Nagyon rég volt már 1996, amikor az operatőrből lett rendező Jan de Bont (a Féktelenül elkészítője) megalkotta a Twistert mégpedig Helen Hunt és Bill Paxton főszereplésével. Óriási volt a siker és sokan már akkoriban is egy második részt vártak. Szegény Paxton azóta meghalt (2017-ben), Helen Hunt pedig betöltötte a 61-et. Új generációk kezébe került tehát a franchise (és az új fejezet elkészítése) mégpedig Lee Isaac Chung (rendező) és a Daisy Edgar-Jones -  Glen Powell főszereplő páros kezébe. A produkciójuk július 11-én került a mozikba és úgy tűnik sikert sikerre halmoz. (Az IMDb-n már most, pár nap után is 71%-on áll, de biztos, hogy megy feljebb is szerintem.) Beültem hát rá én is (kedvenc mozimban a megszokott 6. sor 1-es székembe) és kiderítettem milyen film is a Twisters.

A kép forrása: ticketdirect.co.nz

Ha jelzőket kellene keresnem, a három első ami eszembe jutna az a látványos, a szórakoztató és az izgalmas. Kicsit részletezve a dolgot: egy egyszerű de hiteles alaptörténetet kapunk egy fiatal párról (26 és 35 évesek), akik számára a világ a tornádókra korlátozódik és minden szabadidejüket ezek tanulmányozásával (vagy kergetésével) töltik (Oklahomában, a tornádók államában). Ők Kate Cooper (Daisy Edgar-Jones) és Tyler Owens (Glen Powell). Első pillanatra a viharok szeretetén kívül semmi közös sincs bennük:

Kate a tudomány embere, tanul és doktorálni tervez. Bár egy nap szörnyű tragédiát él át, amikor három barátját is elveszíti egy 5-ös erősségű (a Fujita-skálán EF5-ös vagyis maximális erejű) tornádóban, nem adja fel és szeretné megtalálni a módját annak, hogy miként fékezhetőek meg az ilyen pusztító forgószél-viharok. Ugyanakkor Tyler a korábbi rodeo-cowboy egészen más típusú ember: ő you tube videókat készít arról, ahogyan csapatával és különleges terepjárójával belehajt a tornádókba. Kurjongató, féktelen, bulizós pasas, aki látszatra semmit sem vesz komolyan (pláne nem a veszélyeket). Autója tornádó-álló (legalábbis EF4 szintig) ugyanis két oldalán földbe rögzíthető fúrófejek vannak, melyek gombnyomásra a talajhoz préselik autóját, ha az a tornádó közepébe kerülne. Márpedig oda kerül, erről gondoskodik Tyler minden alkalommal, mikor forgószél-viharok bukkannak fel a látóhatáron.

A kép forrása. telegraph.co.uk

A két ember a tornádók kergetése közben megismeri egymást (más-más csapatban dolgozva, de folyton összefutva) és egy idő után ráébrednek arra, hogy sokkal több a közös bennük, mint elsőre hitték. Kate arra is rájön, hogy munkáltatója nem jó ember, hiszen csak kihasználja a tornádó sújtotta embereket, így csapatot vált és csatlakozik a tornádó-cowboy Tyler brigádjához. Innentől céljaik már közösek lesznek: együtt tanulmányozni a viharokat, segíteni a tornádó pusztította falvak lakosait és kideríteni, hogy Kate találmánya a tornádók megfékezésére működik e. Szerelem szövődik köztük, bár az egész film alatt egyetlen csókot sem láthatunk tőlük. 

Fontos karakter még Kate régi barátja Javi is (Anthony Ramos), aki részese a film legelején lezajló tragédiának, amit csak ő és Kate élnek túl. Később különválnak néhány évre útjaik, majd Javi felkeresi Kate -et és ő hívja vissza terepre, hogy a tornádókat ne íróasztal mellől tanulmányozza, ahová önmagát száműzte a tragédia után. Javi is ráébred idővel arra, hogy rossz csapatban dolgozik, bár ő csak késve veszi észre, hogy a cég, melynek szolgálatában radarozza a viharokat, valójában kihasználja azokat, akiket tragédia ér.

A Twisters egy jó hangulatú, szórakoztató, izgalmas és nagyon látványos kaland-akció-katasztrófa orgia, tele lenyűgöző felvételekkel a tornádókról. A szerelmi szál sem rossz de nagyon takarékon kapjuk a dolgot, zéró szenvedély-faktorral, ami arra utal, hogy a készítők nem akarták a fókuszt elvonni a viharokról és az ember kontra természet harcról, ami áthatja az egész történetet. 

A kép forrása: digitalspy.com

Nagyon jók a zenék végig a film alatt és tényleg megismerhetjük Oklahoma tájait, illetve a tornádók születését és tombolását. A sok iszgalmas jelenet miatt a 122 perces vetítési idő, mely első blikkre kicsit hosszúnak tűnik, valójában elröppen. Értékelésem 4 tekercs az 5-ből, százalékban 80-85%.

Ajánlom a Twisterst mindazoknak, akik élvezték annak idején az 1996-os részt és szeretnének kikapcsolódni egy különleges látványvilágú, izgalmas filmmel ebben a mostani kánikulában (egy mozi hűs mélyén). Figyelem: ez a film tényleg csak nagyméretű mozis kivetítőn igazán élvezetes. Úgy viszont nagyon ütős, úgyhogy ne hagyjátok ki!

Vannak a vadászgép-fanok (akik imádják a vadászokat), vannak a vadászgép-szakértők (akik értenek is ezekhez) és vannak mindazok, akik lelkesednek a vadászgépes filmekért plusz valamelyik említett körbe is besorolják magukat. Az 1986-os Top Gun életre hívta ezt az utóbbi tábort, majd a 2022-es Maverick ki is szélesítette azt.

A kép forrása: thewrap.com

Az 1986-os eredeti Top Gunban még F-14 Tomcat vadászgépeket láthatunk, mely típust 1974-ben állították hadrendbe és 2006-ban vontak ki. Az F-14 szinte a hidegháborús idők szimbóluma lett az amerikaiaknál, miként a szovjet oldalon az 1970-től szolgálatba állt MIG-23 típus jelentette ekkoriban ugyanezt. A két ikonikus vadászgép-típus épp a Top Gun korában, 1989-ben csapott össze először Líbiában, mely találkozás "Sidra-öböli incidens" néven lett később ismert. Akkor a Tomcat -ek győztek, ám a két szuperhatalom versengése a későbbi években is folytatódott újabb és újabb kifejlesztett típusokkal egészen a hidegháború végéig és a Szovjetunió 1991-es széthullásáig.

F-14 vadászgépek. Forrás: LINK

Aztán jött egy pár évnyi megbékélés, majd Vlagyimir Putyin 1999-es felbukkanásával kezdődött minden elölről és tart ma is újra a versengés. Most az orosz Szu-57 verseng az amerikai F-35 Lithning II-vel (mely személyes kedvencem) és az F-22 Raptorral. Mindhárom említett típus már ötödik generációs vadászgép.

Ám kicsit még visszatérve 1986-hoz: a Top Gun laza, fiatal és vagány pilótái: Maverick (Tom Cruise), Iceman (Val Kilmer), Cougar (John Stockwell) a kötetlen amerikai stílust szimbolizálták, mely képes legyőzni a merev, diktatórikus szovjet parancsuralmat. Ez a szembenállás mutatkozott meg a légi párharcokban is, ahol természetesen az amerikaiaknak kellett győzniük. (Amerikai film lévén, nyilván az amcsi pilóták volt a jó fiúk.) A szovjet pilótákat arctalan ellenségként láthatjuk, akiknek az egyik jelenetben vagányan be is int Maverick és Goose (Anthony Edwards). Természetesen a film világsikeréhez kellett egy kis szerelem illetve szenvedély is, azért hozták képbe az akkoriban bombázó de Tom Cruisnál 5 centivel magasabb Kelly McGillist. A magasságkülönbség nem kis fejtörést okozott Tony Scott rendező stábjának, de persze megoldották.

A jelenleg egyetlen ötödik generációs orosz vadászgép: a Szu-57. Forrás: LINK

Aztán eltelt 36 év és jött 2022, amikor Joseph Kosinski vette kezébe a franchise sorsát és elkészítette a Top Gun: Mavericket. Jó kezekbe került az egész, mert a Maverick zseniális film lett. Bár a script nem teszi egyértelművé, de minden hozzáértő szerint ezúttal Szu-57 -es orosz vadászgépek ellen kell harcolniuk, ezeket emlegetik egyszerűen "ötödik generációs ellenséges gépekként"

A Top Gun Maverickben kapunk 1,5 - 2 Mach feletti száguldásokat, remek légi-harcokat, élvezetes képeket a vadászgépek belsejéből és rengeteg izgalmat. Mitchell százados ezúttal F/A-18 Hornet vadászgéppel indul harcba egy iráni bázis ellen, egy általa felkészített, fiatalokból álló csapattal. Ennek tagja Goose felcseperedett fia is, Bradley (Miles Teller). Ezúttal is szükség volt egy szerelmi szálra, most az 52 évesen is bombázó Jennifer Connelly képviseli a romantikára vágyó barátnőt Maverick oldalán.

Nagyon feldobja  filmet, hogy a végén Maverick megmenti Bradleyt, aki ugyancsak Maverick segítségére siet, így végül mindketten lezuhannak. Az új helyzet révén kapunk némi szárazföldi akciót is, amit egy nagyon ütős jelenetsor követ a levegőben. A zárás természetesen happy end és boldogság.

A Top Gun: Maverick 131 percnyi hódolás a száguldás és a vadászgép-feeling előtt, az utóbbi évek egyik legjobb akciófilmjében. Értékelésem erős 85-90%. 

 Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

Történelemmel főállásban foglalkozó emberként jelentős szkepticizmussal fogtam a Vikingek című 2013-as, kanadai-ír sorozat megtekintéséhez (az egyik legismertebb streaming szolgáltató oldalán), ám kellemesen csalódtam: Ciaran Donnelly ír rendező és csapata kitettek magukért: a Vikingek történelem-hű alkotás lett.

A kép forrása: LINK

A korszak a VIII. század vége (vagyis a magyarok honfoglalása előtt vagyunk kb egy évszázaddal) a helyszín viszont Skandinávia (Dánia, Norvégia partvidéke), a karakterek pedig viking harcosok, akiknek mindennapjaiba és küzdelmeibe nyerhetünk bepillantást. A központi karakter Ragnar Lothbrok valós történelmi figura, akiről a dán, svéd és izlandi sagák is megemlékeznek. Az első írásos említése egy bizonyos Sven Aggesen krónikájában történik, mely 1190-ben íródott egy Regnerus Lothbrogh nevű viking vezérről szól, aki megszerezte mind Dánia, mind Svédország, mind pedig Norvégia trónját. Lothbrok kicsit olyan történelmi figura, mint a magyar történelemben Árpád fejedelem, vagyis az északi népek históriájában az első nagy népi vezér.

A Vikingek című 6 évadból és összesen 89 részből álló sorozat központi karakterét (az említett Ragnar Lothbrok viking vezért) az ausztrál Travis Fimmel alakítja (ma 43 éves, a forgatások idején még a 34-et töltötte). Játéka kifejezetten színes, mondhatni "Isten is erre a szerepre teremtette"). A karrierjét modellként kezdő Fimmel, markáns jelenség a filmben: harcias megjelenése, skandináv-kék szeme és erőt sugárzó vadsága hiteles viking harcossá teszik a nézők szemében.

A filmben teljesen autentikusak a ruhák, a tetoválások, a sajátos hajviseletek és fegyverek is. Láthatunk véres csata-jeleneteket, korhű viking hajókat, skandináv tájakat és egy viking falut is, korabeli kunyhókkal, eszközökkel. Megnézhetünk egy valós történelmi eseményeket is a sorozatban: a 793-as angliai partraszállás ezek közül az első, amikor Ragnar emberei először szállnak partra a britek szigetén, lemészárolva a Lindisfarnei kolostor szerzeteseit.

Az alaptörténet szerint Ragnar Lothbrok egy skandináv törzsben éli mindennapjait valahol Észak-Európában, egy Kattegat nevű helyen. (Kicsit utána olvasva: Kattegat ma egy szigetcsoport és tenger-rész Dánia és Svédország között.) A településen a helyi vezető - akinek titulusa úgynevezett "jarl" (ami leginkább a törzsfő, fejedelem vagy herceg méltóságokhoz áll legközelebb) - az egyik legsikeresebb alattvalójaként kezeli. Hírnevet szerző harcossá válik ugyanis, aki először vezeti embereit távoli vidékekre (például Angliába). Ragnar egy idő után konfliktusba kerül Haraldson törzsfővel (Gabriel Byrne), akit legyőz, így ő kaparintja meg a "jarl" méltóságot. Ám Ragnar karrierje itt nem ér véget: magasabb babérokra tör, sikeres hadjáratok egész sorát indítja minden irányba (leginkább Anglia és a frankok birodalma felé). Közben családot alapít, először kamaszkori szerelmével, Lagerthával (Katheryn Winnick) majd a skandinávok egyik leghíresebb alakjának lányával, a szépséges Aslauggal (Alyssa Sutherland). [A képen a két feleség látható a főszereplő, Travis Fimmel két oldalán.]

A kép forrása: LINK

Ragnar fiai legalább annyira sikeres hadvezérekké válnak, mint híres apjuk és a skandináv királydinasztiák alapítóivá lépnek elő. A 89 epizód végigkíséri a méltán emlékezetes dinasztia élettörténetét, háborúit, intrikáit és belső válságait. Ha némi kritikát kellene megfogalmaznom, akkor az csupán a látvány-világra és a monumentalitás hiányára vonatkozna. A Vikingekben ugyanis sajnos nem láthatunk nagyszabású ütközeteket, a legnagyobb csatákhoz is maximum 50-100 főt "használnak" így a hihetőség picit sérül.

A Vikingek egy izgalmas, szórakoztató sorozat, mely egy olyan történelmi korszakba "repít el" bennünket, melyről csak nagyon keveset tudunk. A kora-középkor - főleg az észak-európai tájakon - még ma is a legendák, sagák és mítoszok ködébe vész. A Vikingek című sorozatot szívből ajánlom minden történelem-szeretőnek és kalandfilm kedvelő számára. Értékelésem: erős 80-85%.

 Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

Több módon is hozzá lehet nyúlni minden idők egyik legnagyobb énekesének élettörténetéhez de Baz Luhrmann meglehetősen sajátos módot választott: Elvis Presley pénzéhes menedzserét választotta központi karakteréül. Ez önmagában vitatható döntés, hiszen a király hihetetlen tehetség volt és különleges egyéniség is, aki sajátos gyermekkort követően, a színes-bőrűek világából érkezett a show-műsorok világába, így ezernyi aspektusból mutatható meg kivételessége. Feltehető a kérdés: valóban egy pénzéhes, szívtelen szélhámos középpontba emelése és a királlyal kialakuló konfliktusának elénk tárása a legjobb mód arra, hogy megismerjük Elvis Presley valódi énjét? Vagy Luhrmann igazi célja nem is Elvis bemutatása volt, hanem Tom Parker, valódi nevén Andreas van Kuijk szerepének kiemelése?

Kép forrása: cnet.com

Ha a történet-vezetést nézzük, minden jel arra utal, hogy középpontban bizony Tom Parker áll: ő a film narrátora, ő mondja el az utószót is és az ő karakteréhez választottak valódi világsztárt is a zseniális Tom Hanks személyében. Ugyanakkor a döntés a legkevésbé sem volt zseniális, mert így nem ismerjük meg Elvis valódi énjét, gyermekkorát, gondolatait, ízlését és ezernyi titkát, melyre én speciál kíváncsi lettem volna. Sokkal kíváncsibb, mint a hájas, számító menedzserre, aki végül tönkretette a királyt. Valamiért azonban Luhrmann érdekesebbnek találta a ravasz menedzser és a naiv vidéki énekes kapcsolatát, mint magának Elvisnek a megmutatását. Nagy kár (ami engem illet).

Ha a film pozitívumait nézzük, első helyen kell kiemelnünk a főszereplő, Austin Butler játékát, aki valóban tökéletesen hasonlít a 30-as Elvisre. Ugyanakkor hozzá kell tegyük: a valódi Elvis karizmatikusabb figura volt, sokkal színesebb egyéniséggel. Mégis képes megidézni a királyt, így elismerésre méltó amit a vásznon csinál.

Kép forrása: people.com

Ami Tom Hankst illeti: nem ez élete legnagyobb alakítása. Igazából belső egyéniségétől mérföldekre van Tom Parker ezredes karaktere, ami sajnos át is jön a néző számára.

Ami magát a figurát illeti: Tom Parker valódi neve Andreas van Kuijk fiatalon és illegális bevándorlóként került Hollandiából az Egyesült Államokba, ahol egy katonatiszt nevét vette fel. (Állítólag egy nő meggyilkolása miatt kellett egy teherhajóra felszökve az USA -ba menekülnie, bár a gyilkosságot soha nem sikerült rábizonyítani.) Később számtalan dologgal foglalkozott - volt cirkusz-igazgató is - majd 30 évesen a show-biznisz világába csöppent. Mintegy 16 évnyi menedzserkedés után, 46 évesen, 1955-ben figyelt fel, az akkoriban alig 19-20 éves Elvis Presleyre, akit megkörnyékezett és "felkarolt". Kezdetben legalábbis úgy tűnt, hogy felkarolja, valójában egyre jobban magához láncolta a fiatalembert.

Pozitívum a filmben, hogy enged némi betekintést Elvis Presley gyermekkorába, kiemelve a tényt, hogy feketék lakta környéken nőtt fel a Tennessee állambeli Memphisben. Itt nagy hatással volt rá a színes-bőrűek zenéje és legjobb barátai is a feketék közül kerültek ki, mondhatni egészen haláláig tőlük nyert lelki támogatást. Erre a filmben utalást tesz több jelenet is, például amelyikben transzba esik 10-12 évesen egy feketék által rendezett gospell eseményen. Ugyancsak kiderül a filmből, hogy rendkívüli fontosságú volt Elvis életében édesanyja, akit 23 évesen veszített el. Sajnos azonban itt véget is ér Elvis bemutatása, a továbbiakban mindent az "ezredes" határoz meg: a film ugyanis elsősorban kettejük kapcsolatát mutatja be.

Kép forrása: www.in.hu

Ezzel el is érkeztünk a negatívumokhoz: nagy lehetőséget hagy ki a script Elvis tizenéves korszakának átugrásával (az egyetlen említett jelenet kivételéve), hisz nem látjuk dalainak gyakorlása közben, felemelkedése során, nem ismerjük meg jellemét, hogy mit szeretett, hogy mit utált, hogy mitől félt vagy miért rajongott. Feleségével, Priscillával való kapcsolatának bemutatása is csak felszínes, kislányával pedig egyáltalán nem tudjuk meg, hogy miként viselkedett. Szintén hiányérzetet hagy bennünk, hogy a rengeteg korabeli sztárhoz fűződő kapcsolata bemutatlan marad. Főleg Mac Davis kihagyása fájó, aki több slágerét is írta (a In the Ghetto, A Little Less Conversation, Memories és a Don't Cry Daddy  hónapokig voltak sláger-vezető dalok világszerte). Mindezek helyett a fókusz mindvégig a hájas menedzseren van és azon, ahogyan fokozatosan hatalmába keríti Elvist.

Parker disznóságra vetemedik: Elvis háta mögött köt hosszútávú szerződést egy Las Vegasi szállodával. Innentől a királyt akarat-gyenge bábnak látjuk, aki átverhető, aki nem tud sarkára állni, aki áldozat. Elindul a lejtőn: iszik, kábítószerezik, meghízik, majd elhagyja a családja is és még az apja is csak a kihasználására törekszik. Parkert ugyan meggyűlöli egy idő után már átlát mesterkedésein és szembeszállni is megpróbál vele, de ekkorra már csak a nyugtatók és egyéb szerek irányítják. A vég 42 évesen egy szívroham formájában éri utol a Graceland névre keresztelt birtokán. Bár élete utolsó éveiben inkább a börtönként funkcionáló Las Vegasi szállodaszobájában élt, mely afféle arany-kalitka volt számára fellépései előtt és után.

Kép forrása: thesun.co.uk

Nagy hiányosság a filmben, hogy egyetlen igazi Elvis-slágert sem hallhatunk elejétől a végig, a 159 perces elnyújtott játékidőből sem tudnak erre időt szakítani. Összességében az új Elvis-film egy kihagyott lehetőség arra, hogy jobban megismerjük a zenetörténet legnagyobb alakját, az igazi Elvis Presleyt. Értékelésünk: 45-50%. 

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

2022.06.26.(21:50)

A jelenleg a magyar mozikban megtekinthető, Denis Villeneuve rendezte, 2021-es látvány-scifi-dráma, a Dűne, komoly műfaji előzményekkel bír: Frank Herbert 1965-ös, Nebula-díjas fantasy-regénye és David Linch 1984-es kísérlete képében. Ami a regényt, vagy regény-sorozatot illeti (mely nálunk először 1987-ben a Kozmosz Fantasztikus Könyvek gondozásában jelent meg) valóban zseniális: mert egy külön "fantázia-szigetet" teremt, hihetetlen képi világgal. Ez a képi világ a regény esetében természetesen a fejünkben jelenik meg (olvasás közben), viszont a filmes kísérleteknél (David Lynch és Dennis Velleneuve művei esetében) a rendezők feladata a megvalósítása. Nagy kihívás tehát, melyet egyáltalán nem könnyű teljesíteni.

A kép forrása: https://thefutureoftheforce.com/2021/07/22/images-from-dune-trailer-released/

Először a Dűne-univerzumról érdemes pár szót ejtenünk, mielőtt Villenuve mozijáról beszélnénk. A regényíró teremtette világ a nagyon távoli jövőbe kalauzol bennünket, nem kevesebb mint 8 ezer (!) évet ugorva előre az időben. Nem tévedés 10 ezer körül járunk, amikor megismerjük a helyszíneket és a főbb karaktereket, például a két, egymással rivalizáló hercegi házat: az Atreides családot és a Harkonnen klánt, illetve a bolygót, melyért mindketten harcolni kívánnak. Ennek neve: Arrakis. (Őszintén szólva nem tudom honnan vette Herbert ezeket a hangzatos neveket, de kétségtelenül jól csengenek, több esetben görögös, néhol németes másutt egyértelműen brit hangzást adva mindennek.) Mindenesetre a sivatagos Arrakis planétán termelhető ki a rejtélyes "fűszer" nevű por mely egyszerre hallucinogén narkotikum és jövőbe-látást biztosító csodaszer is, az élet meghosszabbításának ígéretével. (Az extrém hosszú űrutazások fontos "kelléke".) A bolygón a titokzatos, kék szemű fremen nép él, mely látszólag elmaradott körülmények közt, földalatti barlangokban tengődik, ám valójában birtokában van az "egyetemes tudásnak" és mellesleg ügyesen cselezi ki a bolygó földalatti szörnyeit is, a férgeket.

A kép forrása: ign.com

Az viszont biztos, hogy különleges feudális világ a Dűne-univerzum, mely hangyányit emlékeztet bennünket a Star Wars worldre, mert itt is hallunk gonosz császárról, titokzatos varázsló rendről (like Jedi-order), mely a filmben a "Bene Gesserit" nevet viseli, itt is van Kereskedelmi Szövetség (Űrliga) és itt is jelent van a misztikum. Az alaptörténet is érthető, de azért kellő mennyiségű rejtélyt is tartalmaz:  

A kép forrása: gamesradar.com

Villeneuve a tőle megszokott lassú tempóval rendezte meg a Dűnét, ami sajnos ezt az érdekes és mozgalmas történetet picit fékezi és sajátos hangulattal tölti meg. Bár a látvány-világra sem lehet panaszunk, kapunk mozgalmas jeleneteket is. A döntő csatát éjszaka forgatták de így is sok a lenyűgöző és monumentális csata-jelenet. Ami még tényleg jó, az az egyes párharcok megjelenítése: Jason Momoa és Josh Brolin küzdelme a támadó Sardaukar-harcosokkal. Kapunk látványos sivatagi képeket, óriás-szörnyekkel (melyek a homokos felszín alatt élnek és szuper-katona egyenruhákat, afféle multi-kulti jelleggel, tányérsapkás kivitelben és Marvel-szerű szuperhős felszerelésben.

A kép forrása: Cinematrix

A színészi alakítások - már amennyiben egy látványfilm esetében lehet ilyesmiről beszélni - közepesek, de azért kiemelhető Rebecca Ferguson, Josh Brolin, illetve a fiatal Timothée Chalamet. A hangeffektek, zenék kiemeli a Dűne egészen egyedi világát.

Növelhette volna a Dűne mozgalmasságát több kaland, több emberi konfliktus, esetleg egy szerelmi szál, némi humor, több változatosság bármilyen emocionális téren, de így magával ragadja az embert az ingergazdag Herberti világ. A Villeneuve teremtette atmoszféra a távoli, 8 ezer évvel ez utáni világ bemutatása alkalmas arra, hogy elmerüljünk benne. Különleges az anya - fia korrelációban átélhető érzelmek sora is, amikor Paul és Jessica féltik egymást és harcolnak a másikért.

Denis Villeneuve és fiatal főszereplője: Timothée Chalamet (forrás: cheatsheet.com)

Frank Herbert zseniális, 1965-ös regénye Villleneuve kezében átélhető, izgalmas és nagyon látványos világgal ajándékoz meg bennünket és egy 155 perces játékidővel, mely elég hosszú ahhoz, hogy teljesen elfeledkezzünk minden másról. Értékelésem: 90%.

A magyar nyelvű előzetes után, a 90 százalékos értékelésünket szokásunk szerint film-tekercsekben is megjelenítjük, itt a maximális 5 tekercset megítélve:

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

2021.10.24.(12:15)

Aaron Schneider rendező 2020-as háborús drámája, a Greyhound csatahajó valódi "csemege" a háborús filmek kedvelőinek, mert átélhető és látványos formában mutatja be a második világháborús tengeri hadviselést az Atlanti óceánon. Az alaptörténet még 1955-ben született meg C. S. Forester tollából, aki akkoriban remek regényt írt "The Good Shepherd" címmel az Atlanti csata eseményeiről (egy konvojt kísérő csatahajóról illetve annak kapitányáról). Ezzel a művével Forester a Greyhound elkészítésére inspirálta a Tom Hanks - Aaron Schneider párost. A forgatókönyvet maga Hanks készítette el, a rendezői székbe pedig Schneider került. A végeredmény egy remek háborús dráma lett, Tom Hanks főszereplésével és kivételes látványvilággal.

A kép forrása: nytimes.com

Mielőtt a film elemzésére térnék, egy dolgot mindenképp szeretnék kiemelni: a Greyhound elsősorban a témát szerető, háborús-film fanoknak nyújt igazi film-élményt, mert legfőbb előnye és értéke a második világháborús hadihajók belső életének realisztikus bemutatása, nem pedig a fordulatos izgalmak akció-gazdag "tálalása" (ahogyan a mai modern akció-filmektől megszokhattuk). Ennél a filmnél tehát csak akkor várhatunk katarzis-élményt, ha értékelni tudjuk a háborús hadihajók látványát, a viharos óceánon felbukkanó német U-bootok keltette félelmet és az angol - amerikai csatahajók belső életének bemutatását.

A kép forrása: thenationroar.com

Az alábbiakban a film alaptörténetének rövid váza olvasható. Aki nem akarja ismerni a sztorit, az ugorja át az itt következő, bekeretezett részt, mert ez bizony spoileresen áttekinti a lényeget. Nézzük tehát miről is szól a Greyhound:

A film értékelésénél és elemzésénél rögtön feltűnhet némi párhuzam Christopher Nolan 2017-es Dunkirk című filmjével, melyben ugyanúgy az események nyers, realisztikus bemutatását láthatjuk (szerencsére a Nolan által erősen túltolt és baromi idegesítő hangeffektek nélkül). 

A kép forrása: puliwood.hu

A Greyhoundban ugyanúgy nem tapasztalhatunk finomkodást, részletesen bemutatott karaktereket vagy túlbonyolított történetfűzést, mint a Dunkirkben. A script és a rendezés egyszerűen "elénk veti" a sztorit nyersen, a harci jelenetek valósághű, egyszerű és naturális ábrázolásával.

Ami engem ebben a filmben leginkább megfogott az a sajátos képi világ, mely lehetővé teszi, hogy úgy érezzük mi magunk is ott vagyunk a viharos óceánon a német tengeralattjárókat fürkésző amerikai tengerészek között. Az arcunkba vág a jeges vízpermet és a horizonton több tucatnyi szövetséges hajó látványában gyönyörködhetünk. Együtt rettegünk a matrózokkal és Krause kapitánnyal azon, hogy hol és mikor bukkan fel egy U-boot, majd ugyanúgy velük örülünk egy-egy ilyen tengeralattjáró elpusztításának. Engem megfogott, hogy belülről láthatok egy második világháborús hadihajót, ágyúival és műszereivel együtt, illetve bele tekinthetek abba is, ahogyan egy tengeralattjáró üldözése folyik szonárokkal, radarokkal, hang-megfigyelésekkel, nyüzsgő tengerésztisztekkel és pattogó parancsszavakkal.

Tom Hanks alakítása szerintem nagyszerű, noha a karakter nem igényel különösebb színészi kvalitást, lévén hogy az általa megjelenített Krause kapitány többnyire egyszerűen csak parancsokat ad embereinek, illetve a tengert bámulja. És mégis. Tom Hanks még ezt az egyszerűséget is mesterien csinálja: tekintete sokatmondó, jelenléte akkor is erős, mikor semmit nem csinál. A végső jelenet pedig kifejezetten megható, ahogyan a szállítóhajókon lévők éljenzik a kapitányt helytállásáért (és amiért megvédte őket).

Sajnos valóban keveset kapunk a főszereplő bemutatásából, csupán a sztori elején láthatjuk magánéletét, mégpedig az 57 évesen is gyönyörű Elizabeth Shue révén akinek épp a kezét készül megkérni. Tudjuk, hogy a kapitány vallásos és azt is, hogy jó vezető is, hiszen emberei tisztelik és még a matrózok közti viták elsimításában is diplomatikusan tud eljárni. Egyetlen kritikám a filmmel kapcsolatban az, hogy Krause alakja sokkal több bemutatást érdemelt volna. A Blöffből jól ismert Stephen Graham ezúttal teljesen új oldalát mutatja, mint komoly első tiszt, ő a film harmadik kiemelkedő karaktere.

Összességében a Greyhound egy nagyon jó háborús film, de igazi film-élményt csak a háborús-film fanoknak tud nyújtani. Elsősorban nekik ajánlom, nem bánják meg, ha megnézik. Értékelésem: erős 80%. 

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

2021.06.26.(18:48)

Meglehetősen friss hír, hogy május 14-én befejeződött végre a La casa de papel (A nagy pénzrablás) ötödik évadának forgatása. A spanyol sorozat jelenleg a Netflixen 4 évaddal, azaz 38 epizóddal tekinthető meg, de most itt az újabb adag szövevényes izgalom: számlálhatjuk a napokat, mert rövidesen újra képernyőn lesz Rió, Tokió, a Professzor, Palermo, Denver és a többiek. Az utolsó évadnak - mely a hírek szerint 10 részből áll majd - egyébként 2020 nyarán fogott a készítői csapat és a májusi befejezés után, szeptemberig még 3-4 hónap kell az utolsó simításokra. Becslésünk szerint még  kb 110 nap és szeptember elejére kiderül: kijutnak e főhőseink az épületből és újra megmenekülnek e az 'aranykészlet-rablók", akik a legutolsó részben még Lisszabon kiszabadításával voltak elfoglalva. Kérdés: milyen következményekkel jár, hogy a legvégső jelenetben Alicia Sierra (Najwa Nimri) rábukkan a Professzor búvóhelyére. A legutolsó mondat: "Sakk matt te rohadék" mindenesetre izgalmas folytatást ígér (még ha a legvégső fegyver-dörrenéssel nem is borzoljuk idegeinket).

Forrás: Netflix

A Filmelemző blog márciusban részletes poszttal méltatta a La casa de papel különleges értékeit, melyet ezúttal is megerősítünk: A nagy pénzrablás az utóbbi évek talán legjobb sorozata, amit példátlan nézettsége és népszerűsége is igazol. Alex Rodrigo sorozat-igazgató és Alex Pina forgatókönyv-író is elismeréssel adták hírül a három éves munka lezárulását. Tehát, figyelem rajongók: visszaszámolás indul

szeptember 3-ig!!

Forrás: todayinbermuda.com 

Forrás:universalnews.org 

Forrás:propakistani.pk 

Forrás: forbes.com

A készítők: Jesús Colmenar és Alex Pina (forrás: purepeople.com)

Várjuk közösen a folytatást! A Filmelemző blog folyamatosan tájékoztatja olvasóit a sorozat híreiről, változásairól!

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

2021.05.16.(21:26)

A nemrégiben véget ért Homeland elsősorban témája miatt hívta fel magára a figyelmemet, mert már első olvasatra is érdekesnek találtam az iraki fogságból 8 év után hazatérő amerikai katona, Brody őrmester történetét. Az alapsztori egyszerre ígér izgalmas nyomozást, kémharcot, pszichológiai érdekességeket, társadalomkritikát, különleges karaktereket és egy rejtélyes világ felfedezését (kémekkel, CIA ügynökökkel, sőt egy terrorszervezet belső működésének megismerésével). Nem véletlen, hogy a Homeland eddig 8 Emmy- és 5 Golden Globe díjat söpört be. Úgy tűnik érdemes volt az izraeli Prisoners of War sorozat jogait megvásárolnia a készítőknek.

A Michael Cuesta - Lesli Linka Glatter rendezőpáros által 2011-ben elkészített és jelenleg is nagy sikerrel futó, Netflixen megtekinthető, 8 évadból álló (vagyis 96 részes) sorozat központi témája a bizalom. Nicholas Brody (Damian Lewis) 40 éves tengerészgyalogos őrmester ugyanis 8 (azaz nyolc!!!) teljes évnyi fogság után - mely időt Szíria, Irak, Afganisztán terrorista bázisain töltött el, (mégpedig kegyetlen körülmények között) - hazatérve családjához bizalmatlanságot tapasztal a CIA részéről. Főleg egy konkrét ügynök, a csinos, 32 éves Carrie Mathison (Claire Danes) veszi fejébe, hogy Nicholas az Al-Kaida kémje lett hosszú fogsága alatt. Alátámasztani látszik ezt a gyanút, hogy bár az őrmester sokáig titkolja, de végül kiderül: muszlim vallásúvá vált a hosszú évek alatt. Komoly magánéleti válságtól is szenved: gyermekei alig emlékeznek már rá, csinos felesége, Jessica pedig (Morena Baccarin) már másik férfiba szerelmes (legalábbis valaki más szeretője már). Ez a bizonyos másik férfi pedig nem más, mint az őrmester katonatársa és barátja Mike (Diego Klattenhoff). A központi karakter igazából Carrie Mathison CIA -s ügynöknő, Claire Danes kimagasló alakításában, hiszen az ő kételyein és gondolatain keresztül szemléljük a történéseket. Kezdetben ellenséges Brody őrmesterrel szemben, majd vonzódni kezd hozzá, végül különleges kapcsolat alakul ki köztük.

A kép forrása: express.co.uk

Az első két évaddal Brody őrmester története sajnos véget ér és a sorozat innentől irányt váltva a terrorizmus elleni amerikai harcot állítja középpontba. Mindvégig kiemelkedik a két CIA ügynök: Caarrie Mathison és Saul Berenson (Mandy Patinkin), akik az utosó percekig a záró évad végéig a béke és a nyugati civilizáció védelmezői maradnak. Ők azok, akiknek mindig szurkolhatunk, akiknek sajátos kapcsolatán mindvégig szórakozhatunk.

Elgondolkozva Homeland sikerén, a nagyon jól kitalált alapsztorin és ügyesen összerakott forgatókönyvön túl a karakterisztika is nagyban hozzájárul a sorozat népszerűségéhez. Egyszerre érzékeljük például a párját elvesztő, majd újra szerelemre találó feleség gyötrődéseit, a munkájuknak élő CIA ügynökök megszállottságát és a tengerészgyalogos családok kételyeit. Egyet nem látunk sohasem tisztán: a hazatérő Brody őrmester gondolatit (a sorozat végén pedig Carrie valódi hovatartozását). Ők jelentik a legfőbb rejtély az egész történetben, hiszen például Brody esetében végig kétségben tart bennünket a script és rendezés arról, hogy mi történt vele valójában, mire készül és hazájához vagy a terroristákhoz hűséges e igazából. Csalódott országában és csalódott a hadseregben is, hiszen sorsára hagyták, ugyanakkor új barátokra lel, mikor a hírhedt terrorista vezér, Abu Nazir (Navid Negahban) egyszer csak emberként kezd bánni vele és támogatója lesz. (Az arab terroristát alakító Negahban mellesleg Iránban született és perzsa származású.) Később ugyanez a kétely már Carrie esetében is felmerül, mikor hazatér oroszországi fogságából.

A kép forrása link

Az egyes karakterek hátterét, motivációit, jellemét fokozatosan ismerjük meg, mint ahogyan magánéletük, pszichés problémáik (főleg Carrie esetében) ugyancsak fokról fokra kerülnek bemutatásra. Az első két évad Brody őrmester titokzatos történetét állítja középpontba - nagyon lassan lebbentve fel a fátylat a tengerészgyalogos valódi sztorijáról - míg a későbbi évadok már inkább a Carrie - Saul páros közös munkájáról és az egész CIA világ működéséről, mindennapos harcairól, nyomozásairól szólnak.

A Homeland a rejtélyek sorozata, mely bepillantást enged nekünk olyan világokba, melyeket más módon soha nem ismerhetünk meg: a CIA ügynökök világába és a nemzetközi terrorizmus illetve biztonságpolitika titokzatos berkeibe. Hogyan dolgoznak a kémek, milyen nehézségekkel küzdenek a terror-elhárító csoportok, hogyan él és dolgozik egy CIA ügynök, megannyi kérdés, melyeket a Homeland bemutat számunkra. Érdemes tehát nézni, hiszen még olyan illusztris rajongók is szerették mint a korábbi amerikai elnök, Barack Obama.

A kép forrása: sahiwal.tv

A Homeland sorozatot elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a fordulatos, szövevényes sztorikat, a terroristák elleni harc kémvilágát és kíváncsiak a CIA ügynökök különleges életére is. A Filmelemző értékelése a sorozatról erős 85%.  

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

2021.04.03.(12:48)

A 2017-es spanyol akciófilm-sorozat - a La casa de papel (Money Heist), magyarul: A nagy pénzrablás - töretlen sikerrel "fut" a Netflixen, mégpedig hetek óta a legnézettebb sorozatok közt szerepelve. A kimondottan szórakoztató, lendületes és izgalmas akció-folyam titka a rendezés és a karakterisztika, melyek magasan az átlagsorozatok fölé emelik Alex Pina alkotását. Az alaptörténet 8 főszereplőre épül, akik összefogva az évszázad rablására készülnek. Betörnek a spanyol királyi pénzverdébe és onnan több milliárd (!) euró kinyomtatása után, örök életükre meggazdagodva terveznek meglépni.

A kép forrása: Netflix (netflix.com)

A forgatókönyv ügyesen építkezik: ott vagyunk a kulcskarakterek összefogásánál, az akció megtervezésénél és végrehajtásánál is, miközben afféle spin-off mellékszálak formájában sorra bemutatásra kerülnek az egyes szereplők is. Sajátos módon, az egyik karakter, a csinos Tokio (Ursula Corberó) kapja a narrátor szerepkörét, a 29 éves fiatal nőtől hallunk a fontosabb összefüggésekről és a többiek jellemzéséről is. A másik kiemelkedő karakter a 43 éves El Profesor (Álvaro Morte), aki végig a szálak legfőbb mozgatója, a szellemi szerző, az egész rablás kiagyalója, a ravasz és trükkös terv szellemi szerzője.

Ami a csapat többi tagját illeti: mind a heten egy-egy nagyváros nevét viselik, hogy az égvilágon semmit se tudjanak a másikról. Az eredeti csapat tagja: apa és fia, Moszkva (Paco Tous) és Denver (Jaime Lorente), a Professzort segítő szívtelen és kegyetlen (ám stílusos) "alvezér" Berlin (Pedro Alonso), a rejtélyes, csinos Nairobi (Alba Flores) és a két izom-ember, verőlegény: Helsinki (Darko Peric) illetve Olso (Roberto Garcia). No meg ott van még az alig 22 éves számítógép-zseni Rió (Miguel Herrán), aki szenvedélyes érzelmeket táplál Tokio iránt (mely érzelmek olykor viszonzásra is találnak az idősebb nő részéről és egy-egy tüzes együttlétben nyilvánulnak meg a fiatalok között).  A sokszínű kis csoport később újabb tagokkal bővül az idő múlásával, akik mind újabb és újabb archetípusokkal gazdagítják a furfangos kis csapatot.

A kép forrása: eclecticpop.com

Fontos karakter még az a 40-es nyomozónő, Murillo detektív is (Itziar Ituno), aki mindent megtesz a rablók elfogásáért, miközben maga is komoly otthoni válsággal küszködik. Magánélete ugyanis romokban hever, mert a szintén rendőrségen dolgozó férje korábban verte és most a válásától hangos a sajtó (illetve a rendőr-szakma). Különleges fejlemény, hogy a rablás alatt ismerkedik meg az egész betörést irányító El Profesorral (aki időnként előbújik rejtekhelyéről és ugyanabba a kávéházba tér be, ahová a rendőrnő is jár). A detektívnőnek fogalma sincs arról, hogy a bizalmába férkőző férfi az egész bűntény vezéralakja. Kettejük kapcsolata a sorozat egyik legérdekesebb konfliktusává válik.

Jó a forgatókönyv, fordulatos a történet, kapunk meglepetéseket, akciókat, szerelmet, sőt szenvedélyt és rejtélyeket is, miközben élvezhetjük a rendezés különlegességét is. Ám a Nagy pénzrablás igazi értékét az egyes karakterek megjelenítése adja: az archetípusok közt ott találjuk például az intellektuális vezetőt (El Professor), a szenvedélyes csajszit (Tokio), a rejtélyes múlttal rendelkező "kemény nőt" (Nairobi), az összetett személyiségű középkorú dolgozó anyát (és detektívet), ő Murillo nyomozó, a kegyetlen bűnöző-profit (Berlin) és például a megjavulni kész sittes vagányt (Denver). Sorsok, élettörténetek keverednek egy rablás bevezető-sztorijában "feloldódva", kitűnő szórakozást kínálva a nézőknek.

Külön kategóriát jelentenek a túszok (szám szerint 67-en), akik közt ugyanúgy találunk zűrös és változatos figurákat, elképesztő háttértörténetekkel, konfliktusokkal és előéletekkel mint a rablók esetében. Van itt például főnökébe szerelmes titkárnő, Mónica (Esther Acebo), kettős életet élő vezérigazgató, Arturo (Enrique Arce), nőcsábász középiskolás fiú, diplomata-gyermek tinilány és még seregnyi érdekes karakter, akiket fokról-fokra, epizódról epizódra ismerhetünk meg.

Az első két évad (22 rész) egy külön sztori, a harmadik és negyedik évad (16 epizód) pedig egy másik történet. Mintha két sorozatot néznénk: egyet a rablásról (ez a jobb) és egyet pedig az azt követő eseményekről. A La casa de papel két elkülönülő film.

Soha nem tudjuk mit hoz a következő jelenet, melyik karakter kerül alaposabb bemutatásra és mit tartogat számunkra az újabb 45 perces epizód. Ha "elkap" bennünket a sorozat, nem ereszt többé, muszáj tovább néznünk. Alighanem ez a Nagy pénzrablás sikerének is a legfőbb titka, no meg az, hogy minden korosztálynak szól, mert mindenki megtalálja benne a számára érdekes történet-szálat és karaktert. A Filmelemző blog értékelése (az első éved után): erős 80-85%!

Ajánlani tudjuk akció-, krimi és thriller szeretőknek, sorozatfüggőknek és mindazoknak, akik élvezettel nézik a fordulatos sztorikat, érdekesen kidolgozott karakterekkel.  

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

A Netflix saját készítésű filmjei közt egyre több a színvonalas produkció, amire  szerintem igazolás a 2019-es Close (Személyi védelem) című akcióthriller is. Az angol rendezőnő, Vicky Jewson ugyanis egy olyan alkotást rakott össze, melyben a női főszereplők - Noomi Rapace és Sophie Nélisse - hihető szenvedéllyel küzdenek és harcolnak életükért. Kapunk remek üldözéses jeleneteket, verekedéseket, izgulni valót és még fordulatokat is (sőt a legvégén egy csattanót).

Az alapsztori egyszerű: adott egy gazdag nagyvállalkozó, bányatulajdonos (egy teljes üzletbirodalom korlátlan ura), aki váratlanul meghal és örökösévé (illetve milliárdos vagyonának kezelőjévé) kamaszkorú lányát, Zoét (Sophie Nélisse) teszi meg. Döntése kivívja a feleség, Rima (Indira Varma) ellenérzését, ugyanis a nő, - aki az örökösnő mostoha-anyja - igazából magának akarja az üzletbirodalom igazgatását. Tervei közt szerepel a vállalat bővítése ígéretes új üzletekkel és fúziókkal. Kettejük konfliktusa kezdetben nem végletes, csupán súrlódásokat hoz.

Közben a lázadó korszakában járó örökösnő veszélybe kerül: ismeretlenek törnek életére, megtámadják a biztonságosnak hitt, erődszerű családi villában. Céljuk elrabolni (vagy megölni) a lányt. Itt jön képbe film valódi főszereplője, Sam (Noomi Rapace), akit a család fogad fel Zoé mellé testőrnek és aki élete árán is megvédelmezi a fiatal nőt. Zoé előző testtőre egy férfi volt, akihez szexuális kapcsolat fűzte a kamaszlányt, ezért döntött úgy a család, hogy az új védelmezőnek mindenképpen nőneműnek kell lennie. Sam kiválasztása más szempontból is jó döntésnek bizonyul: a nő korábban ugyanis alapos katonai kiképzést kapott így megállja helyét bármilyen kemény helyzetben is. A film első jelenete bemutatja Sam egyik bevetését egy afrikai országban, ahol megmenti a rábízottakat egy tűzpárbajt követően. Itt azért megjegyezném: a script adós marad a karakter alaposabb bemutatásával: bár a főhősnő magánéletéről többet is megtudunk - például azt, hogy nincs kapcsolata saját lányával - katonai múltjáról semmi nem derül ki. Hogy hol szolgált, holt tanult lőni, verekedni és egyáltalán miként lett profi testtőr (vagy milyen formában "űzi" ezt a tevékenységet) rejtély marad.

A két nő, a 39 éves Sam és a 19 éves Zoé kapcsolata mindenesetre nehézkesen indul: bár egymásra vannak utalva, kezdetben zárkózott távolságtartás jellemzi mindkettőjüket. Ugyanakkor menekülés közben és az idő előrehaladtával kíváncsiak lesznek egymásra: Sam ráébred arra, hogy a lánynak nincs senkije, aki megmenthetné, hiszen még mostoha-anyja sem viseltetik túl sok jóindulattal irányába. Zoé pedig arra döbben rá, hogy a keménynek tűnő testőrnő valójában érző szívű anya, aki elszakadt gyermekétől. Végül erős csapattá kovácsolódnak és együtt harcolnak a folyton rájuk támadó emberrablókkal.

Menekülésükben van autós üldözés, bunyó, közelharc, tűzpárbaj, melyek során végig érezhetjük a küzdeni akarást, ami a film legnagyobb erénye. Noomi Rapace kitesz magáért és igazolja, hogy nem csak a Prometheusban tudott nagyot alakítani. A film zárása csattanót is tartogat, így a 94 perces játékidő végére egy izgalmakkal teli, szórakoztató és fordulatos sztorival leszünk gazdagabbak.

Ami az értékelést illeti: Noomi Rapace játéka és a folyamatosan érezhető küzdőszellem miatt erős 75%, ami a Netflixes kategóriában kimondottan jónak tekinthető. Ajánlom az akciófilm-kedvelők mellett mindazoknak, akik a sok macsó férfi szupersztár után egy női főszereplőkkel forgatott thrillerre is kíváncsiak.

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

2021.02.05.10:35