A 2018-as Hang nélkül (A Quiet Place) bemutatója óta várok hasonló jellegű filmet Hollywoodtól, így amikor először hallottam a Netflix új siker-reménységéről, a Bird Boxról, várakozásaim az egekbe szöktek. Valahogy olyasmire számítottam, mint John Krasinski sztorija, azzal a különbséggel, hogy itt a titokzatos idegen lények (melyek mindkét esetben a Földet támadják meg) nem a hangra, hanem a nyitott szemre vadulnak be és kezdenek el öngyilkosságra kényszeríteni mindenkit. Bevallom azért voltak fenntartásaim is, mert az előzetes infókból (trailer) egyértelműen lejött számomra, hogy ebben a filmben a támadók akkor is ölnek (közvetve), ha nem RÁJUK nézünk, hanem pusztán nyitva marad a közelükben a szemünk. (Sőt, igazából nem is kell  a közelükben lennünk, elég, ha a szabadban tartózkodunk.) Valljuk meg, ez így azért kicsit meredek és jócskán leviszi azt a bizonyos bennünk működő hihetőségi értéket (realitás iránti vágyat). Mert miért is lenne hiteles, logikus, elfogadható, egy olyan idegen életforma, mely úgy öli meg áldozatait, hogy ha azoknak nyitva marad a szemük, akkor öngyilkosságba hajszolja őket? Hogyan, mivel, miként is tenné ezt? Sugárzás esetleg valamiféle szemen át felszívódó légköri anyag? Ne máááár!

Persze túl lehet ezen lépni egy jó forgatókönyv és kiváló rendezés segítségével, főleg ha színvonalas alakításokat láthatunk a filmben (melyre Sandra Bullock miatt van is remény), de azért nem könnyű egy pöntyögős alapsztoriból kivételesen nagyot alkotni. A lényeg: jelentős dilemmákkal vágtam neki Susanne Bier filmjének, némi fenntartással kezelve a film alaptörténetét. Apropó Susanne Bier, korábban nem sokat tudtam az 58 éves rendezőnőről, pedig érdekes filmeket készített (A tűz martaléka, Második esély, Serena), viszont most elhatároztam, hogy a Bird Box után megtekintem majd korábbi alkotásait is. Az előzetesből és az ahhoz kapcsolódó promo anyagból egyébként az is kiderült, hogy a film alatt soha, egyetlen képkocka erejéig sem láthatjuk majd a lényeket. Ez kicsit elvette a kedvemet, hiszen Krasinski (az analógiámhoz választott film rendezője) a Hang nélkülben komoly látványvilágot rakott elénk, meglehetősen rémisztő lényekkel.

Végül miután megnéztem a Bird Boxot egy másik filmmel is éreztem párhuzamot: ez pedig a Mark Wahlberg főszereplésével készített (Shyamalan által rendezett), 2008-as "Az esemény" (The Happening).  Ebben is rejtélyes és megmagyarázhatatlan öngyilkosságok történnek (szintén idegenek támadása miatt - legalábbis eleinte ezt gondoljuk) és itt nem hozhat túlélést sem a hang nélküli élet, sem a bekötött szemmel való "manőverezés" csupán a növények közelébe nem tanácsos menni. Abban a filmben ugyanis a növények hajszolják öngyilkosságba az embereket, mégpedig feromonok kibocsátásával. -- Háát, khm az sem éppen egy túl hihető történet.

Ami a Bird Box rendezését illeti -- innentől spoiler alert -- voltaképp rendben van. A rendezőnő az első 10-15 percben felkelti érdeklődésünket: értesülünk arról ugyanis, hogy szokatlan öngyilkosságokról tudósít a TV és megismerjük a főszereplőnőt is, Malorie -t (Sandra Bullockot). Aztán beindulnak az események, felgyorsul a tempó: az öngyilkossági hullám eléri Malorie városát is, így menekülnie kell, testvérével együtt. A rendezés új helyszíneket mutat, majd két külön idősíkra viszi a cselekményt: az egyik a nő 5 évvel későbbi menekülését tárja elénk (egy csónakban egy folyón, két kisgyerekkel), a másik pedig a jelent mutatja, amikor egy kis csapattal egy házban reked. Az izgalom váltakozó szinteken "pörög" és mi szinte ott vagyunk a szereplőkkel, félelmeikkel, vágyaikkal. Suzanne Bier több karaktert is felvonultat, megjelennek a jellemző archetípusok: a túl óvatos (John Malkovich), a jószívű (Danielle Macdonald), a gyáva (Lil Rel Howery) és persze a harcias, bátor (és kigyúrt) férfi hős, Tom (Trevante Rhodes).

A központi karakter azonban mindvégig Malorie marad, aki egy átlagos 40-es hölgy (valójában Bullock kisasszony idén lesz 55) a sztori kezdetén épp egy szerelmi csalódáson van túl, amit festéssel próbál kompenzálni. Húga segíti ahol tudja (amire szüksége is van, lévén, hogy állapotos), de sajnos testvére elsők között esik az idegenek áldozatául. Sandra Bullock jól játssza karakterét, hiteles is amit csinál (bár szögezzük le: nem ez élete alakítása és lassan kifut abból a korból, hogy állapotos negyveneseket játsszon). A filmnek nincs egyetlen csúcspontja, több érzelmi tetőpontot kapunk, melyek mindig egy-egy karakter halálával, vagy a gyerekek megmentésével állnak összefüggésben. 

Ami a negatívumokat illeti: túl sok a sztoriban a logikátlanság. Például az elején: Malorie húga autót vezet miközben menekülnek, majd egyszer csak ő is áldozat lesz - amit a forgatókönyv úgy jelez, hogy szemgolyója megváltozik - és hipp-hopp öngyilkossá válik. Vajon Malorie-t miért nem éri a rejtélyes hatás, mikor a kocsiban végig mellette ül? A másik dolog: felmerülhet bennünk, hogy a "fertőzés" (vagyis az öngyilkossági hajlam) áldozatról-áldozatra terjed. Igen ám, de Malorie a film kezdetét hosszú pillanatokra néz öngyilkosok szemébe, mégsem lesz "fertőzött". Aztán ott vannak az immunisak is, akik nyugodtan élnek nyitott szemmel, nem nyírják ki magukat, hanem a "gonosz" idegeneket szolgálják. Miért lehet az egyik ember áldozat, a másik meg szolga? Magyarázatot erre sem kapunk. Végül: feltűnő, hogy a támadók elől menekülők zárt terekbe szöknek, ahol biztonságban vannak. Ezek szerint a "fertőzés" házak belsejébe nem juthat be, ami újabb logikátlanság. A negatívumok közé sorolom a sokszor indokolatlan moralizálásokat (mélyen szántónak szánt párbeszédeket), melyekből az derül ki, hogy a rendezőnő szeretett volna a horror-szerű izgalmakon túl valami kis pluszt is beletuszkolni a végeredménybe. A kísérlet azonban inkább furcsává, mint művészivé teszi a filmet.

Nézzük a pozitívumokat: az első, maga Sandra Bullock és még néhány szereplő (mint John Malkovich), akik hátukon viszik  a filmet. A második: a pörgős, lendületes tempó és az izgalom fenntartása, amit a kiszámíthatatlanság csak fokozni tud. Végig nem tudjuk mi lesz az egész vége, bár ezt a rendezés csak úgy tudja elérni, hogy gyakorlatilag félbehagyja a sztorit. Ez egyszerre negatívum és pozitívum is: várunk a folytatásra de elégedetlenek is vagyunk a lezáratlanság miatt. Pozitívum néhány jelenet kidolgozottsága is: a rendezés  néhol átélhetővé teszi, hogy milyen lehet bekötött szemmel, rettegve és kiszolgáltatva menekülni valami ismeretlen elől (ráadásul két kisgyerekkel). Alighanem ezek a film legjobb jelenetei. Amikor például Malorie az erdő közepén hívja magához a halálos veszélyben lévő kislányt és a csöppség végül hozzátalál, még a meghatódás is megkörnyékezheti a nézőt. Sandra Bullock egy-egy scene -ben kivételesen jól játszik. (De fenntartom, hogy számos filmjében jobb ennél.)

A Madarak a dobozban egy izgalmas horror-dráma, minimális hihetőséggel, de érdekes tartalommal. Leginkább a pszicho-thriller kedvelőknek fog tetszeni, a sci-fi rajongóknak túl kevés benne a realizmus. Zárásul tenném hozzá: van a filmnek egy érdekes aspektusa is, ami az élet egyik legborzalmasabb állapotára, a vakságra hívja fel a figyelmet. Nem tudjuk ugyanis elképzelni milyen lehet a látássérültek élete, milyen félelmeket, bizonytalanságokat élnek meg a teljes kiszolgáltatottság szörnyű állapotában. Ez a film rávilágít kicsit minderre, így a sok bírálat mellett ha más nem is, EZ mindenképp óriási hozadéka és érdeme. Értékelésem: erős közepes, 60%, vagyis 5-ből három csillag (vagy filmtekercs). Az IMDb 67%-ra, a Rotten Tomatoes 62%-ra, a Metacritic pedig 51%-ra értékeli. Trailer itt.

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

2019.01.19.(15:10)