Mivel önmagában is elég nagy trauma a januári munkakezdés ahhoz, hogy ne próbáljuk valami jó kis kedélyjavító filmmel feldobni, a Filmelemző blog javasolni szeretné az 1994-es Reneszánsz ember című remek vígjátékot január legelső napjaira, afféle mosolyfakasztó filmnézés céljából. (Csak hogy vidáman induljon az évünk.) Penny Marshall, a Micsoda csapat készítője, sajnos a napokban hunyt el (december 17-én) így szomorú aktualitást ad posztunknak a tragikus hír, ami ugyanakkor egyben méltó megemlékezés is a tehetséges rendezőnő munkásságáról. 

A Reneszánsz ember műfaji besorolása szerint vígjáték, ám tartalma sokkal többrétegűbb és mélyebb egy szimpla komédiánál (bár kétségkívül annak is elsőosztályú). A sztori egy amerikai katonai támaszponton játszódik, ahol tanári állást kap Bill Ragó állástalan marketing szakember, akit az alig 147 centis (akkoriban épp 50 éves) Danny DeVito alakít (mégpedig zseniálisan). A feladat kényelmetlen (és idegen) számára, hiszen korábban soha nem tanított (pláne irodalmat), de kénytelen elvállalni a munkát, mert nagy szüksége van állandó fizetésre, főként családja és csillagásznak készülő kislánya miatt is. A hadsereg azzal bízza meg Ragot, hogy foglalkozzon egy nyolc fős kis csapattal, akikkel különböző problémák adódtak egységeiknél. A team tagjai egytől egyig lelkileg sérült, nehéz-felfogású katonák (7 férfi és egy nő), sajátos élettörténetekkel és sorsokkal.

Rago megbarátkozik group tagjaival, megismeri vágyaikat, félelmeiket, így idővel megszereti mindannyiukat. Közben irodalmat próbál tanítani nekik, noha Cass őrmester (Gregory Hines) csak azt szeretné, ha "megtanulnának szót fogadni és parancsot teljesíteni". Cass nem hisz Rago módszereiben, sőt feleslegesnek tartja magát az irodalmat is, főleg annak tanítását katonák számára. Az ő szemében Rago csak szükségtelen rossz és amit csinál az egyszerű időpazarlás. Aztán egy terepgyakorlaton hirtelen megváltozik a véleménye, amikor az egyik Rago-tanonc egy Shakespeare műből szaval el egy részletet (fejből) és a sorok hatást gyakorolnak mindenkire. Kiderül, hogy az irodalom képes arra, amit a sok gyakorlatozás soha nem tudna elérni: tartást, önbecsülést, lelkesedést és elszántságot adni a harcra készülőknek. Innentől valami megváltozik: Ragot komolyan kezdik venni, katonák, újoncok, tisztek egyaránt és végre ő maga is elhiszi önmagáról, hogy alkalmas ember a feladatra.

Ugyancsak érdekes és emlékezetes jelenet az is, amikor az egyik tanítványról kiderül, hogy nem véletlenül beszél állandóan elhunyt édesapjáról, ugyanis az illető szintén katona volt, mégpedig egy igazi hős. Rago kideríti a katona apjáról az igazságot és posztumusz kitüntetésre terjeszti fel, amit a fiú vehet át. Óriási elégtétel ez számára és csakis tanárának köszönheti. 

Reneszánsz ember tele van megható pillanattal, humorral, mondanivalóval és könnyed szórakozásba csomagolt gondolkodni-valóval. A tanulság pedig gyorsan levonható: nincs ember, aki semmit nem érne, nincs fiatal, akinek ne lennének értékei és nincs helyzet, amiből ne jelentene kiutat az összetartás, a barátság és a bizalom másokban (illetve önmagunkban). A film felhívja a figyelmet az irodalom szépségeire, a szépirodalmi művek szeretetére is, miközben kiemeli a híres mondás igazságát is: "ha a tanítvány készen áll, alkalmas tanító-mester mindig akad". Bill Rago pedig a lehető legjobb tanító (és tanár), mert emberséget, tartást és az élet szépségeinek észrevételét is megtanítja diákjaival. 

A film vége persze happy end, noha kapunk komplikációkat és tragikus fordulatokat is. Remek a rendezés, jó a forgatókönyv és elismerés illeti a többi szereplőt is (köztük Mark Wahlberget). Értékelésem: 80%. Kiváló szórakozás minden korosztálynak, főként január első napjaira, a karácsonyi szabadság utáni munkakezdés előtt.

A film MAFAB adatlapja 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

2018.12.31.(16:53)