A filmek

A film a mai felgyorsult, modern világ talán legkifejezőbb és legátélhetőbb művészeti ága, mely minden korosztály számára tud szórakoztató élményanyagot nyújtani. A filmek révén képesek lehetünk ugyanis más bőrébe bújni és korábban ismeretlen érzésekben, helyzetekben elmerülni, miközben a könyvekkel ellentétben intenzív -- több érzékszervünkre ható -- katarzisban lehet részünk (alig 90-100 perc alatt). 

A filmek segíthetnek egy-egy válságos életszakaszunkban, tanulhatunk belőlük, finomodhat általuk ízlésvilágunk és tágulhat világképünk. Felvidítanak, elgondolkodtatnak, megsiratnak, meghatnak vagy megnevettetnek bennünket. Vannak filmek, melyek által mi magunk is megváltozunk, hosszabb-rövidebb időre, néha végleg. Egyes alkotásokból erőt merítünk, más filmeket pedig újra és újra megnézünk. A filmszerető emberek ritkán unatkoznak, de ki a filmelemző?

A filmelemző véleményt alkot, majd közzé teszi azt és írásában kiemeli a megnézett alkotás mélységeit, pozitívumait, negatívumait, az összhatást pedig összeveti más filmekkel, miközben értékeli is a végeredményt is. Kitér a script, illetve rendezés milyenségére, az alaptörténet egyediségére (vagy éppen másolt mivoltára), a mondanivaló meglétére (vagy hiányára), a színészek játékára, a látványvilág színes, vagy éppen színtelen, hiteles, vagy hiteltelen minőségére és a logikátlanságok, esetleges hibák előfordulására. 

A filmek történetei, művészi megjelenítései átszűrődnek rajtunk, így a ránk gyakorolt hatásban, valahol mi magunk is megjelenünk. Ezért van az, hogy amikor a filmelemzők írásait olvassuk, nem mindig értünk azzal egyet. A lényeg azonban nem is ez, hanem, hogy élvezzük a filmeket és ismerjük meg saját ízlésvilágunkat. A "Filmelemző író" blog ennek jegyében jött létre.

logo.jpg