Jumanji - A következő szint, ideális film az ünnepekre [26.]

A Jumanji egy olyan látványos és izgalmas fantázia-mese, ami már kerek 24 éve varázsolja el azokat a filmrajongókat, akik még nem felejtették el teljesen gyermeki énjüket. Joe Johnston 1995-ben készítette el Robin Williams főszereplésével az eredeti filmet, mely rögtön sikert aratott világszerte. Huszonkét évnek kellett eltelnie a folytatásig, mely 2017-ben jelent meg, Jake Kasdan rendezésében, egy teljesen új szereplőgárda felállításával. A "Vár a dzsungel" kulcskaraktereit Dwayne Johnson, Kevin Hart, Jack Black és Karen Gillan kapta, a cselekmény pedig a hagyományos társasjáték helyett egy számítógépes programba került át (és ezzel értelmezhetőbb lett a "Z" generáció számára is). 

jumanji3_a.jpg

A 2017-es Jumanji egy új hangulatvilágot hozott a korábbi, inkább kisgyerekeket célzó részhez képest: a 30-as és 40-es színészgárda tizenéves kamaszokat kellett, hogy megjelenítsen, saját külsejükbe bújtatott avatárok révén. A köpcös Jack Black egy csinos kamaszlány alakított, a kigyúrt Szikla és a szexis Karen Gillan egymásba szerető fiatalokat, az alig 158 centis Kevin Hart pedig egy hatalmas sportolósrác összetöpörödött megjelenítője lett. Mindenki kitett magáért: Jack Black játékán egyszerűen lehetetlen volt NEM nevetni és a Szikla is élvezettel alakította a csetlő-botló, esetlen kamaszfiút. A kigyúrt, ma már 47 éves izomkolosszus egyik énje kimondottan szereti a hülyéskedést és nem áll messze tőle a marháskodás akarom mondani infantilizmus sem. A Szikla játszott már fogtündért, skorpiókirályt és felfedezőt is gyerekmesékben, így a Jumanji világában jól láthatóan kitűnően érezte magát. Az egész csapat a legjobbat hozta ki magából 2017-ben.

Aztán jött a folytatás, ugyancsak Kasdan rendezésében 2019-ben. Itt azonban - ki tudja miért - rendesen összekutyulták az avatárokat, vagyis azt, hogy ki kinek a bőrébe bújjon.

jumanji3_c.jpg

Sajnos azonban az egész kavarás nem a film előnyére, hanem kimondottan hátrányára vált. Jack Black a kamaszlány bőrében volt haláli, az új leosztásban "humor-faktora" kábé a felére csökkent és ugyanez történt a többiekkel is. Később - de sajnos már csak a film végére - visszahozták ugyan az eredeti, 2017-es felállást, de ez alig tudott már dobni az egészen.

Új szereplők is megjelentek: Danny DeVito és Danny Glover, akikkel Kasdan a szórakoztató-érték megsokszorozását akarta elérni. Nos, ez valamennyire sikerült is neki, bár a két kisöreg valódi megjelenésében csak néhány percig látható a filmvásznon (azután egyikük a Szikla testébe, másikuk pedig Kevin Hart testébe költözik). Ami a kalandokat illeti. látványosak és izgalmasak, viszont sokkal kevesebb a humor ezekben. A mese-elemek száma növekedett, viszont némelyik kicsit túl gagyira sikeredett (mint a repkedő ló a legvégén).

jumanji3_b.jpg

A főgonosz ezúttal egy új figura: Brutális Jürgen, akit a 198 centis skót óriás, Rory McCann jelenít meg a filmben. Kicsit még magasítanak is rajta, így fura benyomást kelt, amikor több jelenetben is Dwayne Johnson fölé tornyosul, aki valósággal eltörpül mellette (pedig nem szoktuk meg, hogy a 130 kilós, 191 centis Szikla bárki mellett is eltörpüljön).

A látvány lenyűgöző: sok a helyszín, többnyire szép a panoráma, maximális elismerést érdemel a magyar származású operatőr, Pados Gyula. A film fényképezése néhol egészen zseniális. A szereplők ezúttal is kitesznek magukért, még ha a forgatókönyv ebben az új részben kevesebb teret is hagy számukra a kiteljesedésre: Dwayne Johnson valamivel "akciósztárosabb" mint két éve, Jack Black jópofa, bár most hangyányit kevésbé vicces, mint az előző részben, Karen Gillan pedig most még inkább igazi szexbomba: a vörös hajzuhatag, a végtelenül hosszú combok (178 centis manöken magasság) és az állandóan dögös pillantások garantálják, hogy az egész film alatt ne tudjuk levenni róla a szemünket (legalábbis férfitársaim).

jumanji3_d.jpg

A sztori vége sajátos és teljesen mesébe megy át (bár nyilván maga a film is valahol egy mese), mégis szinte sajnáljuk, hogy vége, mert annyira szívesen néznénk még tovább.

Összességében a "Jumanji - Következő szint" egy nagyon szórakoztató, látványos és vicces marháskodás, mely jókedvre tud deríteni gyermeket, fiatalt és öreget, ideális kikapcsolódást kínálva az egész családnak az ünnepekre és főleg szilveszterre (ami még előttünk áll). Ha még képesek vagyunk emlékezni gyermekkorunkra, ha még sikerült megőriznünk valamit gyermeki játékosságunkból, akkor az új Jumanji elvarázsolhat bennünket könnyedségével, humorával és különleges látványvilágával. Elég csak elindítanunk és kezdődhet az utazás. A Filmelemző író blog ezzel a filmajánlással kíván Boldog Új Esztendőt olvasóinak! 

Ha tetszett, ide is várunk: Facebook csoportunk

buek_felemzoiro.jpg

filmelemzo_logo_uj.jpg

2019.12.29. (15:05)