Filmelemző író

2019.ápr.21.
Írta: Filmelemző. 4 komment

A kém, aki dobott engem - női vígjáték, nőkről nem csak nőknek

Az előzetes alapján, majd a film alatt, végül megtekintése után is bizonyossággá vált bennem  a gondolat: ez egy tipikusan női film, női rendezővel (Susanna Fogel), nőknek való poénokkal, nőkről szóló cselekménnyel, nőknek. Azaz módosítanom kell: nem csak nőknek; mert végül kikerekedik a sztori és az ember férfiként is élvezni tudja. Jópofa ugyanis a maga módján.

akem_aki_dobott.jpg

Engem több elemében is emlékeztet részint a 2015 -ös "Csábítunk és védünk" szerencsétlenkedéseire, részint a szintén  2015 -ös, "A kém" (Spy) című, Melissa McCarthy vígjátékra, bár nagyon hiányzik belőle a McCarthy - Statham páros elképesztő idétlenségének egyedisége. De "A kém aki dobott engem" így sem rossz film, bár nehezen indul el a cselekménye és csak a filmnek kábé a közepétől lehet "elkapni" sajátos hangulatát. Onnantól viszont nehéz kibírni röhögés nélkül.

A két főszereplő: Mila Kunis és Kate McKinnon (a filmben: Audrey és Morgan) a lehető legjobb barátnők, akik elképesztő kalandokba keverednek, miután kiderül: egyikőjük barátja valójában egy CIA -nak dolgozó hírszerző ügynök (vagyis kém). A férfi, Drew (Justin Theroux) halála előtt megbízza párját, Audrey -t (Mila Kunis), hogy menjen el helyette egy létfontosságú ausztriai (bécsi) találkozóra. A nő el is megy, de viszi barátnőjét is. Párosuk innentől kezdve nyakig belekeveredik egy európai kémügybe, melyben orosz, amerikai és angol ügynökök is felbukkannak, időről-időre fogságba ejtve Audreyt és Morgant. A csajok azonban belejönnek az egészbe és egyre ügyesebben kerülik ki a csapdákat, sőt a végére már fel is veszik a harcot bárkivel, aki rájuk támad.

A film érdekessége és szórakoztató értéke is az akciók és humor kettősségén alapul. Kate McKinnon annyira lökött, szeleburdi és vagány (egyszerre), hogy lehetetlen kibírni mosolygás és nevetés nélkül, mindazt az ökörködést, amit a film 116 perce alatt művel. Mila Kunis a dögös és szexi szépség karakterében szintén emlékezetes, ahogyan a kesze-kusza benyomást keltő rendezés is a rengeteg akciójelenettel.

A kém, aki dobott engem egy könnyed kikapcsolódást nyújtó, laza akció-vígjáték, nagyon szimpla kis sztorival, ügyes és élvezetes akciókkal és kifejezetten szórakoztató alakításokkal. Önmagában Kate McKinnon miatt is érdemes megnézni, de klasszak a budapesti helyszínek, autós-üldözések, verekedések és lövöldözések is, miközben mindig, mindenhol ott a humor, a rengeteg poénos beszólás.

Ajánlani tudom: vígjáték-kedvelőknek, az abszurd-helyzetek fanjainak és mindazoknak, akik szerették 'A kém" -et illetve a "Csábítunk és védünk" -et. Értékelés: alapsztori: 65%, rendezés: 60%, látvány: 65%, színészek: 70%. Végső érték: 65%

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

3csillag.jpg

logo.jpg

2019.04.21.(16:39)

Marvel Kapitány - egy közepes MCU mozi

Ha egy Marvel-filmet értékelünk, minősítünk, kritizálunk vagy jellemzünk, akkor alapvetően két megközelítés lehetséges: vagy Marvel-rajongóként (a franchise részeként vizsgálva és a többi MCU [Marvel Cinematic Universe] produkcióhoz hasonlítva) vagy kívülállóként, mint bármilyen más filmes alkotást elemezve. Jelen posztban mindkettőre vállalkozunk, nagyon röviden.

marvel1.jpg

Ha a többi Marvel produkcióval vetjük össze és az utóbbi két év összesen 10 másik Marvel filmjéhez hasonlítjuk, (melyek: A Hangya és a Darázs, Bosszúállók: Végtelen háború, A Fekete Párduc, Venom, Thor: Ragnarök, Deadpool 2, Logan, Pókember - Hazatérés, Galaxis őrzői 2, Doktor Strange) akkor az első benyomásunk az, hogy a Marvel kapitány látványvilága sokkal visszafogottabb, mint a felsorolt filmeké. Különösen a Végtelen háború, Ragnarök és Fekete párduc összevetésekben feltűnő ez a különbség. A Ryan Fleck - Anna Boden rendezőpáros érezhetően óvatosan bánt a CGI jelenetek adagolásával, bár az a helyzet, hogy amelyek bekerültek, azok sem lettek különösebben színvonalasak. Ha már itt tartunk, a Filmelemző író blog rangsora a Marvel-film tekintetében a következő:  

  • 1. -- Amerika kapitány: Az első bosszúálló (2011)
  • 2. -- Vasember (2008)
  • 3. -- Amerika kapitány: A polgárháború (2013)
  • 4. -- Amerika kapitány: A tél katonája (2014)
  • 5. -- Pókember (2002)
  • 6. -- Bosszúállók (2012)
  • 7. -- A hihetetlen Hulk (2008)
  • 8. -- Thor (2011)
  • 9. -- Bosszúállók: Végtelen háború (2018)
  • 10 -- A galaxis őrzői (2014)

A Marvel Kapitány ebbe a bizonyos TOP 10-be sajnos nem fér be, ami már önmagában sokat elárul a színvonalról. A Marvel és DC filmvilága rengeteg jó alkotást tartalmaz, nem könnyű az élvonalba kerülnie az új produkcióknak.

A visszafogott látványvilág után a második észrevétel, mely a Marvel Kapitány megtekintése után azonnal kialakul  bennünk -- és pozitívumként rögzül -- hogy ez a mozi a 90-es évek filmjeinek kicsit retro hangulatvilágát tükrözi számunkra. A jelenetek stílusa, a párbeszédek, de még a képi és hangi világ is a két évtizeddel korábbi alkotások felé mutat (megidézve nekünk a korabeli időket), hiszen a cselekmény valóban a 90-es években játszódik. 

marvel2.jpg

És ha már pozitívumokról esik szó: ki kell emelnünk Samuel L. Jackson játékát is, Nick Fury szerepében. Egyértelműen a film legjobb alakítását nyújtja. A főhősnő, az alig 29 évesen már Oscar-díjas Brie Larson (aki amúgy A szoba című 2015-ös drámában teljesítettekért kapta az arany szobrocskát) felemás emléket hagy az emberben. Már azt illetően, amit a Marvel Kapitányban nyújt. Az ugyanis gyengécske. Az igaz, hogy nem könnyű egy buddy cop jellegű szuperhősfilmben helytállni (a Fury -val alkotott párosukra utalnánk), tény, hogy Bries kisasszony Carol Denversként nem élete legkiemelkedőbb játékát mutatja. De persze nála is kiemelhető néhány pozitívum: egyrészt egy vagány, már-már fiús csajként jeleníti meg karakterét (megmaradva szexis nőnek is) és szakítva klisékkel, másrészt kifejezetten jól áll neki a humor, melyet sikeresen csempésznek jeleneteibe. 

Noha első pillantásra erős csapat alkotja a Marvel Kapitány szereplőgárdáját, a végeredményben valahogy nem jön át a legjobb Marvel-produkciók átütő, néha lehengerlő lendülete. Jude Law hozza kötelezőt, de nem emlékezetes az, amit csinál, viszont Ben Mendelsohn (a Zsivány Egyes Krennick igazgatója) és Anette Bening elismerést érdemelnek. Csak éppen valahogy együtt nem erősek, ami lehet, hogy az egész film halvány jellege miatt érezhető. 

marvel3.jpg

Az akciójelenetek alacsony száma, rövid időtartama és fajsúlytalansága teljesen érthetetlen, főleg akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy a Marvel-látványfilmek stílusjellegének szerves részét képezik kezdetektől az élvezetes és színvonalas akciók, melyek nélkül az egész franchise-idegenné válik. Sajnos ez történt a Marvel Kapitánnyal is, reménytelenül belesüppedt a középszerűségbe, melynek egyik oka épp a komolyabb akciójelenetek hiánya (sok egyéb hiány mellett).

Mindent egybevéve az új Marvel-mozi -- melynek címválasztása gyarapítja a készítők érthetetlen döntéseit (lévén, hogy nincs olyan szereplő a sztoriban, hogy Marvel-kapitány) -- egy közepesre sikeredet, akció- és látvány szegény, kevés elemében emlékezetes, leginkább halovány kísérlet egy új Marvel-figura felfuttatására és a Marvel-univerzum bővítésére. Értékelésünk: 55% (Samuel L. Jackson miatt 50 fölé helyezve a végső %-ot).

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

3csillag.jpg

logo.jpg

2019.03.09.(19:23) 

Kapcsolódó, cikkek, posztok:

 

Instant család - egy érzelmes vígjáték a mozikban

Sean Anders egy szokatlanul érzelmes vígjátékkal lepte meg a mozirajongókat, melynek a beszédes "Instant család" (Instant Family) címet adta. A női főszerepet: az idén épp 40-et betöltő, de így is gyönyörű Rose Byrne kapta, a férfi főszerepet pedig a már 47 -nél járó Mark Wahlbergre bízták. Kettejük életkora annyiban érdekes, hogy épp határán járnak az általuk megjelenített karakterek hihetőségének: a filmben ugyanis olyan házaspárt játszanak, mely gyereket szeretne, ám nem természetes úton, hanem örökbefogadással. Ezen a ponton rögtön érdemes is megállnunk egy pillanatra: a rendező ugyan saját életéből merítette a témát -- hiszen Sean Anders is örökbefogadott három gyermeket -- ám furcsa módon filmbeli karaktereiben egy pillanatra sem merül fel a gyermeknemzés gondolata. Egy kósza mondat sem hangzik el arról, hogy egy 39 éves nő és egy 41 éves férfi (Wahlberg a filmben 41-et játszik) miért ne próbálkozhatnának a családalapítás ősi, hagyományos módjával. Ha azonban túllépünk ezen -- és megemésztjük, hogy vagy túl öregnek tartják magukat ehhez (tény, hogy valóban nem ez az ideális kor a családalapításhoz, de azért nem is annyira rendkívüli) vagy egyszerűen nem akarnak bajlódni a terhesség, szoptatás, pelenkázás ... stb kezdeti nehézségeivel -- egy valóban elbűvölő sztori bontakozik ki előttünk. 

instant1.jpg

Az Instant család alaptörténete egy szerethető sztori, önmagát felülmúló mondanivalóval, néhol kifejezetten megható jelenetekkel, nevettető szitukkal és vidám alaphangulattal. Átérezhetjük, hogy milyen lehet hirtelen szülővé válni, milyen nehézségeket jelent állami gondozott, lelkileg sérült gyerekekről gondoskodni és mennyi odafigyelés, törődés, igyekezet és szeretet kell ahhoz, hogy elnyerjük egy-egy kisgyerek megbecsülését. Megérthető a filmből, hogy mekkora örömet jelent ha meghallunk egyetlen szót: apa (vagy anya) és megérzünk két ragaszkodó kis kart a nyakunk körül. Főleg akkor megbecsülve mindezt, ha nem "alapból" kapjuk, saját gyermekeinktől hanem meg kell érte harcolunk (nap nap után) mégpedig kialakult kis jellemek "kezelésbe vételével". Az Instant család mindebből remek ízelítőt ad nekünk, bizonyos percekben nevetést, majd rögtön utána könnyeket, majd újra nevetést kiváltva. A hatás pedig azoknál "talál be" leginkább, akik belekóstoltak már abba, hogy kábé milyen lehet szülőnek lenni. A magam részéről -- bár csak két gyerekkel gyakorlom az apaság "művészetét" és azt is "csak" 12 éve -- betalált a film. Könnyeztem, nevettem ugyanúgy, mint mellettem a feleségem és együtt bólogattunk a nagy tanulságoknál.

instant2.jpg Ugyanakkor az Instant család koránt sem tökéletes alkotás, számtalan kihagyott lehetőség, túlzó mozzanat, reálistól eltávolodó helyzet és hiteltelen karakterisztika jellemzi. Az első ilyen irreális elemről már esett szó: ez a természetes gyermeknemzés - nevelés azonnali elvetése a főszereplők részéről. A második nálam a feleség és férj idealizált viszonya, mely már-már sziruposan giccses harmóniát mutat végig a film alatt. Sehol egy nézeteltérés, sehol egy vita, veszekedés, ellenvélemény, bármi, ami azt mutatná, hogy a karakterek a való életből "származnak". Pedig negyven feletti házaspároknál, akik tizen - huszon éve vannak már együtt azért nem ennyire felhőtlen a házasélet. Mondjuk személy szerint, e sorok írójaként nem tartozom éppen a témát objektíven megítélni tudó férjek közé, lévén hogy világ életemben (a kezdetektől) rossz házasságba élek (ami idővel csak még rosszabb lett) és mára minimális örömet sem nyújt már. (Az örömet kizárólag a gyerekek jelentik, de tőlük nagykanállal érkezik, hál'istennek.) Baráti köröm, munkatársaim és mások példája alapján azért képes vagyok megítélni azt, hogy a filmbeli főszereplők életkorában lévőknél (mely egyben az én korosztályom is) a fehér holló gyakoriságához közelít az annyira negédes harmónia, mint amit Ellie (Rose Byrne) és Pete (Mark Wahlberg) között láthatunk. Ebből a furcsa irrealizmusból fakad, hogy reakcióik sem túl hitelesek: mindig végtelen nyugalmat mutatnak a gyerekek felé, örök kedvességgel viseltetve bármihez, amit tesznek, mosolyogva, megértéssel, türelemmel. Na ja. Hát nem ez a való élet. A valóságban együtt sírunk, együtt nevetünk, hibázunk, bocsánatot kérünk/kapunk, szeretünk, haragszunk, sírunk, kacagunk megjárva az érzelmi "hangulat-létra" minden létező fokát felfelé és lefelé egyaránt. EZ az, amit Andersen valahogy kevéssé sikerült megfognia ebben a filmben. 

instant3.jpg

A kihagyott lehetőségek közé sorolható az is, hogy a kiragadott házaspár sorsának és az általuk örökbe fogadott gyerekeknek a bemutatásán túl, egyre kevesebbet látjuk az örökbe-fogadós csoport többi tagjának sorsát. Eleinte a forgatókönyv ki-ki tér például a homoszexuális pár nehézségeire (arra, ahogyan a humor eszközével lépnek túl problémáikon), vagy a mélyen vallásos házaspár gondjaira, ám a többi párral már adós marad a script, sőt később az említett esetek is feledésbe merülnek. Kihagyott lehetőségnek érzem az apa-fiú viszony változásának érzékeltetését is, pontosabban ennek hiányát. A sztori érezhetően a legidősebb gyermek, a 15 éves Lizzy (Isabela Moner) gondjaira fókuszál, aránytalanul nagy hangsúlyt fektetve a kamaszlány problémáinak bemutatására és aránytalanul keveset foglalkozva a másik két gyerekkel.

De nézzük a pozitívumokat is. Az első, legnagyobb pozitívum, hogy Anders természetes és szükséges jelenségnek láttatja az örökbefogadási eljárást, mely az élet szerves része. Nem akarja túlmisztifikálni az egészet, nem vonja be költői pátosszal és nem emeli éteri magasságokba sem. Egyszerű valójában láthatjuk a folyamatot, mely átélhető, megélhető és kezelhető élethelyzeteket teremt a benne részt vevők számára. Óriási pozitívum az is, ahogyan az örökbefogadásra váró gyermekek etnikai hovatartozását tárja elénk a film: nem számít a bőrszín, a származás, a vallás, csak az EMBER számít, csupa nagybetűvel. Csak az a kis élet, mely szeretetre vágyik és melynek szeretetre is van csak szüksége (semmi másra). 

instant4.jpg

A film alaphangulata vidám, mely hangulatot időről - időre megható jelenetek szakítanak meg. Felbukkan az igazi anya is, felborítva mindent, de rávilágítva arra is, hogy mekkora ajándék szülőnek lenni és mennyire nagy bűn eldobni mindezt. Humoros a gyerekek jellemének bemutatása is: a lázadó kamaszlány, aki feszegeti határait és állandóan próbára teszi nevelőszüleit abban, hogy meddig mehet el, a tesze-tosza kamaszfiú, aki az őt ért traumákra magába zárkózással és félénkséggel felel és az alig 5 éves kislányka, aki elsőként veszi fel a "szeretet-fonalat" Ellie -től és Pete -től. A számomra legmeghatóbb jelenetek közül kettő is a kislányhoz kapcsolódik: az egyikben megkérdezi "mi az a vidámpark," (mintha a szívem tépnék ki), nem tudva mit kezdjen egy hellyel, ahová őt még soha, senki nem vitt el, a másik pedig, amikor megmutatja hogyan játszik babájával és éppen úgy korholja - szidja, ahogyan vele tették egész kis életében. 

A főszereplőkről. Rose Byrne nagyszerű a filmben és bár karakterében a fentiek során megemlített módon vannak hitelességbeli problémák, a gyönyörű színésznő így is kiemelkedőt nyújt. Mark Wahlberg végre nem akcióhős és nem is idétlen. Ebben a filmben érett karaktert kap és érett játékkal is jeleníti meg azt. Anders a felsorolt gondok dacára egy nagyon élvezetes filmet rakott össze, mely valódi családi film is egyben. Mutat érzelmi magasságokat, mélységeket, valódi problémákat és valódi érzelmeket. Értékelésem: erős 75%.

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.02.03.(22:45) 

Címkék: Instant család

Új magyar történelmi dráma: Guerilla

Időről időre új történelmi témákat választ a magyar filmgyártás és próbál színes múltunkból kiemelni és átélhetővé tenni bizonyos fejezeteket. Két éve, 2017 tavaszán Herendi Gábor a Kiegyezés utáni évek Magyarországára kalauzolt bennünket a Kincsem című film segítségével (betekintve a híres versenyló sikereibe), idén pedig március elején Kárpáti György Mór jóvoltából mélyedhetünk majd el az 1848/49-es szabadságharc utáni napok eseményeiben, megismerve a világosi fegyverletétel utáni időszak világát. A film jelentős támogatást, mintegy 64 millió forintot kapott a Filmalap Inkubátor Programjától és január végén kerül a göteborgi filmfesztiválra. A haza mozik várhatóan március 7-én tűzik majd műsorukra.  

guerilla.jpg

A sztori központi alakja egy testvérpár: Barnabás és Antal, akik túlélik az 1848/49 -es szabadságharc nagy csatáit illetve harci eseményeit és 1849 nyarán épp életük legizgalmasabb, legfurcsább időszakára készülnek. Barnabás, akit Váradi Gergely alakít, bujkálva vészeli át a viharos történelmi éveket -- hiszen besorozása elől megszökik -- öccse, Antal viszont, akit Vilmányi Benett játszik, a harcot választja és 1849 nyári hónapjaiban nagy elszántsággal küzd a frontokon. Mivel Antalt a háború kezdetén Barnabás helyett sorozzák be, az idősebb testvért lelkiismeretfurdalás gyötri és elhatározza, hogy megkeresi és hazaviszi öccsét. A világosi fegyverletételről azonban egyikük sem értesül: Antal gerillákkal készül a harc folytatására egy erdőben (tizenéves és huszonéves fiatalok közt), Barnabás pedig őt keresve kóborol a harc sújtotta vidékeken. Végül találkoznak (hisz az utolsó napokban Barnabást is besorozzák), de a viszály fellángol közöttük, ugyanis mindketten ugyanabba a csodaszép, beteg-ápoló lányba, (Lucába) lesznek szerelmesek. Lucát Mészáros Blanka alakítja a filmben. 

guerilla2.jpg

A film sajátos emberi sorsokon keresztül mutatja be 1849 nyarának Magyarországát és az akkori fiatalok félelmeit, érzéseit illetve életszemléletét. Kárpáti György Mór kiváló érzékkel, érdekesen nyúlt a témához: nem hatásvadász kalandfilmet vagy szájbarágós, könyv-ízű történelmi tanulmányt készített, hanem átélhető emberi drámát alkotott, a magyar történelem egy darabkájának megidézésével. Korábban, Erdő című vizsgafilmjével egyértelmű sikert aratott a Berlinálén és Provincia című diploma-fimjével Cannes -ban. 

A Guerilla további színészei: Ilonka szerepében: Radetzky Anna, Csont szerepében: Orbán Levente, Attila szerepében: Baráth Attila, Misi szerepében: Hajdu Tibor. A filmet Hartung Dávid fényképezte és Duszka Péter Gábor vágta. A dramaturg Lányi Zsófi, a jelmeztervező Szlávik Juli, a látványtervező Antal-Fógel Adrienn, a zeneszerző Asher Goldschmidt, a hangmérnök Balázs Gábor. A film előzetese.

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.26.(18:10) 

Madarak a dobozban - Bird Box (2018)

A 2018-as Hang nélkül (A Quiet Place) bemutatója óta várok hasonló jellegű filmet Hollywoodtól, így amikor először hallottam a Netflix új siker-reménységéről, a Bird Boxról, várakozásaim az egekbe szöktek. Valahogy olyasmire számítottam, mint John Krasinski sztorija, azzal a különbséggel, hogy itt a titokzatos idegen lények (melyek mindkét esetben a Földet támadják meg) nem a hangra, hanem a nyitott szemre vadulnak be és kezdenek el öngyilkosságra kényszeríteni mindenkit. Bevallom azért voltak fenntartásaim is, mert az előzetes infókból (trailer) egyértelműen lejött számomra, hogy ebben a filmben a támadók akkor is ölnek (közvetve), ha nem RÁJUK nézünk, hanem pusztán nyitva marad a közelükben a szemünk. (Sőt, igazából nem is kell  a közelükben lennünk, elég, ha a szabadban tartózkodunk.) Valljuk meg, ez így azért kicsit meredek és jócskán leviszi azt a bizonyos bennünk működő hihetőségi értéket (realitás iránti vágyat). Mert miért is lenne hiteles, logikus, elfogadható, egy olyan idegen életforma, mely úgy öli meg áldozatait, hogy ha azoknak nyitva marad a szemük, akkor öngyilkosságba hajszolja őket? Hogyan, mivel, miként is tenné ezt? Sugárzás esetleg valamiféle szemen át felszívódó légköri anyag? Ne máááár!

bird_box.jpg

Persze túl lehet ezen lépni egy jó forgatókönyv és kiváló rendezés segítségével, főleg ha színvonalas alakításokat láthatunk a filmben (melyre Sandra Bullock miatt van is remény), de azért nem könnyű egy pöntyögős alapsztoriból kivételesen nagyot alkotni. A lényeg: jelentős dilemmákkal vágtam neki Susanne Bier filmjének, némi fenntartással kezelve a film alaptörténetét. Apropó Susanne Bier, korábban nem sokat tudtam az 58 éves rendezőnőről, pedig érdekes filmeket készített (A tűz martaléka, Második esély, Serena), viszont most elhatároztam, hogy a Bird Box után megtekintem majd korábbi alkotásait is. Az előzetesből és az ahhoz kapcsolódó promo anyagból egyébként az is kiderült, hogy a film alatt soha, egyetlen képkocka erejéig sem láthatjuk majd a lényeket. Ez kicsit elvette a kedvemet, hiszen Krasinski (az analógiámhoz választott film rendezője) a Hang nélkülben komoly látványvilágot rakott elénk, meglehetősen rémisztő lényekkel.

Végül miután megnéztem a Bird Boxot egy másik filmmel is éreztem párhuzamot: ez pedig a Mark Wahlberg főszereplésével készített (Shyamalan által rendezett), 2008-as "Az esemény" (The Happening).  Ebben is rejtélyes és megmagyarázhatatlan öngyilkosságok történnek (szintén idegenek támadása miatt - legalábbis eleinte ezt gondoljuk) és itt nem hozhat túlélést sem a hang nélküli élet, sem a bekötött szemmel való "manőverezés" csupán a növények közelébe nem tanácsos menni. Abban a filmben ugyanis a növények hajszolják öngyilkosságba az embereket, mégpedig feromonok kibocsátásával. -- Háát, khm az sem éppen egy túl hihető történet.

bird_box2.jpg

Ami a Bird Box rendezését illeti -- innentől spoiler alert -- voltaképp rendben van. A rendezőnő az első 10-15 percben felkelti érdeklődésünket: értesülünk arról ugyanis, hogy szokatlan öngyilkosságokról tudósít a TV és megismerjük a főszereplőnőt is, Malorie -t (Sandra Bullockot). Aztán beindulnak az események, felgyorsul a tempó: az öngyilkossági hullám eléri Malorie városát is, így menekülnie kell, testvérével együtt. A rendezés új helyszíneket mutat, majd két külön idősíkra viszi a cselekményt: az egyik a nő 5 évvel későbbi menekülését tárja elénk (egy csónakban egy folyón, két kisgyerekkel), a másik pedig a jelent mutatja, amikor egy kis csapattal egy házban reked. Az izgalom váltakozó szinteken "pörög" és mi szinte ott vagyunk a szereplőkkel, félelmeikkel, vágyaikkal. Suzanne Bier több karaktert is felvonultat, megjelennek a jellemző archetípusok: a túl óvatos (John Malkovich), a jószívű (Danielle Macdonald), a gyáva (Lil Rel Howery) és persze a harcias, bátor (és kigyúrt) férfi hős, Tom (Trevante Rhodes).

A központi karakter azonban mindvégig Malorie marad, aki egy átlagos 40-es hölgy (valójában Bullock kisasszony idén lesz 55) a sztori kezdetén épp egy szerelmi csalódáson van túl, amit festéssel próbál kompenzálni. Húga segíti ahol tudja (amire szüksége is van, lévén, hogy állapotos), de sajnos testvére elsők között esik az idegenek áldozatául. Sandra Bullock jól játssza karakterét, hiteles is amit csinál (bár szögezzük le: nem ez élete alakítása és lassan kifut abból a korból, hogy állapotos negyveneseket játsszon). A filmnek nincs egyetlen csúcspontja, több érzelmi tetőpontot kapunk, melyek mindig egy-egy karakter halálával, vagy a gyerekek megmentésével állnak összefüggésben. 

Ami a negatívumokat illeti: túl sok a sztoriban a logikátlanság. Például az elején: Malorie húga autót vezet miközben menekülnek, majd egyszer csak ő is áldozat lesz - amit a forgatókönyv úgy jelez, hogy szemgolyója megváltozik - és hipp-hopp öngyilkossá válik. Vajon Malorie-t miért nem éri a rejtélyes hatás, mikor a kocsiban végig mellette ül? A másik dolog: felmerülhet bennünk, hogy a "fertőzés" (vagyis az öngyilkossági hajlam) áldozatról-áldozatra terjed. Igen ám, de Malorie a film kezdetét hosszú pillanatokra néz öngyilkosok szemébe, mégsem lesz "fertőzött". Aztán ott vannak az immunisak is, akik nyugodtan élnek nyitott szemmel, nem nyírják ki magukat, hanem a "gonosz" idegeneket szolgálják. Miért lehet az egyik ember áldozat, a másik meg szolga? Magyarázatot erre sem kapunk. Végül: feltűnő, hogy a támadók elől menekülők zárt terekbe szöknek, ahol biztonságban vannak. Ezek szerint a "fertőzés" házak belsejébe nem juthat be, ami újabb logikátlanság. A negatívumok közé sorolom a sokszor indokolatlan moralizálásokat (mélyen szántónak szánt párbeszédeket), melyekből az derül ki, hogy a rendezőnő szeretett volna a horror-szerű izgalmakon túl valami kis pluszt is beletuszkolni a végeredménybe. A kísérlet azonban inkább furcsává, mint művészivé teszi a filmet.

bird_box3_1.jpg

Nézzük a pozitívumokat: az első, maga Sandra Bullock és még néhány szereplő (mint John Malkovich), akik hátukon viszik  a filmet. A második: a pörgős, lendületes tempó és az izgalom fenntartása, amit a kiszámíthatatlanság csak fokozni tud. Végig nem tudjuk mi lesz az egész vége, bár ezt a rendezés csak úgy tudja elérni, hogy gyakorlatilag félbehagyja a sztorit. Ez egyszerre negatívum és pozitívum is: várunk a folytatásra de elégedetlenek is vagyunk a lezáratlanság miatt. Pozitívum néhány jelenet kidolgozottsága is: a rendezés  néhol átélhetővé teszi, hogy milyen lehet bekötött szemmel, rettegve és kiszolgáltatva menekülni valami ismeretlen elől (ráadásul két kisgyerekkel). Alighanem ezek a film legjobb jelenetei. Amikor például Malorie az erdő közepén hívja magához a halálos veszélyben lévő kislányt és a csöppség végül hozzátalál, még a meghatódás is megkörnyékezheti a nézőt. Sandra Bullock egy-egy scene -ben kivételesen jól játszik. (De fenntartom, hogy számos filmjében jobb ennél.)

A Madarak a dobozban egy izgalmas horror-dráma, minimális hihetőséggel, de érdekes tartalommal. Leginkább a pszicho-thriller kedvelőknek fog tetszeni, a sci-fi rajongóknak túl kevés benne a realizmus. Zárásul tenném hozzá: van a filmnek egy érdekes aspektusa is, ami az élet egyik legborzalmasabb állapotára, a vakságra hívja fel a figyelmet. Nem tudjuk ugyanis elképzelni milyen lehet a látássérültek élete, milyen félelmeket, bizonytalanságokat élnek meg a teljes kiszolgáltatottság szörnyű állapotában. Ez a film rávilágít kicsit minderre, így a sok bírálat mellett ha más nem is, EZ mindenképp óriási hozadéka és érdeme. Értékelésem: erős közepes, 60%, vagyis 5-ből három csillag (vagy filmtekercs). Az IMDb 67%-ra, a Rotten Tomatoes 62%-ra, a Metacritic pedig 51%-ra értékeli. Trailer itt.

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

3csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.19.(15:10) 

A fegyvertelen katona - a legjobb rendezés Mel Gibsontól

A fegyvertelen katona igaz történeten alapuló, valós eseményeket feldolgozó dráma, mely a második világháború poklában játszódik a Japánhoz tartozó (attól alig 600 km-re délre fekvő) Okinawa szigetén. A történet egy valóságos csoda köré szövődik, mely 1945 április 29-én esett meg a Hacksaw -i csata során egy önfeláldozóan bátor tett képében. Mel Gibson egy átütő erejű, szinte szuggesztív filmet készített  2016-ban erről az eseményről és annak hőséről, Desmond Doss, 26 éves őrvezetőről. Az említett katona ugyanis azon a bizonyos napon a 77. amerikai gyaloghadosztály, 307. ezredének katonájaként, fegyvertelen szolgálatot ellátva (felcserként) megmentett 75 katonát a biztos haláltól. Tettéért megkapta az egyik legmagasabb katonai elismerést, a Becsület Érdemérmét (a Medal of Honort).

fegyvertelen_katona.jpg

A film első játékrészében megismerteti velünk a mélyen vallásos (Hetednapi Adventista) Desmond Doss életét, Virginiában töltött gyermekkorát, ifjúságát, jellemének alakulását, majd ápolónőként dolgozó barátnőjével való megismerkedését, végül hadseregbe jelentkezését. A történet második része már az amerikai haderőnél zajló kiképzéséről és a lelkiismereti illetve vallási okból megtagadott fegyverviselés következményeiről szól. Végül a harmadik játékrész már a frontra kerülést és az Okinawa szigetén lezajló, véres hacksaw -i csatát, illetve Doss 1945 április 29-én végrehajtott hőstettét állítja középpontba (illetve zárásként: hihetetlen megbecsültségét és elismertségét a katonák körében). 

fegyvertelen_katona_doss.jpg

A film forgatásakor 33 éves Andrew Garfield minden elismerést megillető módon alakítja Doss közlegényt: játéka hiteles, élvezetes és valami meghatározhatatlan módon lényéből fakad. A fiatalember természetes kisugárzása hihetővé teszi számunkra, hogy az általa megformált karakter hite mindennél mélyebb és segíteni akarása, emberszeretete lelkéből fakad. 

A sztori rengeteg morális kérdést is felvet, nem kevés gondolkodni valóval szolgálva: lehet e katona (és lehet e HASZNOS katona) olyan valaki, aki nem képes fegyvert fogni? Lehet valakinek annyira mély a hite, hogy minden kényszerítő körülmény (kiközösítés, eltávozási engedély megvonás, verés, megalázás) dacára is kitartson vallása és meggyőződése mellett? És végül: képes lehet e bárki is olyan önfeláldozó tettre, mint Desmond Doss, AZOK UTÁN, hogy így bánt vele a hadsereg? A választ maga az élet (és Mel Gibson filmje) adja meg: igen, de ehhez olyan kivételes ember szükséges, mind Doss, akihez hasonló 100 évente ha születik. 

De mit is tett PONTOSAN Desmond Doss? A második világháború végső szakaszában, 1945 áprilisában Okinawa szigetén a Hacksaw hegyháton zajló japán ellentámadást követően, a sebesültek között maradva, életét kockáztatva elsősegélyben részesített és a megmenekülést jelentő mélységbe engedett (az amerikai katonák oltalma alá) 75 katonát. Innentől spoiler alert!

fegyvertelen_katona2.jpg

Ami ezt a bravúrt illeti, két körülményt mindenképpen ki kell emelnünk: az egyik, hogy Doss simán elmenekülhetett volna a többi túlélővel együtt a biztonságot jelentő mélybe, de inkább maradt és elhatározta, hogy felkutatja a sebesülteket, haldoklókat. Saját döntése volt tehát, hogy kockára tette életét és a hegygerincen maradt még további 24 órán keresztül. A másik körülmény, hogy emberfeletti teljesítmény volt 75 embert elsősegélyben részesíteni és leengedni 121 méter mélységbe (teljesen tök egyedül). Tegyük hozzá: mindezt úgy, hogy a japán katonák folyamatosan ellenőrizték a halottakat és találomra szúrták át, vagy lőtték le a földön fekvő sebesülteket.

A film többi karaktere is érdekes és összetett jellem: ott van például Doss baránője (később felesége) Dorothy, akit a gyönyörű, ausztrál színésznő, Teresa Palmer alakít, aztán Howell őrmester (Vince Vaughn), Glover kapitány (Sam Worthington), illetve Doss édesapja, Tom Doss (Hugo WEaving) és nem utolsó sorban Smitty, aki Doss fő vetélytársa (később barátja), Luke Bracey alakításában jelenik meg. Szinte mindannyian kiemelkedőt nyújtanak: Vince Vaughn például meglepetés a szadista kiképző altiszt karakterében (korábbi filmjei alapján nem gondolnánk, hogy egy ilyen figura is jól áll neki). De aki igazán emlékezetes, az Hugo Weaving és Luke Bracey. Bár sajnos egyiküket sem jutalmazták Oscarral és maga a film is "csak" két arany szobrocskát kapott (technikai kategóriákban), valójában megérdemelték volna (Andrew Garfielddel együtt) a legmagasabb elismerést. Weaving emlékezetesen jeleníti meg Doss apját, aki lelki sérülésekkel tér vissza az első világháborúból. Kőkeményen bánik családjával, de végül rengeteget segít fiának abban, hogy a katonai bíróság ne ítélje el parancs megtagadásért. 

fegyvertelen_katona_hugo_weaving.jpg

Valójában Doss apja nem volt parancsnokához fordult segítségért, hanem a katonai bíróság elé tárt egy olyan dokumentumot, melyen Roosevelt elnök kijelenti: "aki elvi okokból (vallási meggyőződésből) tagadják meg a katonai szolgálatot, nem kell fegyvert fogniuk". Weaving mély átéléssel játssza Tom Doss, első világháborús veteránt. A másik kiemelkedő színész a filmben: a szintén ausztrál Luke Bracey. Karaktere nagyon bonyolult személyiség: szüleit korán elvesztette, állami nevelést kapott és embergyűlölő vált belőle. Mégis ő a legbátrabb katona az egységnél és kezdetben Doss legfőbb ellensége is. Beleköt ugyanis, amikor csak tud, megveri és mindent megtesz azért, hogy a vallásos fiút mielőbb kiszuperálják a seregből. Lógósnak és gyávának tartja, amiért nem hajlandó fegyvert fogni. Később viszont - látva, hogy Doss mit tesz társaiért - belátja, hogy rosszul ítélte meg őt. Kettejük beszélgetése a Hicksaw hegyháton, - amit egy kráterben folytatnak (éjszaka), amikor épp nincs harc - a film egyik legérdekesebb párbeszéde. Másnap Smitty elesik a csatában és Doss barátjaként siratja meg.

fegyvertelen_luke_bracey.jpg

Ami a rendezést illeti: Mel Gibson zseniális művet alkotott A fegyvertelen katona forgatókönyvéből. Láthatóan olajozottan működött csapata a film elkészítése során, csak így nyújthatta mindenki a maximumot. Lendületes a cselekmény tempója, jók az arányok, élvezetesek a helyszínek váltásai és megfelelő tempóban emelkedik a feszültség szintje is. Ami parányi negatívumként rontja az összképet az talán a túlzott patetikusság néhány jelenetnél. 

Végül pár információ magáról Desmond Doss -ról: a háború után hosszú orvosi ellátásra szorult: tuberkolózissal kezelték 1946 és 1951 között. Közben 1945 október 12-én Truman elnök személyesen tüntette ki a Medal of Honorral [lásd lenti képet] Eredeti szakmájához, az ács munkához már nem tudott visszatérni. Georgiában egy kis farmon alapított családot (kisfia 1946-ban született). Felesége 1991-ben halt meg autó-balesetben. Doss 1993-ban újra megnősült. Végül 2006 március 23-án halt meg, 87 évesen, alabamai otthonában.

fegyvertelen_desmond_doss.jpg

Zárásként a személyes érzésekről pár szó a film kapcsán: A fegyvertelen katona olyan történet, ami mély hatást gyakorol az emberre. Ez alól nehéz kivonni magunkat, mint ahogy azt is nehéz elképzelnünk, hogy vannak olyanok, akik ilyen rendkívüli dolgokra képesek. Desmond Doss kivételes jellem volt: hihetetlen emberszeretetről, hitről, bátorságról és önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, mely tulajdonságok így együtt (ekkora adagokban) csak száz évente jellemzőek bárkire is. Az a történet, mely egy ilyen ember életéről szól, eleve sikerre ítéltetett, de Mel Gibson még növelni is tudta a történet értékét egy remek rendezéssel és egy kiváló színészgárdával. Értékelésem csakis 90% lehet. Mindenkinek látnia kell, legalább egyszer élete során.

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.13.(17:32) 

A bosszú börtönében - az alulértékelt, "B" kategóriás akciófilmek közt

Mindannyiunk életében vannak olyan filmek, melyekért gyermekként (vagy fiatal felnőttként) rajongtunk és így napjainkban is elfogultan értékelünk. Akik például a 80-as és 90-es években voltak kamaszok (mint jómagam is) sajátos elfogultsággal viszonyulnak bizonyos "B" kategóriás mozikhoz, például egyes Stallone, Svarci vagy Van Damme filmekhez. Bár ezek többsége valóban csak azért tűnik ma igazán jónak, mert személyes élmények fűznek hozzájuk (és objektíven vizsgálva bizony nem állják a versenyt az igazán értékes, kiforrott produkciókkal), azért akad köztük olyan is, mely a "B" kategória dacára igenis élvezetes, szórakoztató (25-30 év után újranézve is). Ide sorolom Sylvester Stallone 1989-es börtön-moziját, A bosszú börtönében -t is.

bosszu_bortoneben.jpg

Az eredeti címén "Lock Up" (bezárva) John Flynn rendezésében egy olyan sztorit mesél el, melyben egyértelmű a jók és rosszak tábora, egyértelmű, hogy kinek kell szurkolnunk és egyértelmű az is, hogy az igazságnak győzedelmeskednie kell a film végére. Nem szükséges agyalnunk, gondolkodnunk, talányokat megfejtenünk, összetett jellemeken filozofálnunk vagy mély emberi érzéseken elmélkednünk, elegendő csupán ellazulnunk  100 perc erejéig és agysejtjeinket pihentetve és hátradőlve végignéznünk egy egyszerű sztorit, látványos akciójelenetekkel. 

A főhős egy olasz származású, hétköznapi, külvárosi fickó, Frank Leone (Sylvester Stallone) aki fiatalon úgy kerüli el a bűnözővé válás rögös útját, hogy egy idős autószerelő maga mellé veszi segédnek. Amikor azonban az öreget váratlanul megtámadják (rossz-arcú idegenek), Leone közbelép és brutálisan összeveri az alvilági fickókat. Büntetése több évnyi börtön, mégpedig súlyos testi sértésért. Amíg a sitten ül, az idős szerelő mégis haldokolni kezd (ágyban párnák közt), viszont Leonét még fegyveres kísérettel sem engedi ki hozzá, a szívtelen börtönigazgató Drumgoole (Donald Sutherland). Mivel Leone mindenképp szeretne elbúcsúzni az apjaként tisztelt öregtől, megszökik a börtönből. Mikor elkapják, újabb évekre ítélik, az igazgatót pedig elmarasztalják, sőt karrierje is megreked, mivel az ország egyik legrosszabb börtönébe helyezik vezetőnek. 

bosszu_bortoneben2.jpg

A folytatás könnyen kitalálható: Drumgoole bosszút akar állni Leonén, így elintézi, hogy az ő börtönébe kerüljön utolsó fél évének letöltésére. Az áthelyezést követően Leone élete pokollá válik: az őrök - főleg Manly (Jordan Lund) és Wiley (John Lilla) - állandóan szívatják (természetesen az igazgató utasítására) és az egyik rab, Chink Weber (Sonny Landham) mindent megtesz azért, hogy provokálja és elérje a büntetése meghosszabbítását. Leone azonban állja a sarat: még akkor sem öli meg Chinket, amikor az meggyilkolja egyik barátját és az igazgató utasítására szétveri a börtön-műhelyben javítgatott autójukat. Közben az elítéltek és az börtönőrök közt is akadnak olyanok, akik látva mi történik, Leone mellé állnak. Kialakul egy kis csapat Leone körül, akik összetartva segítik egymást a bajban is: tagja Felhő (Frank McRae) a két méteres, 200 kilós szerelő és Dallas (Tom Sizemore) az ügyeskedő nagydumás. Az őrök közt a fiatal Braden (William Allen Young) és az őrparancsnok Meissner (John Amos) szimpatizálnak Leonéval és nézik rossz szemmel Drumgoole aljaskodásait.

A film egyik ikonikus jelenetében amerikai focit játszanak az elítéltek a börtönudvaron (iszonyatos nagy sárban) és Chink kérésére beveszik Leonét is. A játék azonban ekkor brutális leckéztetésbe vált át: Chink és emberei a játék közben (és annak ürügyén) kőkeményen ütik-vágját Leonét. Bár beszáll a játékba a kétmázsás Felhő is, a mérkőzés végére Leone csak vánszorogva képes visszatérni cellájába. 

bosszu_bortoneben3.jpg

A cérna akkor szakad el Leonénál, amikor Drumgool parancsára egy frissen odahelyezett őr, rabnak beöltözve azt mondja neki, hogy hamarosan kiszabadul és arra van megbízása, hogy megerőszakolja barátnőjét. Leone bevadul  a hírre és eldönti: lesz, ami lesz megszökik és megmenti kedvesét. A film innentől pörgős akciófilmmé változik: láthatjuk Leone szökését, majd a végső csattanót, ami meglepi a nézőt. 

A Bosszú börtönében egy élvezetes, tipikusan 80-as, 90-es éveket idéző akció-thriller, mely Stallone rengeteg filmje közt a kevésbé ismertek közé tartozik, sajnos méltánytalanul alábecsülve. Kapunk ugyanis egy lendületes cselekményt, egy jól kitalált, de egyszerű történetet, egy börtön-helyszínt, (mely egyébként önmagában érdekessé teszi a sztorit) és rengeteg ütős verekedési jelenetet, amihez bónuszként társul több mondanivaló is. Az egyik, hogy fontosak a barátok, főleg a bajban és hogy minden helyzetből lehet kiutat találni. A másik tanulság pedig, hogy a kitartás, a lelkierő mindennél fontosabbak, ha életünk egy reménytelennek tűnő szakaszába lép. Ahogyan a filmben elhangzik: "... a testemet itt tudják tartani, de a leklem ott van, ahol én akarom". Emlékszem annak idején 16-17 évesen láttam először a Lock Up -ot és nagy hatással volt rám ez a pozitivizmus, ami miatt később is többször újranéztem. 

A Bosszú börtönében nem tartozik a filmek élvonalához, mégis alábecsült és alulértékelt alkotás. Ha még nem láttad és szereted a Stallone filmeket, a börtönös sztorikat, a nagy bunyókat illetve a jó sztorikat, bátran ajánlom számodra. Ha pedig láttad, vedd elő újra és meg fogsz lepődni azon, hogy sok év után is élvezetesnek fogod találni. Értékelésem: 80%. 

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.10.(22:04) 

Venom - pro és kontra

A Marvel-univerzum egyik legkülönlegesebb figurájáról, Pókember ős-ellenségéről, a félelmetes Venomról a fiatalos Ruben Fleischer (Zombiland, Gengszterosztag) készített látványos akció-horrort 2018-ban. A Scott Rosenberg és Kelly Marcel által megírt script megfilmesítéséhez kiváló színészcsapat állt össze: Tom Hardy, Michelle Williams (Túl a barátságon, Viharsziget) és a Zsivány egyesből megismert Riz Ahmed részvételével. Talán mondani sem kell: a legnagyobbat Tom Hard alakítja a filmben, a Venom az ő "jutalomjátéka" és hát tegyük hozzá: nélküle felét sem érné az egész.

venom1.jpg

A sztori egyszerű, aki nem szeretne erről semmit sem tudni, az ugorja át ezt a bekezdést. Szóval a történet lényege három mondatban: [spoiler alert] adott egy földönkívüli, parazita életforma, melynek egyes példányai a Földre kerülnek azzal a céllal, hogy ott gazdatesteket keressenek (különböző emberekbe "bújva") és elpusztítsák az emberiséget. Segíti őket egy  gonosz és nagyravágyó ifjú milliárdos, Carlton Drake (Riz Ahmed) is, ám az egyik szimbióta (a filmben hívják így őket) a neves újságíró, Eddie Brock (Tom Hardy) testébe kerülve hirtelen "jóvá válik". Ez a Venom lesz az, aki Eddie -vel együttműködve megakadályozza végül a gonosz idegenek (vagyis a "rossz Venom") előretörését és világpusztítását. 

Ha pro és kontra vizsgáljuk a filmet, vagyis a pozitívumait és negatívumokat akarjuk összeszedni, akkor a mérleg egyértelműen pozitív irányba billen. De nézzük sorban, előbb a pozitívumokat:

  • - 1 - A legnagyobb pozitívum és elismerés a Venomban, maga Tom Hardy. Óriásit alakít ugyanis, ezernyi arcát megmutatva. A film első negyedében rámenős újságíróként jelenik meg, aki mélyen elítéli a gazdag Carlton Drake -t, amiért emberkísérletek gyanújába keveredik, később pedig, az átalakulása kezdetén vicces oldalát is láthatjuk. A film végén már akció-sztárként szerepel, kőkemény jelenetekben felbukkanva. Karaktere végig megmarad a humor és a keménység határán, olyan "tomhardys" egyediséggel.
  • - 2 - Ugyancsak pozitívum a forgatókönyv logikus felépítése, mely élvezhető formában építkezve adagolja a néző számára az izgulni-valót. Fokozatosan pillanthatunk a gonosz Drake "kártyáiba" és ismerhetjük meg ármánykodásait. Azt, ahogyan embereket áldoz fel kísérleteihez, a Földre került ismeretlen életforma számára ideális gazdatesteket keresve. Később a film tempója felgyorsul, amikor képbe kerül Eddie Brock (Tom Hardy) alakja is, akivel a belé kerülő parazita már hatékonyan képes együttműködni. Kiegészítik egymást, sőt idővel már Eddie tudja befolyásolni a benne élő Venomot (és nem fordítva). Zárásként pedig a megmérkőzés a gonosz Venommal keretbe foglalja az egészet. 
  • - 3 - Pozitívum, hogy a script nem elégszik meg a gonosz Venom bemutatásával és nem reked meg ezen a szinten a sztori, hanem megjelenít egy csavart is: egy másik Venomot, mellyel szembeszáll az Eddie -ben lévő parazita. A film idővel a jó és rossz küzdelmévé válik, melyet élvezetes akciókkal szemlélhetünk végig.
  • - 4 - Tetszetősek a lendületes scene -k, a két Venom küzdelméről (CGI ide vagy oda) és Tom Hardy számtalan jelenete is ütős. Jól megcsinált maga a Venom is, melyet pár alkalommal közelről szemlélhetünk meg.
  • - 5 - Pozitívum, hogy a könnyed humor végig része a filmnek, leginkább Tom Hardynak köszönhetően. Mindig ülnek beszólásai, gegjei, a legdurvább jelenetek alatt is. 
  • - 6 -Végül nekem nagyon bejön, hogy az Eddie -ben lévő Venom "megszelídül" és végül Eddie által teljes mértékben irányíthatóvá válik. 

venom2.jpg

És most a negatívumokról:

  • - 1 - A film a műfajok határán egyensúlyoz: nem nevezhető sci-finek, de horrornak is gyengécske, vígjátéknak viszont meglehetősen hard. Fleischer egyik irányban sem kötelezi el filmjét, ami kicsit a minőség rovására megy. Jobbat tett volna a sztorinak, ha a forgatókönyv és rendezés jobban bevállalja a keménységet és nem light-versiont nézhetünk 112 percben. Egyszerűbben mondva: több horror és kevesebb matiné nagyságrendekkel növelhette volna a film élvezhetőségét. 
  • - 2 - Túl sok a CGI, főleg a túlságosan meseszerűre sikeredett Venom-harc esetében. Látványtechnikailag ütősebb lett volna több eredetiség és hihetőbb kivitelezés.
  • - 3 - Kevés az izgalom. Igazából az van, hogy készítettek egy szörnyes filmet, megszelídített szörnyekkel. Valahogy kiherélték Venom alakját és innentől kezdve amikor rettegnünk kellene egy-egy jelenetnél, (amikor például leharapja a manusok fejét), csak mosolygunk és a rettegésből lágy borzongás marad csupán. Ez egy szörnyes film esetében nem túl szerencsés reakció. 
  • - 4 - Végül negatívum, hogy a sztori bár jól felépített, igazából meglehetősen sekély, mert valójában csak két idegen életforma ide kerüléséről és megmérkőzéséről szól, melyben plusz szereplőként keveredik egy emberi karakter is. Ennyi. Nem kapunk fordulatokat, nem nagyon van meglepődni való, nincs valódi konfliktus, komplikáció, bonyodalom, dilemma ... stb. 

Összefoglalva Fleischer Venomja Tom Hardy alakítása révén élvezetes, látványos, de nagyon leegyszerűsített és horrorokhoz mérten túlságosan felhígított akciófilm, vígjátéki elemekkel. Kicsit amolyan Deadpool mintára lájtos akció-vígjáték inkább, mint kőkemény szörny-film. Mégis azt mondom: szórakoztató alkotás amit Tom Hardy miatt mindenképp érdemes megnézni. Ajánlom Marvel fanoknak, Hardy-rajongóknak és azoknak, akiknek a Deadpool jellegű viccesen-véres fantasy-akciók bejönnek. Értékelésem: 75%.

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.06.(17:24) 

Címkék: Tom Hardy, Venom

A Hunter Killer küldetés - egy 90-es éveket idéző akcióthriller

Donovan Marsh 2018 őszén egy 90-es évek hangulatát idéző stílusú, témájában pedig a hidegháborús időkre emlékeztető akciófilmet készített Gerard Butler főszereplésével, melynek a hangzatos "Hunter Killer" címet választotta. Bár a film az IMDb-n erős "jó" minősítést kapott (12 ezer szavazótól), 6,8 pontot elérve, idehaza a filmes blogok világában rengeteg kritika (és lehúzás) érte. Pedig éppen azért érdekes a történet, amiért sokan bírálják: avítt stílusa, hangulata és a hidegháború konfliktusait megidéző témája miatt.

hunter_killer.jpg

Egy mondatos lényege ugyanis (spoiler nélkül): Oroszországban a hadügyminiszter puccsal átveszi a hatalmat (hogy aztán háborút kezdeményezzen), ám a törvényes elnököt az USA egy merész akcióban kimenekíti és ezzel megakadályozza egy globális háborús világkatasztrófa bekövetkezését. Már itt beugorhat számunkra két másik film: Az utolsó esély (1995) [Crimson Tide] Gene Hackman és Denzel Washingot főszereplésével, illetve a Vadászat a vörös októberre (1990) [The Hunt for Red October] melyben Sean Connery és Alex Baldwin alakítják a főbb karaktereket. Mindkettő emlékezetes sztori és a Hunter Killer nem kis részben építkezik belőlük (ezt el kell ismerni). Amellett mindkettő 7 pont feletti értékeléseket kapott az IMDb-n.

Ez a történet azonban valahol mégis mixeli a 2010 utáni modern világot a 90-es évek, hidegháborús közegével, saját végeredményt produkálva. Láthatunk jövőt idéző high-tech drónokat, amint egészen közelről figyelik meg a célszemélyeket, láthatunk kommandósokat, amint földön-vizen-levegőben akcióznak (egy ellenséges támaszpontra bejutva) és láthatunk modern, nukleáris tengeralattjárókat, amint egymással harcolnak az északi sarkkör jégmezői alatt. Ami magát a történetet illeti: régóta izgatja az amerikaiak fantáziáját, hogy mi történne akkor, ha a világ második legnagyobb katonai hatalmánál, az oroszoknál egy puccs rossz kezekbe juttatná a hadsereget és ezzel egy globális atomháború veszélye válna valóra. Nos, ez sajnos reális forgatókönyv, bár az sem kizárt, hogy ehhez még puccs sem kellene, hiszen maga Vlagyimir Putyin (Oroszország 19 éve hatalmon lévő diktátora) is elegendő fenyegetés. 

Mivel a filmben az orosz elnököt a 191 centis Alexander Diachenko alakítja, a készítők még a halvány gyanúját is elkerülik annak, hogy a film cselekménye idején a mélynövésű Vlagyimir Putyin irányítaná Oroszországot. (Az orosz vezetőt amúgy is nehéz volna pozitív beállítottságú, Amerika-barát és békét akaró politikusnak beállítani. Márpedig ebben a történeteben az orosz elnök a "jófiú" és hadügy-minisztere a gonosz.)

A "jófiúk táborában" négy karakter emelkedik ki: Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler), Bill Beaman kommandós, Navy Seals parancsnok (aki kimenekíti az orosz elnököt) Toby Stephens alakításában, aztán: John Fisk admirális (Common) és a csinos Jayne hírszerző tiszt (Linda Cardellini). Közülük egyértelműen Butler alakítja a központi figurát és ugyan nem a színészet magasiskolája amit csinál, összességében hitelesen formálja meg a hős parancsnokot. A készítők nagy hangsúlyt próbáltak fektetni arra, hogy a nézők tudomására hozzák: Joe Glass parancsnok önerőből küzdötte fel magát a kapitányi rendfokozatig (nem önmagában a tiszti akadémia elvégzése adta meg számára a karriert). Ez a filmben kétszer is elhangzik, így arra gondolhatunk: talán a figura népszerűségét és hitelességét próbálták meg növelni. 

Külön érdekesség a filmben, az amerikaiakat segítő orosz kapitány, Szergej Andropov alakja, akit az azóta már elhunyt Michael Nyqvist formál meg (tegyük hozzá: zseniálisan). Az amerikai és orosz parancsnokok kapcsolata a film sajátos mondanivalója: a világ megmentéséért minden konfliktus félretehető. Bár kicsit talán direktnek és hatásvadásznak tűnik (sőt szájbarágósnak is) az üzenet, valahogy mégis működik (talán Nyqvist alakítása miatt). 

A film tempója, lendülete, sebessége kimondottan tetszetős és felgyorsítja a kicsit túl hosszúra szabott, 121 perces játékidőt. Az akciójelenetek élvezetesek, bár negatív kritikaként ki kell emelnünk: számos túlzás is akad köztük. Például az amerikai Navy Seals egység sima bejutása a murmanszki orosz katonai bázisra enyhén szólva sem túl hiteles, mint ahogyan az orosz vezetők profi megfigyelése, lehallgatása is necces.

Az utolsó jelenettel is vannak gondok, ennek megemlítése spoileres, így aki még nem látta a filmet és szeretne meglepődni, az ugorja át ezt a bekezdést! Szóval: a sztori végén az orosz romboló legyőzi és sakkban tartja az amerikai tengeralattjárót, melyet a partról a puccsista orosz hadügyminiszter akar kilőni. Ám ekkor váratlan fordulat történik: a romboló átáll és megmenti a Butleréket, sőt kilövi a puccsista főgonosz támaszpontját is. Ezzel megoldódik a fő konfliktus, kész és vége. Leegyszerűsített és logikátlan is az egész, hiszen a romboló parancsnoka a lázadó miniszter embere. Persze a rendező a jelenettel azt üzeni: az amerikaiakkal tartó orosz kapitány, Andropov olyan tekintéllyel bír a katonák körében, hogy az még a hivatalos parancsot is képes "felül írni". Csakhogy nyilván a valóságban ez nem így működik (semmilyen hadseregben). A valóságban azt az amerikai tengeralattjárót, amelyik "betéved" az orosz felségvizekre, majd megközelíti az oroszok egyik legfőbb katonai támaszpontját pozdorjává lőnék. 

Ha azonban túllépünk azon az egy-két jeleneten, mely hitelesség terén necces, egy egészen jó kis akció-thrillert kapunk. Pörgős a tempó, izgalmasak a jelenetek és legfőbb erősségként kiemelendő: élvezetes bepillantást kapunk az amerikai hadsereg működésébe, az atom-tengeralattjárók világába és egy nemzetközi konfliktus lehetséges forgatókönyvébe. Nekem tetszett, értékelésem: 75%.

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.05.(14:12) 

A Creed filmek sikere

Sok-sok évvel ezelőtt, 1976-ban került az amerikai mozikba az akkoriban épp 30 éves (és komoly anyagi gondokkal küszködő) Sylvester Stallone saját ötlete alapján készült Rocky című boksz-film, óriási sikert aratva. Az alapötlet egyszerű: egy esélytelen, névtelenségből és nyomorból felemelkedő sportoló világhírűvé válása (és szegénységből kitörése) - mégpedig hihetetlen küzdeni akarással és eltökéltséggel - megragadta az emberek fantáziáját.

creed1.jpg

A sztoriból hamar franchise lett: 1979 -ben következett a 2. rész (amiben Stallone legyőzi Carl Weatherst, így Rocky világbajnok lehet), majd 1982 -ben a harmadik epizód (melyben Clubber Lang, vagyis Mr. T, azaz Lawrence Tureaud a vad színesbőrű harcos lesz Rocky kihívója). A sorozattá váló Rocky-kultusz negyedik részére már a hidegháború nyomta rá a bélyegét: a Szovjetunió bajnoka Ivan Drago (a svéd óriás Dolph Lundgren alakításában) vált ugyanis főgonosszá, megölve Apollót és majdnem rokkantá téve a nagyjából fele akkora  Rockyt. A franchise ezt követően 5 évre kifulladt: Stallone csak 1990-ben írta meg az ötödik fejezet forgatókönyvét (miközben a rendezői széket átengedte John G. Avildsen számára). A film mérsékelt sikere után mindenki azt hitte: a 44 éves Stallone letett az újabb részekről. Ám eltelt 16 év és megszületett a hatodik epizód, melyet újra már 60 éves Stallone rendezett. A siker meglepő magasságokba "repítette" újra a franchise -t: a Rocky Balboa értékelése mind az IMDb -n, mind a Rotten Tomatoes szavazóinál megközelítette a legelső epizód sikerét (75%). A sorozat elérte csúcspontját. 

2006-ban azonban nem ért véget a történet: 2015-ben, majd 2018-ban jöttek a Creed filmek, új energiákat lehelve a bokszfilmek "Szent Gráljába". Ezeknek az új sztoriknak a középpontja már a negyedik Rocky filmben "meghalasztott" Apollo Creed fia, a 28 éves Adonis (Michael B. Jordan). A 2015 -ös első Creed film [(pontos címe: Creed: Apollo fia (angol cím: Creed)] kétségtelenül nagy sikert aratott világszerte (IMDb: 7,6 pont). Kérdés azonban: minek tulajdonítható ez az általános elismerés? 

A Creed több szempontból is különleges film, első helyen említhető, a gyökerekhez való visszatérés szándéka: Apollo fia ugyanis saját démonaival küzd a filmben, identitásválságban nő fel (a híres Creed fia, bár nem soha nem ismerhette apját és Apollo el is hagyta őt), mégis bokszolóvá akar válni és híres lenni. A szitu, vagyis a kitörés vágya emlékeztet bennünket a sorozat legelső epizódjaira. Ugyancsak az átlag-filmek főlé emeli a sztorit Stallone kiszolgáltatottságának sajátos ábrázolása: az öregedő bokszlegenda ugyanis a történetben rákkal küzd és arra kényszerül, hogy a halállal nézzen szembe. Apolló fia segíti őt a betegséggel szembenézni, cserébe pedig Rocky is eljuttatja őt a bajnokkal való megküzdésig. A forgatókönyv és Ryan Coogler rendezése jól építi fel Adonis karakterét és szerelmének, Biancának (Tessa Thompson) a bemutatása is érdekes. A csinos, fiatal lány énekesnő, de gyógyíthatatlan halláskárosodása van, ami idővel süketséget okoz majd számára. Mindenkinek megvan tehát a maga egyéni harca.

creed.jpg

Az első, 2015-ös Creed-film csúcspontja a harc a bajnokkal, Ricky Conlonnal (Tony Bellew). A ringben folyó "csatát" meglehetősen véres küzdelemként láttatja a film és ezúttal nem a hagyományos Rocky-mintát követi a forgatókönyv (minden menetben laposra verik Rockyt, majd az utolsó 10 másodpercben mégis győzni tud), hanem végre valódinak látszó bokszot nézhetünk. Élvezetesek a horgok, felütések, egyenesek, a két fiatal harcos igazi adok-kapok háborút vív egymással. A film vége megható: Adonis a családjának nevezi Rockyt (és barátnőjét), majd az utolsó percekben felkíséri az öreg harcost a philadelphiai szépművészeti múzeum lécsőin. Azokon a lépcsőkön melyeken annak idején, 1976-ban és 1979-ben is a 30 éves Rocky  edzett és amely lépcsősor, Rocky felfutásával (és emlékezetes kar-felemelésével) együtt a sorozat ikonikus jelképévé vált.

A Creed második része január harmadikán kerül a magyar mozikba. Ezúttal Adonis ellenfele nem más, mint apja gyilkosának, Ivan Dragonak a fia , Viktor Drago. A kigyúrt oroszt valójában egy román sportoló, Florian Munteanu alakítja, aki hasonló testi fölénnyel vonul a ringbe, mint hajdanán apja, hiszen Munteanu 193 cm, míg ellenfele, Jordan (alias Adonis) csak 179.

creed2.jpg

A Rocky IV -ben egyébként Lundgren 194 centi volt, Stallone pedig 175.) A filmben persze felbukkan majd a két nagy öreg is: az idén 61 éves Dolph Lundgren és a már 72 éves Stallone is. A második epizód sciptje kiemeli: a folyamatos vissza-vissza térés a franchise klasszikus részeihez (I-IV. epizódokhoz és azok hőseihez) képes életben tartani és a fiatalabb generációkkal is megszerettetni ezt az ősrégi, idén már 43 éves történetet.

A Creed első része nagy siker volt, a második remélhetőleg megközelíti majd ezt a népszerűséget és valódi harcot bemutatva szórakoztat bennünket egy megunhatatlan és időtlen sztori újabb fejezeteként. Értékelésem a 2015 ös Creed fejezet esetében: 80%, a folytatásnál pedig 75%. 

A Creed - Apolló fia (2015) MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.02.(21:59)