Mitől működik a Mission Impossible 6? [2.]

Már maga a franchise is sikertörténet, mely 1996 -ban vette kezdetét, a legelső Mission Impossible epizód megjelenésekor, melyet még Brian De Palma rendezett. Tom Cruise ügyesen látta meg a lehetőséget a karakterben és a köré felépített világban, hiszen  a nézők azóta is kíváncsiak Ethan Hunt ügynök lehetetlen és végrehajthatatlan küldetéseire. A második és harmadik MI rész már nem aratott osztatlan sikert -- inkább kísérletek maradtak arra vonatkozóan, hogy milyen irányba fejlesszék tovább az MI world stílusvilágát -- viszont a 4. rész újra robbant, szinte mindenki szerette.

mi6_fallout.jpg

A 2011 -es Fantom Protokoll egyik jelenete ugyanis a világ legmagasabb épületén, a Dubaiban található Burdzs Kalifa 130. emeletén (összesen 163 emeletes) játszódik iszonyúan ütős látványvilággal és Brad Bird remek rendezésével mely így együtt a franchise addigi legnagyobb sikert hozta. Majd jött egy újabb stílusváltás: az ötödik és hatodik epizód, azonos szereplőgárdával, mindkét esetben Christopher McQarrie rendezésében. A sikert egy "hetes-fogat" garantálta: Tom Cruise - Jeremy Renner - Simon Pegg - Rebecca Ferguson - Ving Rhames - Alec Baldwin és Sean Harris. Ehhez a brigádhoz a legújabb részben rosszfiúként társult a jóképű (és ezúttal bajszos) Henry Cavill (alias Superman). 

A hatodik epizódot soha nem látott rajongás fogadta, mely még a legelső részt és az ötödik epizódot is túlszárnyalta. Mi lehet vajon ennek az oka? Mitől "működik" a Fallout (6. epizód)? Az első válasz erre a szokatlanul hatékony elő-marketing, melyet ravasz módon Tom Cruise bevállalósságára építettek. Nyilván le a kalappal előtte, hisz tényleg nem kevés munkát ölt a kaszkadőrök nélkül felvett jelenetekbe, ami egy 56 éves embertől akkor is szép teljesítmény, ha nem vesszük számításba azt a megszállottságot, amivel Cruise viszonyul filmjeihez. 

A második "sikertényező" a rejtélyekkel teli kémvilág hiteles, mozgalmas és humorral vegyített megidézése, ami a legutolsó Bond-filmnél átélhetőbb módon tárja elénk az ügynökök bevetésit és amiben a 4. és 5. rész is jó volt, de amit a legújabb MI epizód vitt igazán magas szintre. Ott vagyunk Ethan Hunt csapatával a legnagyobb európai nagyvárosok -- Párizs és London -- utcáin, láthatunk nagyon komoly autós-motoros üldözéseket (a francia fővárosban a Diadalív körül, szemben a forgalommal), együtt izgulhatunk a főhőssel, amikor az a rádióhullámokon keresztül kapott instrukciók alapján ugrál a londoni háztetőkön és levegőt visszafojtva szoríthatjuk a szék karfáját, amikor helikoptereken küszködik, Kashmir hegyei felett.

Működőképessé teszi a MI 6 -ot a fordulatosság is: nem tudni ki a főgonosz, ki a beépített ember és kik azok az Apostolok? A kiszámíthatóság ugyan -- szerintem legalábbis -- ezúttal nem lett olyan sikeresen elkerülve, mint az ötödik résznél (vagy a Ghost protocol -nál) mégis bőven akad így is meglepődni valónk. A sikertényezők közé sorolható a szereplőgárda szerencsés megválasztása is: a Benji Dunn karakterét megformáló Simon Pegg például a leginkább szerethető figura a franchise történetében, akit bármikor meghívnánk egy sörre (vagy kávéra), mert laza, szórakoztató, közvetlen egyéniség. (Kétségtelenül a második legjobb a filmben, Cruise után.) A volt CIA vezetőnek, Alec Baldwinnak pedig minden porcikáján látszik, hogy élvezi a filmet és ez át is jön a játékán. Számomra hihető volt Henry Cavill is a gonoszt szolgáló ügynök szerepében, viszont kihagyott lehetőségnek tartom, hogy a script nem fektetett nagyobb hangsúlyt a közte és Cruise között kibontakozó végső bunyóra. Egy jobban kidolgozott, heroikusabb és hosszabb test-test elleni harc szerintem emelte volna a film élvezeti értékét (nálam egész biztosan). Végül ott vannak a hölgyek: Rebecca Ferguson -- aki sajnos az előző epizódnál lényegesen kevesebb szerephez jut (sajnos) -- és Angela Bassett, aki óriási, bármilyen filmben is szerepel. (Mindkettőjüket marginálta kicsit McQuarrie.) Végül némi melankólikus nosztalgiát, valamiféle szentimentális komolyságot hoz a történetbe a harmadik résztől feleségként Hunt oldalán szereplő Julia (Michelle Monaghan) felbukkanása.

A Mission Impossible - Utóhatás a lehető legpörgősebb akciófilm, földön, vízen, levegőben folyó üldözésekkel, verekedésekkel, ejtőernyős ugrással, helikopteres küzdelemmel, rengeteg izgalommal és izgulni-valóval, fordulatokkal és rejtéllyel, amihez ezúttal a szokásosnál több humor is társul. Így együtt hatásos a végeredményt jelentő mix, melynek székhez szegező lendületét minden mozirajongó és akciókedvelő azonnal megérez (de legalábbis a film első fél óráját követően). 

Ami a negatív kritikákat illeti (mert ilyesminek is lehet helye a film elemzésekor, hiszen azért mégsem az évszázad alkotásáról van szó): jó lett volna például valami komolyabb csattanó és esetleg egy új háttérkarakter is (egy igazi főgonosz), ami kiszámíthatatlanabbá tehette volna a végkifejletet. A másik dolog: nagyon hiányoltam Jeremy Rennert, mert teljesen indokolatlan volt kihagyása (ellentmondó hírek keringtek arról, hogy ő nem vállalta és hogy a készítők alakították úgy a dolgokat, hogy ne akarja vállalni a legújabb részt). Az alapsztori is lehetett volna kicsit szofisztikáltabb és a dolgok "miértjére"(az Apostolok motivációira) is fektethettek volna nagyobb hangsúlyt.  

Minden egybevéve azonban a Mission Impossible - Utóhatás egy jó film, legalábbis akciófilm kategóriában a legjobbak közé tartozik. Ajánlom akciómániásoknak, Tom Cruise rajongóknak és az igényesebb kémfilm minőségre fogékony rajongók számára. Értékelésem 85%. 

A film MAFAB adatlapja

4csillag.jpg

logo.jpg

2018.08.05.(20:33)