10 nagy rendező, az utóbbi 100 évből [30.]

Az elmúlt, 2019-es esztendő gazdag mozis filmkínálatára való visszatekintés - mely sajnos Magyarország esetében főleg a látványfilmek és kasszasikerek behozatalát jelentette és kevésbé az értékesebb alkotásokét (melyek nagy része sajnos el sem jutott a magyar mozikig) - nem lehet teljes a rendezők megemlítése nélkül. Ők voltak azok, akik a legjobb műveket elkészítették és akik nélkül a filmvilág fabatkát sem érne. A mozgókép "feltalálása" óta -- vagyis 1888 -tól kezdődően, mikor Angliában Louis Le Prince elkészítette a világ első kis-filmjét (Leeds -ben) -- rengeteg tehetséges rendező alkotott, így a legjobbak kiemelése nem is olyan egyszerű feladat. De nézzük a listát, kik voltak az utóbbi 100 év legjobbjai: 

rendezok_c.jpg

Alig 10+1 rendező kiemelésére vállalkoztam, mert kihívásnak tekintettem a valóban legjobbak kiválasztását. Kerültek a listára kortárs rendezők, régen elhunytak, amerikaiak és más kontinensekről származók is. Nézzük tehát: 

Ridley Scott (1937 - )

A nemrégiben már 82. születésnapját ünneplő angol rendező, olyan kitűnő filmeket készített, mint a Mentőexpedíció (2015), a Hazugságok hálója (2008), a Mennyei királyság (2005), a Gladiátor (2000), A sólyom végveszélyben (2001), a Fekete eső (1989), a Szárnyas fejvadász (1982), a Nyolcadik utas: A halál (1979), vagy a másik két Alien film: a 2012-es Prometheus és a 2017-es Covenant. Idős kora ellenére ma is aktív és termékeny rendező Golden Globe, Emmy és BAFTA díjakkal büszkélkedhet, bár az arany szobrocskát eddig még nem sikerült elnyernie. Két felesége volt, ma egy élettárssal osztja meg házát. Két fiú és egy lány viseli nevét. Óriási dohányos, imád szivarozni.

Steven Spielberg (1946 - )

A látványos, elgondolkodtató filmek, történelmi témák, háborús alkotások mestere, három Oscar-díjat is magáénak tudhat, öt gyermekes Steven Spielberg. Bár nagyszülei még a zsidó-üldözések elől menekültek Ukrajnából az USA -ba, ő már igazi amerikai nevelést kapott. Rengeteg hollywoodi filmest inspirált munkássága. Filmjei: Cápa (1975), Harmadik típusú találkozások (1977), E.T. (1982), Világok harca (2005), Különvélemény (2002), Kapj el, ha tudsz (2002), Terminál (2004), Ryan közlegény megmentése (1998), Jurassic Park (1993), Schindler listája (1993), Indiana Jones (1981-89).

David Fincher (1962 - )

A ma is aktív rendezők egyik legtehetségesebbje, David Fincher még nagyon sok kiváló filmmel ajándékozhatja meg rajongóit. (Idén lesz 58 éves.) Állítása szerint a westernek inspirálták a filmezésre, például a Butch Cassidi (1969). Eddigi munkásságának legjobbjai: A Hetedik (1995), Játsz/ma (1997), Harcosok klubja (1999) és Alien 3 (1992). Ha ezekről a filmekről hallunk, aligha kell bárkinek is bemutatnunk a filmsikerek készítőjét. Sötét, gyakran misztikus hangulatú műveit milliók nézik, neve mára már garancia a minőségre. 

Francis Ford Coppola (1939 - )

Coppola az a rendező, aki egyetlen franchise révén beírta magát a filmtörténelem pantheonjába. Ez a franchise, a Keresztapa, melynek 1972 és 1990 közt felvett részeit számtalan kritikus és filmes oldal tekint a valaha készített legjobb filmeknek. Ugyanakkor ő készítette el az 1979 -es Apokalipszis most című háborús drámát is, szintén magas minőségben és színvonalon. 2019-ben számtalan elismerése, öt Oscarja és két Arany Pálma díja mellé átvehette a Lumiere-díjat is (teljesen megérdemelten).

Jean-Jacquer Annaud (1943 - )

A külföldi (NEM amerikai) rendezők versenyében nálunk Jean-Jacquer Annaud győzött, aki többször megnyerte a francia Césra díjat is, zseniális alkotásaival. Olyan filmek fűződnek nevéhez, mint A tűz háborúja (1981), A rózsa neve (1986), Hét év Tibetben (1997), Ellenség a kapuknál (2001).

rendezok_d.jpg

Ridley Scott, Steven Spielberg, David Fincher, Francis Ford Coppola, Jean-Jacquer Annaud

Stanley Kubrick (1928 - 1999)

Oscar-díjas rendezőként és kivételes filmek megalkotójaként számtalan filmes szakembert inspirált, 1950 -es években indult karrierje során. Hatása a filmtörténetre vitathatatlan. Leghíresebb munkái: Ragyogás (1980), Acéllövedék (1987), 2001 Ürodüsszeia (1968) és a Mechanikus narancs (1971). 

John Ford (1894 - 1973)

A négyszeres Oscar-díjas rendező pályafutása még a némafilmek korában, 1917 -ban kezdődött. Hosszú munkássága alatt, 1962 -ig összesen 140 filmet készített. Híres művei: A besúgó (1936), Érik a gyümölcs (1941), Hová lettél drága völgyünk (1942), A nyugodt férfi (1953). Ő készítette az egyik legkorábbi nagy filmes kasszasikert is Amerikában - Vasparipa címmel - 1924-ben, mely az akkoriban ritkának számító kétmilliós árbevételt is elérte (miközben alig 280 ezerbe került).

Billy Wilder (1906 - 2002)

A lengyelországi zsidó család gyermekeként született Wilder, bécsi és berlini életszakaszok után költözött a film fővárosába, Hollywoodba. A 30 -as években indult pályafutása alatt több, mint három tucat filmet készített, melyekért három Oscart is kapott. Emlékezetes művei: Gyilkos vagyok (1944), Férfiszenvedély (1946), Alkony sugárút (1951), Legénylakás (1960), 

Frank Capra (1897 - 1991)

A szicíliai születésű, majd 1903 -ban az Egyesült Államokba emigrált Frank Capra, három Oscar-díj mellett egy hihetetlenül termékeny pályafutást és egy irigylésre méltóan hosszú (94 évig tartó) életutat is magáénak tudhat. Első rendezései még némafilmek korába nyúlnak, legelső filmjét, melynek címe "The strong man" 1926 -ban készítette. További filmsikerei: Az élet csodaszép (1946), Becsületből elégtelen (1959), Ez történt egy éjszaka (1935), Váratlan örökség (1937), Így élni jó (1939).  

Akira Kuroszava (1910 - 1998)

Az 1910 -ben született japán, Akira Kuroszava, a világ egyik legismertebb és legtehetségesebb rendezőjeként lett filmes generációk sokaságának példaképe. Legkorábbi munkái még a második világháború alatt készültek (pl. Aka judo Saga), majd két tucat zseniális művön dolgozott, 1998 -ban bekövetkezett haláláig. Legjobb remekművei: A hét szamuráj (1954), A vihar kapujában (1950), Álmok (1990). 

10 + 1 David Lynch (1946 - )

Az idén már 72 éves David Lynch rendezői munkásságát ma már a legnagyobbak közt emlegetik, bár a legtöbben a Twin Peaks készítőjeként emlékeznek rá. 1990 -ben Arany Pálma díjat kapott a Veszett világért. Egyéb híres művei: Radírfej (1977), Az elefántember (1980), Dűne (1984), Kék bársony (1986), Los Highway - Az útvesztőben (1997), Mulholland Drive - A sötétség útja (2001), Inland Empire (2006).

rendezok_e.jpg

Stanley Kubrick, John Ford, Billy Wilder, Frank Capra, Akira Kuroszava, David Lynch

Ennyi a lista, 10 + 1 kiemelkedő rendező. Nyilván van ebben nagy adag szubjektum is, hiszen rengeteg óriási tehetség ült az elmúlt évtizedekben a kamerák mögötti rendezői székben. Hogy kik  például? Lássuk csak:

George Cukor, James Cameron, Luc Besson, Robert Zemeckis, Lawrence Kasdan, Quentin Tarantino, John Cassavetes, Alfred Hitchcock, Roland Emmerich, James Mangold, Emir Kusturica, Martin Scorsese, Oliver Stone, Michael Mann, Roman Polanski, George Lucas, Frederico Fellini, Robert Aldrich, Ivan Reitman, Brian De Palma, Edward Zwick, Peter Weir, Frank Darabont, Sergio Leone, Christopher Nolan, Rob Cohen, Alan J. Pakula, Robert Altman, Rob Reiner, Robert Rodriguez, Milos Forman, Michael Bay, Doug Liman, Kathryn Bigelow, Andy Tennant. Guy Richie. Róluk harminchatukról talán legközelebb.

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.01.02.13:42

Címkék: rendezők