A Creed filmek sikere [11.]

Sok-sok évvel ezelőtt, 1976-ban került az amerikai mozikba az akkoriban épp 30 éves (és komoly anyagi gondokkal küszködő) Sylvester Stallone saját ötlete alapján készült Rocky című boksz-film, óriási sikert aratva. Az alapötlet egyszerű: egy esélytelen, névtelenségből és nyomorból felemelkedő sportoló világhírűvé válása (és szegénységből kitörése) - mégpedig hihetetlen küzdeni akarással és eltökéltséggel - megragadta az emberek fantáziáját.

creed1.jpg 

A sztoriból hamar franchise lett: 1979 -ben következett a 2. rész (amiben Stallone legyőzi Carl Weatherst, így Rocky világbajnok lehet), majd 1982 -ben a harmadik epizód (melyben Clubber Lang, vagyis Mr. T, azaz Lawrence Tureaud a vad színesbőrű harcos lesz Rocky kihívója). A sorozattá váló Rocky-kultusz negyedik részére már a hidegháború nyomta rá a bélyegét: a Szovjetunió bajnoka Ivan Drago (a svéd óriás Dolph Lundgren alakításában) vált ugyanis főgonosszá, megölve Apollót és majdnem rokkantá téve a nagyjából fele akkora  Rockyt. A franchise ezt követően 5 évre kifulladt: Stallone csak 1990-ben írta meg az ötödik fejezet forgatókönyvét (miközben a rendezői széket átengedte John G. Avildsen számára). A film mérsékelt sikere után mindenki azt hitte: a 44 éves Stallone letett az újabb részekről. Ám eltelt 16 év és megszületett a hatodik epizód, melyet újra már 60 éves Stallone rendezett. A siker meglepő magasságokba "repítette" újra a franchise -t: a Rocky Balboa értékelése mind az IMDb -n, mind a Rotten Tomatoes szavazóinál megközelítette a legelső epizód sikerét (75%). A sorozat elérte csúcspontját. 

2006-ban azonban nem ért véget a történet: 2015-ben, majd 2018-ban jöttek a Creed filmek, új energiákat lehelve a bokszfilmek "Szent Gráljába". Ezeknek az új sztoriknak a középpontja már a negyedik Rocky filmben "meghalasztott" Apollo Creed fia, a 28 éves Adonis (Michael B. Jordan). A 2015 -ös első Creed film [(pontos címe: Creed: Apollo fia (angol cím: Creed)] kétségtelenül nagy sikert aratott világszerte (IMDb: 7,6 pont). Kérdés azonban: minek tulajdonítható ez az általános elismerés? 

A Creed több szempontból is különleges film, első helyen említhető, a gyökerekhez való visszatérés szándéka: Apollo fia ugyanis saját démonaival küzd a filmben, identitásválságban nő fel (a híres Creed fia, bár nem soha nem ismerhette apját és Apollo el is hagyta őt), mégis bokszolóvá akar válni és híres lenni. A szitu, vagyis a kitörés vágya emlékeztet bennünket a sorozat legelső epizódjaira. Ugyancsak az átlag-filmek főlé emeli a sztorit Stallone kiszolgáltatottságának sajátos ábrázolása: az öregedő bokszlegenda ugyanis a történetben rákkal küzd és arra kényszerül, hogy a halállal nézzen szembe. Apolló fia segíti őt a betegséggel szembenézni, cserébe pedig Rocky is eljuttatja őt a bajnokkal való megküzdésig. A forgatókönyv és Ryan Coogler rendezése jól építi fel Adonis karakterét és szerelmének, Biancának (Tessa Thompson) a bemutatása is érdekes. A csinos, fiatal lány énekesnő, de gyógyíthatatlan halláskárosodása van, ami idővel süketséget okoz majd számára. Mindenkinek megvan tehát a maga egyéni harca.

creed.jpg

Az első, 2015-ös Creed-film csúcspontja a harc a bajnokkal, Ricky Conlonnal (Tony Bellew). A ringben folyó "csatát" meglehetősen véres küzdelemként láttatja a film és ezúttal nem a hagyományos Rocky-mintát követi a forgatókönyv (minden menetben laposra verik Rockyt, majd az utolsó 10 másodpercben mégis győzni tud), hanem végre valódinak látszó bokszot nézhetünk. Élvezetesek a horgok, felütések, egyenesek, a két fiatal harcos igazi adok-kapok háborút vív egymással. A film vége megható: Adonis a családjának nevezi Rockyt (és barátnőjét), majd az utolsó percekben felkíséri az öreg harcost a philadelphiai szépművészeti múzeum lécsőin. Azokon a lépcsőkön melyeken annak idején, 1976-ban és 1979-ben is a 30 éves Rocky  edzett és amely lépcsősor, Rocky felfutásával (és emlékezetes kar-felemelésével) együtt a sorozat ikonikus jelképévé vált.

A Creed második része január harmadikán kerül a magyar mozikba. Ezúttal Adonis ellenfele nem más, mint apja gyilkosának, Ivan Dragonak a fia , Viktor Drago. A kigyúrt oroszt valójában egy román sportoló, Florian Munteanu alakítja, aki hasonló testi fölénnyel vonul a ringbe, mint hajdanán apja, hiszen Munteanu 193 cm, míg ellenfele, Jordan (alias Adonis) csak 179.

creed2.jpg

A Rocky IV -ben egyébként Lundgren 194 centi volt, Stallone pedig 175.) A filmben persze felbukkan majd a két nagy öreg is: az idén 61 éves Dolph Lundgren és a már 72 éves Stallone is. A második epizód sciptje kiemeli: a folyamatos vissza-vissza térés a franchise klasszikus részeihez (I-IV. epizódokhoz és azok hőseihez) képes életben tartani és a fiatalabb generációkkal is megszerettetni ezt az ősrégi, idén már 43 éves történetet.

A Creed első része nagy siker volt, a második remélhetőleg megközelíti majd ezt a népszerűséget és valódi harcot bemutatva szórakoztat bennünket egy megunhatatlan és időtlen sztori újabb fejezeteként. Értékelésem a 2015 ös Creed fejezet esetében: 80%, a folytatásnál pedig 75%. 

A Creed - Apolló fia (2015) MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

4csillag.jpg

logo.jpg

2019.01.02.(21:59)