diskurzus (valószínűleg a kocsikról).

Jótékonykodás

Craig jelentős vagyonához mérten sokat fordít jótékonykodásra: segíti például a hátrányos anyagi helyzetű fiatalok taníttatását az Opportunity Network -nak eljuttatott adományaival, rendszeresen küld támogatásokat több jótékonysági szervezetnek és szerepel neve a Liverpool FC patronálói között is. Legújabb filmjének áprilisi bemutatója alkalmával elárverezteti a feleségétől kapott méregdrága luxusautóját is (legalábbis ezt tervezi) és a befolyó összeget ugyancsak jótékonysági ügyre kívánja majd fordítani.

daniel_craig5.jpg

Daniel Craig legújabb Bond-filmje 2020 április 8-án kerül a mozikba. Alig várjuk! Valószínűleg sajnos utoljára bújik a legendás ügynök bőrébe. Hogy ki lesz az új Bond, egyelőre talány, bár rengeteg tipp látott már napvilágot, akik közül én a 37 éves és 184 cm magas Henry Cavillt, vagy a 39 éves, 187 centis Tom Hiddlestont tartanám a legjobb választásnak (bár érdekes lenne egy teljesen ismeretlen figura is). Daniel Craig viszont akkor is hiányozni fog nekünk.

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.02.07.18:05

 

Fordulatos thriller: Az ajándék (2015) [35.]

Joel Edgerton színészként és forgatókönyvíróként is bizonyította már tehetségét (színészként: Gringo, Vörös veréb, script íróként: Országúti bosszú, V. Henrik), a The Gift elkészítésekor rendezőként is debütált (miközben a film egyik főszerepet is bevállalta). Az ajándék egy sajátosan felépített thriller: lassan építkezik, fokozatosan növeli a feszültséget, majd csavar egy nagyot a cselekményen és kétségek közt tartja a nézőt egészen a történet végéig. 

ajandek1.jpg

Tovább
Címkék: Az ajándék

Elgondolkodtató sci-fi thriller Keanu Reeves főszereplésével [34.]

Nem túl gyakran használható a "sci-fi - thriller" műfaji meghatározás, de Jeffrey Nachmanoff 2018-as science fiction műve esetében - melynek címe: Klónok (Replicas) talán helytálló lehet. Ez a film egyszerre érdekfeszítő, izgalmas és elgondolkodtató, miközben 107 percre teljesen leköti gondolatainkat (sőt utána is "bennünk marad" egy ideig) Hogy mitől thriller? Attól, hogy szinte beleborzongunk a történetben rejlő absztrakt helyzetekbe. (Thrill = borzongás angolul) És mitől sci-fi? Attól, hogy egy olyan tudományos kérdést feszeget, mely napjainkban szinte mindenkit érdekel és amely az elkövetkező 100 évben akár célpontja is lehet a biológia és orvostudomány fejlődésének. Miről is van szó? Arról, hogy egyszer talán eljutunk oda, hogy egy ember minden neurálisan őrzött emléke letölthető lesz, később pedig implementálható egy klóntestbe. Ha ez megvalósul, akkor az örök élet és a halálból visszatérés is lehetővé válik az emberiség számára. Nagyjából EZT a kérdést boncolgatja a "Klónok" című film és ezt a felvetést helyezi egy sztori középpontjába Nachmanoff.

klonok1.jpg

Tovább

Ázsiai Rajtaütés filmek - villámgyors verekedésekkel [33.]

/Az ázsiai John Wick bunyói/

Külön kategóriát jelentenek, az akció-thrillereken belül az indonéz - amerikai Rajtaütés filmek, melyek előbb 2011-ben (The Raid), majd 2014-ben (The Raid 2: Berendal) valóságos kultuszt teremtettek a harcművészet, a véres bunyók és ázsiai "silat" kedvelői számára. A silat leginkább az indonéz sziget-világban, (Malajziában és Indonéziában) elterjedt harcművészeti stílus (pontosabban több stílus keveréke), mely látványos és nagyon gyors ütés- illetve rugás kombinációk, sajátos dobások révén a lehető leghatékonyabb harcművészekké teszik azokat, akik ezt a küzdősportot választják. A Rajtaütés filmeket készítő páros: a walesi Gareth Evans és az indonéz Ario Sagantoro jó érzékkel "fedezték fel" a silat irányzatot az akciófilm-műfaja számára, hiszen jól fényképezhető, európai szemmel megdöbbentően agresszív és az akciókedvelők számára is pörgős verekedési módról van szó.

raid1.jpg

Tovább

Bad Boys - pörgősen 50 felett is, rosszfiúkkal [32.]

Nagy Will Smith rajongónak vallom magam (amit már a mérsékelt sikert aratott Gemini Man kapcsán is kifejtettem egy októberi posztomban), így mind az 1995-ös legelső Bad Boyst (Mire jók a rosszfiúk), mind a 2003-as folytatást, a Bad Boys 2 -t (Már megint a rosszfiúk) nagy érdeklődéssel és élvezettel néztem végig annak idején (és azóta vagy tucatszor). Michael Bay - aki nálam "A sziget" (2005) és "A szikla" (1996) című filmek miatt eleve sajátos megbecsültséget élvez - elismerésemet vívta ki mindkét Bad Boys fejezettel. Amikor aztán hosszú kihagyás után elérkezett a harmadik epizód is, a "Bad Boys for Life" azonnal jegyet váltottam, hogy mozi-minőségben tudjam élvezni a két kábszeres zsaru: Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence) vicces, akciódús és látványos kalandjait. Ami azt illeti nem bántam meg: Michael Bay nélkülözése ellenére is a Bad Boys 3. (Mindörökké rosszfiúk - Bad Boys for Life) izgalmas és kacagtató akció-thriller lett, noha az 50 plusszos "srácok" enyhén megfáradt játéka azért már érezhető. Hozzáteszem: Will Smith elképesztően jó formában van: sportos megjelenése, izomzata bőven köröket ver a mai harmincasok legalább 80 százalékára. Zeng a Bad Boys, Bad Boys What'cha gonna do, pörögnek az akciók és tövig nyomják a gázpedált. Mi kell még?

bad_boys3.jpg

Tovább
Címkék: Bad Boys 3
süti beállítások módosítása