Filmelemző

2021.okt.24.
Írta: Filmelemző_ 5 komment

Milyen film a Dűne? Különvélemény-írás

A jelenleg a magyar mozikban megtekinthető, Denis Villeneuve rendezte, 2021-es látvány-scifi-dráma, a Dűne, komoly műfaji előzményekkel bír: Frank Herbert 1965-ös, Nebula-díjas fantasy-regénye és David Linch 1984-es kísérlete képében. Ami a regényt, vagy regény-sorozatot illeti (mely nálunk először 1987-ben a Kozmosz Fantasztikus Könyvek gondozásában jelent meg) valóban zseniális: mert egy külön "fantázia-szigetet" teremt, hihetetlen képi világgal. Ez a képi világ a regény esetében természetesen a fejünkben jelenik meg (olvasás közben), viszont a filmes kísérleteknél (David Lynch és Dennis Velleneuve művei esetében) a rendezők feladata a megvalósítása. Nagy kihívás tehát, melyet egyáltalán nem könnyű teljesíteni.

dune4.jpg

A kép forrása: https://thefutureoftheforce.com/2021/07/22/images-from-dune-trailer-released/

Először a Dűne-univerzumról érdemes pár szót ejtenünk, mielőtt Villenuve mozijáról beszélnénk. A regényíró teremtette világ a nagyon távoli jövőbe kalauzol bennünket, nem kevesebb mint 8 ezer (!) évet ugorva előre az időben. Nem tévedés 10 ezer körül járunk, amikor megismerjük a helyszíneket és a főbb karaktereket, például a két, egymással rivalizáló hercegi házat: az Atreides családot és a Harkonnen klánt, illetve a bolygót, melyért mindketten harcolni kívánnak. Ennek neve: Arrakis. (Őszintén szólva nem tudom honnan vette Herbert ezeket a hangzatos neveket, de kétségtelenül jól csengenek, több esetben görögös, néhol németes másutt egyértelműen brit hangzást adva mindennek.) Mindenesetre a sivatagos Arrakis planétán termelhető ki a rejtélyes "fűszer" nevű por mely egyszerre hallucinogén narkotikum és jövőbe-látást biztosító csodaszer is, az élet meghosszabbításának ígéretével. (Az extrém hosszú űrutazások fontos "kelléke".) A bolygón a titokzatos, kék szemű fremen nép él, mely látszólag elmaradott körülmények közt, földalatti barlangokban tengődik, ám valójában birtokában van az "egyetemes tudásnak" és mellesleg ügyesen cselezi ki a bolygó földalatti szörnyeit is, a férgeket. (Hogy miként tudják magukat fenntartani a több száz tonnás hústömegű lények, ha egyszer nincs ennivaló a planétán és a legnagyobb ehető lény a pár centis sivatagi ugróegér, rejtély számomra.)

dune3.jpg

A kép forrása: ign.com

Az viszont biztos, hogy különleges feudális világ a Dűne-univerzum, mely hangyányit emlékeztet bennünket a Star Wars worldre, mert itt is hallunk gonosz császárról, titokzatos varázsló rendről (like Jedi-order), mely a filmben a "Bene Gesserit" nevet viseli, itt is van Kereskedelmi Szövetség (Űrliga) és itt is jelent van a misztikum. Az alaptörténet is érthető, de azért kellő mennyiségű rejtélyt is tartalmaz:  

IV. Shaddam császár a nagy hatalmú Corrino-ház sarja fondorlatos módon akar megszabadulni a feltörekvő Atreides-háztól és annak fejétől Leto Atreidestől (Oscar Isaac). Arra utasítja ugyanis, hogy vonja felügyelete alá az Arrakis bolygót és segítse ott a fűszer-kitermelést. Ugyanakkor titokban a bolygó visszaszerzésére kéri a Harkonnen-házat is (akik korábban is birtokolták a planétát). A váratlanul, éjszaka támadó Harkonnen-sereget segítik a legyőzhetetlen Sardaukar csapatok is, akiket szintén a császár biztosít a hadjárathoz. A támadást Rabban Harkonnen vezeti (Dave Bautista) vezeti, aki a Harkonnenek vezetőjét a bárót szolgálja (Stellan Skarsgard). Az Atreides család bajba kerül viszont az ő oldalukon áll a kiváló harcos Duncan Idaho (Jason Momoa) és a zseniális testőr, az örököst védelmező Gurney Halleck (Josh Brolin). Kettejüknek köszönhető, hogy bár a ház feje, Leto elesik a harcban, kimenekül a csapdából az örökös, Paul Atreides (Timothée Chalamet) és édesanyja, Jessica Atreides (Rebecca Ferguson). Mint kiderül: Jessica nem csupán az örökös anyja, de a rejtélyes Bene Gesserit rend tagja is, mely rend csak női tagokból áll és különleges képességekkel bír. (Képesek másokat manipulálni az akaratukkal [hmm, hol is láthattunk már hasonlót?]). A konfliktus sajátos végkifejletet hoz: Paul és Jessica a fremenekhez menekül és kiderül: nem is a fűszer az, ami értékes az Arrakisban, hanem maga a fremen nép. Ezzel a döbbenetesen "eredeti" fordulattal zárul a sztori.

dune2.jpg

A kép forrása: gamesradar.com

Villeneuve a tőle megszokott lassú tempóval rendezte meg a Dűnét, ami sajnos még ezt az egyébként érdekes és mozgalmas történetet is unalmassá teszi. Bár a látvány-világra nem lehet panaszunk, szinte kín kivárni az egyes mozgalmasabb jeleneteket. A döntő csatát is éjszaka forgatták, így még véletlenül sem élvezhetünk monumentális csata-jeleneteket. Ami tényleg jó, az az egyes párharcok megjelenítése: Jason Momoa és Josh Brolin küzdelme a támadó Sardaukar-harcosokkal. Kapunk látványos sivatagi képeket, óriás-szörnyekkel (melyek a homokos felszín alatt élnek [megint egy deja vu-érzés] és szuper-katona egyenruhákat, afféle multi-kulti jelleggel, tányérsapkás kivitelben és Marvel-szerű szuperhős felszerelésben.

dune1.jpg

A kép forrása: Cinematrix

A színészi alakítások - már amennyiben egy látványfilm esetében lehet ilyesmiről beszélni - közepesek, de azért kiemelhető Rebecca Ferguson, Josh Brolin, illetve a fiatal Timothée Chalamet. A hangeffektek, zenék tűrhetőek, de igazából nem mentik meg a filmet Villeneuve unalmas rendezésétől. Összességében a Dűne sajnos dögunalmasra sikeredett. 

Segíthetett volna a Dűnén egy kis eredetiség, például több kaland, több emberibb konfliktus, esetleg egy szerelmi szál, némi humor, több változatosság bármilyen emocionális téren. Elűzhette volna az unalom érzését egy gyorsabb tempójú script is, élénkebb rendezéssel, több ütős csatajelenettel, harccal, küzdelemmel, a karakterek alaposabb bemutatásával. A Villeneuve teremtette atmoszféra így ugyanis túl steril sőt természetellenes még egy távoli, 8 ezer évvel ez utáni világhoz mérten is, ahol hiteltelennek tűnik az emberek érzelemmentes, rideg és mesterkélt viselkedése (éppen ott, ahol a háború, a félelem, a rajongás, a családi szeretet és az összetartás magasra kellene hogy tüzelje az emberi érzéseket). Mondhatjuk úgy is (némi képzavarral), hogy Villeneuve főzött egy levest, melyből kihagyta a fűszereket és sótlanul tálalta nekünk. A szereplők arcán soha egy mosoly, az Arrakis képi világa sivár, még a gazdagok lakhelyén sincs sehol egy kép a falon, pici luxus (pedig ők aztán megengedhetnék maguknak) vagy emberi reakció. Mint megannyi bio-robot az összes szereplő. Csak az anya - fia korrelációban kapunk érzelmeket, amikor Paul és Jessica féltik egymást és harcolnak a másikért.

dune_villeneuve.jpg

Denis Villeneuve és fiatal főszereplője: Timothée Chalamet (forrás: cheatsheet.com)

Frank Herbert zseniális, 1965-ös regénye Villleneuve kezében sajnos egysíkú átlagfilmmé silányult, mely a 155 perces játékidejével próbára teszi türelmünket (és ülőgumóinkat is). Csak a nagyon fanatikus Dűne-rajongóknak és Villeneuve-fanoknak merném nyugodt szívvel ajánlani, de nekik is csak nagy kitartást kívánva. Ami engem illet: nagyon rég vártam ennyire egy film végén a lámpák felkapcsolását. Értékelésem: 45%.

A magyar nyelvű előzetes után, a 40-45 százalékos értékelésünket szokásunk szerint film-tekercsekben is megjelenítjük, 5-ből két tekercset adva Villeneuve 155 perces maratoni produkciójának:

40_szazalek.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2021.10.24.(12:15)

 

Címkék: Villeneuve, Dűne

Greyhound - háborús film kedvelőknek igazi csemege

Aaron Schneider rendező 2020-as háborús drámája, a Greyhound csatahajó valódi "csemege" a háborús filmek kedvelőinek, mert átélhető és látványos formában mutatja be a második világháborús tengeri hadviselést az Atlanti óceánon. Az alaptörténet még 1955-ben született meg C. S. Forester tollából, aki akkoriban remek regényt írt "The Good Shepherd" címmel az Atlanti csata eseményeiről (egy konvojt kísérő csatahajóról illetve annak kapitányáról). Ezzel a művével Forester a Greyhound elkészítésére inspirálta a Tom Hanks - Aaron Schneider párost. A forgatókönyvet maga Hanks készítette el, a rendezői székbe pedig Schneider került. A végeredmény egy remek háborús dráma lett, Tom Hanks főszereplésével és kivételes látványvilággal.

greyhound1.jpg

A kép forrása: nytimes.com

Mielőtt a film elemzésére térnék, egy dolgot mindenképp szeretnék kiemelni: a Greyhound elsősorban a témát szerető, háborús-film fanoknak nyújt igazi film-élményt, mert legfőbb előnye és értéke a második világháborús hadihajók belső életének realisztikus bemutatása, nem pedig a fordulatos izgalmak akció-gazdag "tálalása" (ahogyan a mai modern akció-filmektől megszokhattuk). Ennél a filmnél tehát csak akkor várhatunk katarzis-élményt, ha értékelni tudjuk a háborús hadihajók látványát, a viharos óceánon felbukkanó német U-bootok keltette félelmet és az angol - amerikai csatahajók belső életének bemutatását.

greyhound2.jpg

A kép forrása: thenationroar.com

Az alábbiakban a film alaptörténetének rövid váza olvasható. Aki nem akarja ismerni a sztorit, az ugorja át az itt következő, bekeretezett részt, mert ez bizony spoileresen áttekinti a lényeget. Nézzük tehát miről is szól a Greyhound:

Az USA a második világháború alatt, 1942-ben utánpótlás-, és hadianyag szállító hajókkal támogatja brit szövetségesét a németek elleni harcban, így konvojokat indít az Atlanti-óceánon keresztül Angliába. A konvojokat hadihajók kísérik, melyek legfőbb feladata megvédelmezni a kiszolgáltatott kereskedelmi hajókat. Az egyik ilyen transzport az amerikai Norfolkból indul Liverpoolba 1942 februárjában, 37 szállítóhajóból áll és fontos rakományt visz, mely a nácik elleni harcban nagyon is fontos Nagy-Britannia számára. A konvojt 4 hadihajó kíséri, a Greyhound csatahajó vezetésével, melyen a 64 éves Krause kapitány látja el a parancsoki teendőket. Krause éltes kora ellenére legelső útját hajtja végre hajóparancsnokként, így nagyon szeretne bizonyítani. Feladata ugyanakkor egyáltalán nem könnyű: a szállítóhajókat azon a területen kell megvédelmeznie (és átkísérnie) mely hemzseg a lesben álló német tengeralattjáróktól (U-boot elnevezésű búvárhajóktól [Unterseeboot]) és mely területen a szövetségesek légi-támogatására sem számíthat. Ezt a "halál-zónát" egyszerűen veremnek (vagy sötét veremnek) hívják az amerikaiak, mert bármikor bárhonnan torpedó-találatot kaphatnak. Az ezen a területen való átjutás 50 órát, két teljes napot vesz igénybe. (A zóna ott ér véget, ahol újra a szövetséges repülőgépek hatósugarába érnek az amerikai hajók.) Ennyi időn keresztül kell kitartaniuk és ennyi időn át kell megakadályozniuk a szállítóhajók elsüllyesztését is. A film voltaképp ennek a 2 napnak a krónikája. Krause az átkelés alatt nem eszik, nem alszik és minden percében a tengert fürkészi. Sikeresen megsemmisít több német tengeralattjárót is és aránylag kis veszteséggel átkíséri a rá bízott hajókat a halálzónán.

A film értékelésénél és elemzésénél rögtön feltűnhet némi párhuzam Christopher Nolan 2017-es Dunkirk című filmjével, melyben ugyanúgy az események nyers, realisztikus bemutatását láthatjuk (szerencsére a Nolan által erősen túltolt és baromi idegesítő hangeffektek nélkül). 

greyhound3.jpg

A kép forrása: puliwood.hu

A Greyhoundban ugyanúgy nem tapasztalhatunk finomkodást, részletesen bemutatott karaktereket vagy túlbonyolított történetfűzést, mint a Dunkirkben. A script és a rendezés egyszerűen "elénk veti" a sztorit nyersen, a harci jelenetek valósághű, egyszerű és naturális ábrázolásával.

Ami engem ebben a filmben leginkább megfogott az a sajátos képi világ, mely lehetővé teszi, hogy úgy érezzük mi magunk is ott vagyunk a viharos óceánon a német tengeralattjárókat fürkésző amerikai tengerészek között. Az arcunkba vág a jeges vízpermet és a horizonton több tucatnyi szövetséges hajó látványában gyönyörködhetünk. Együtt rettegünk a matrózokkal és Krause kapitánnyal azon, hogy hol és mikor bukkan fel egy U-boot, majd ugyanúgy velük örülünk egy-egy ilyen tengeralattjáró elpusztításának. Engem megfogott, hogy belülről láthatok egy második világháborús hadihajót, ágyúival és műszereivel együtt, illetve bele tekinthetek abba is, ahogyan egy tengeralattjáró üldözése folyik szonárokkal, radarokkal, hang-megfigyelésekkel, nyüzsgő tengerésztisztekkel és pattogó parancsszavakkal.

greyhound4.jpg

Tom Hanks alakítása szerintem nagyszerű, noha a karakter nem igényel különösebb színészi kvalitást, lévén hogy az általa megjelenített Krause kapitány többnyire egyszerűen csak parancsokat ad embereinek, illetve a tengert bámulja. És mégis. Tom Hanks még ezt az egyszerűséget is mesterien csinálja: tekintete sokatmondó, jelenléte akkor is erős, mikor semmit nem csinál. A végső jelenet pedig kifejezetten megható, ahogyan a szállítóhajókon lévők éljenzik a kapitányt helytállásáért (és amiért megvédte őket).

Sajnos valóban keveset kapunk a főszereplő bemutatásából, csupán a sztori elején láthatjuk magánéletét, mégpedig az 57 évesen is gyönyörű Elizabeth Shue révén akinek épp a kezét készül megkérni. Tudjuk, hogy a kapitány vallásos és azt is, hogy jó vezető is, hiszen emberei tisztelik és még a matrózok közti viták elsimításában is diplomatikusan tud eljárni. Egyetlen kritikám a filmmel kapcsolatban az, hogy Krause alakja sokkal több bemutatást érdemelt volna. A Blöffből jól ismert Stephen Graham ezúttal teljesen új oldalát mutatja, mint komoly első tiszt, ő a film harmadik kiemelkedő karaktere.

Összességében a Greyhound egy nagyon jó háborús film, de igazi film-élményt csak a háborús-film fanoknak tud nyújtani. Elsősorban nekik ajánlom, nem bánják meg, ha megnézik. Értékelésem: erős 80%. 

4csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2021.06.26.(18:48)

Itt az ötödik évad: La casa de papel (A nagy pénzrablás)

Meglehetősen friss hír, hogy május 14-én befejeződött végre a La casa de papel (A nagy pénzrablás) ötödik évadának forgatása. A spanyol sorozat jelenleg a Netflixen 4 évaddal, azaz 38 epizóddal tekinthető meg, de most itt az újabb adag szövevényes izgalom: számlálhatjuk a napokat, mert rövidesen újra képernyőn lesz Rió, Tokió, a Professzor, Palermo, Denver és a többiek. Az utolsó évadnak - mely a hírek szerint 10 részből áll majd - egyébként 2020 nyarán fogott a készítői csapat és a májusi befejezés után, szeptemberig még 3-4 hónap kell az utolsó simításokra. Becslésünk szerint még  kb 110 nap és szeptember elejére kiderül: kijutnak e főhőseink az épületből és újra megmenekülnek e az 'aranykészlet-rablók", akik a legutolsó részben még Lisszabon kiszabadításával voltak elfoglalva. Kérdés: milyen következményekkel jár, hogy a legvégső jelenetben Alicia Sierra (Najwa Nimri) rábukkan a Professzor búvóhelyére. A legutolsó mondat: "Sakk matt te rohadék" mindenesetre izgalmas folytatást ígér (még ha a legvégső fegyver-dörrenéssel nem is borzoljuk idegeinket).

penzrablas_5evad.jpg

Forrás: Netflix

A Filmelemző blog márciusban részletes poszttal méltatta a La casa de papel különleges értékeit, melyet ezúttal is megerősítünk: A nagy pénzrablás az utóbbi évek talán legjobb sorozata, amit példátlan nézettsége és népszerűsége is igazol. Alex Rodrigo sorozat-igazgató és Alex Pina forgatókönyv-író is elismeréssel adták hírül a három éves munka lezárulását. Tehát, figyelem rajongók: visszaszámolás indul

szeptember 3-ig!!

penzrablas_2.jpg

Forrás: todayinbermuda.com penzrablas_3.jpg

Forrás:universalnews.org penzrablas_4.jpg

Forrás:propakistani.pk 

penzrablas_6.jpg

Forrás: forbes.com

penzrablas_5.jpg

A készítők: Jesús Colmenar és Alex Pina (forrás: purepeople.com)

Várjuk közösen a folytatást! A Filmelemző blog folyamatosan tájékoztatja olvasóit a sorozat híreiről, változásairól!

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2021.05.16.(21:26)

 

Homeland: A belső ellenség

homeland.jpg

A nemrégiben véget ért Homeland elsősorban témája miatt hívta fel magára a figyelmemet, mert már első olvasatra is érdekesnek találtam az iraki fogságból 8 év után hazatérő amerikai katona, Brody őrmester történetét. Az alapsztori egyszerre ígér izgalmas nyomozást, kémharcot, pszichológiai érdekességeket, társadalomkritikát, különleges karaktereket és egy rejtélyes világ felfedezését (kémekkel, CIA ügynökökkel, sőt egy terrorszervezet belső működésének megismerésével). Nem véletlen, hogy a Homeland eddig 8 Emmy- és 5 Golden Globe díjat söpört be. Úgy tűnik érdemes volt az izraeli Prisoners of War sorozat jogait megvásárolnia a készítőknek.

homeland0.jpg

A Michael Cuesta - Lesli Linka Glatter rendezőpáros által 2011-ben elkészített és jelenleg is nagy sikerrel futó, Netflixen megtekinthető, 8 évadból álló (vagyis 96 részes) sorozat központi témája a bizalom. Nicholas Brody (Damian Lewis) 40 éves tengerészgyalogos őrmester ugyanis 8 (azaz nyolc!!!) teljes évnyi fogság után - mely időt Szíria, Irak, Afganisztán terrorista bázisain töltött el, (mégpedig kegyetlen körülmények között) - hazatérve családjához bizalmatlanságot tapasztal a CIA részéről. Főleg egy konkrét ügynök, a csinos, 32 éves Carrie Mathison (Claire Danes) veszi fejébe, hogy Nicholas az Al-Kaida kémje lett hosszú fogsága alatt. Alátámasztani látszik ezt a gyanút, hogy bár az őrmester sokáig titkolja, de végül kiderül: muszlim vallásúvá vált a hosszú évek alatt. Komoly magánéleti válságtól is szenved: gyermekei alig emlékeznek már rá, csinos felesége, Jessica pedig (Morena Baccarin) már másik férfiba szerelmes (legalábbis valaki más szeretője már). Ez a bizonyos másik férfi pedig nem más, mint az őrmester katonatársa és barátja Mike (Diego Klattenhoff). A központi karakter igazából Carrie Mathison CIA -s ügynöknő, Claire Danes kimagasló alakításában, hiszen az ő kételyein és gondolatain keresztül szemléljük a történéseket. Kezdetben ellenséges Brody őrmesterrel szemben, majd vonzódni kezd hozzá, végül különleges kapcsolat alakul ki köztük.

homeland2.jpg

A kép forrása: express.co.uk

Az első két évaddal Brody őrmester története sajnos véget ér és a sorozat innentől irányt váltva a terrorizmus elleni amerikai harcot állítja középpontba. Mindvégig kiemelkedik a két CIA ügynök: Caarrie Mathison és Saul Berenson (Mandy Patinkin), akik az utosó percekig a záró évad végéig a béke és a nyugati civilizáció védelmezői maradnak. Ők azok, akiknek mindig szurkolhatunk, akiknek sajátos kapcsolatán mindvégig szórakozhatunk.

Elgondolkozva Homeland sikerén, a nagyon jól kitalált alapsztorin és ügyesen összerakott forgatókönyvön túl a karakterisztika is nagyban hozzájárul a sorozat népszerűségéhez. Egyszerre érzékeljük például a párját elvesztő, majd újra szerelemre találó feleség gyötrődéseit, a munkájuknak élő CIA ügynökök megszállottságát és a tengerészgyalogos családok kételyeit. Egyet nem látunk sohasem tisztán: a hazatérő Brody őrmester gondolatit (a sorozat végén pedig Carrie valódi hovatartozását). Ők jelentik a legfőbb rejtély az egész történetben, hiszen például Brody esetében végig kétségben tart bennünket a script és rendezés arról, hogy mi történt vele valójában, mire készül és hazájához vagy a terroristákhoz hűséges e igazából. Csalódott országában és csalódott a hadseregben is, hiszen sorsára hagyták, ugyanakkor új barátokra lel, mikor a hírhedt terrorista vezér, Abu Nazir (Navid Negahban) egyszer csak emberként kezd bánni vele és támogatója lesz. (Az arab terroristát alakító Negahban mellesleg Iránban született és perzsa származású.) Később ugyanez a kétely már Carrie esetében is felmerül, mikor hazatér oroszországi fogságából.

homeland3.jpg

A kép forrása link

Az egyes karakterek hátterét, motivációit, jellemét fokozatosan ismerjük meg, mint ahogyan magánéletük, pszichés problémáik (főleg Carrie esetében) ugyancsak fokról fokra kerülnek bemutatásra. Az első két évad Brody őrmester titokzatos történetét állítja középpontba - nagyon lassan lebbentve fel a fátylat a tengerészgyalogos valódi sztorijáról - míg a későbbi évadok már inkább a Carrie - Saul páros közös munkájáról és az egész CIA világ működéséről, mindennapos harcairól, nyomozásairól szólnak.

A Homeland a rejtélyek sorozata, mely bepillantást enged nekünk olyan világokba, melyeket más módon soha nem ismerhetünk meg: a CIA ügynökök világába és a nemzetközi terrorizmus illetve biztonságpolitika titokzatos berkeibe. Hogyan dolgoznak a kémek, milyen nehézségekkel küzdenek a terror-elhárító csoportok, hogyan él és dolgozik egy CIA ügynök, megannyi kérdés, melyeket a Homeland bemutat számunkra. Érdemes tehát nézni, hiszen még olyan illusztris rajongók is szerették mint a korábbi amerikai elnök, Barack Obama.

homeland4.jpg

A kép forrása: sahiwal.tv

A Homeland sorozatot elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a fordulatos, szövevényes sztorikat, a terroristák elleni harc kémvilágát és kíváncsiak a CIA ügynökök különleges életére is. A Filmelemző értékelése a sorozatról erős 85%.  

4csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2021.04.03.(12:48)

A nagy pénzrablás - a Netflix legnépszerűbb sorozata [44.]

A 2017-es spanyol akciófilm-sorozat - a La casa de papel (Money Heist), magyarul: A nagy pénzrablás - töretlen sikerrel "fut" a Netflixen, mégpedig hetek óta a legnézettebb sorozatok közt szerepelve. A kimondottan szórakoztató, lendületes és izgalmas akció-folyam titka a rendezés és a karakterisztika, melyek magasan az átlagsorozatok fölé emelik Alex Pina alkotását. Az alaptörténet 8 főszereplőre épül, akik összefogva az évszázad rablására készülnek. Betörnek a spanyol királyi pénzverdébe és onnan több milliárd (!) euró kinyomtatása után, örök életükre meggazdagodva terveznek meglépni.

nagy_penzrablas1.jpg

A kép forrása: Netflix (netflix.com)

A forgatókönyv ügyesen építkezik: ott vagyunk a kulcskarakterek összefogásánál, az akció megtervezésénél és végrehajtásánál is, miközben afféle spin-off mellékszálak formájában sorra bemutatásra kerülnek az egyes szereplők is. Sajátos módon, az egyik karakter, a csinos Tokio (Ursula Corberó) kapja a narrátor szerepkörét, a 29 éves fiatal nőtől hallunk a fontosabb összefüggésekről és a többiek jellemzéséről is. A másik kiemelkedő karakter a 43 éves El Profesor (Álvaro Morte), aki végig a szálak legfőbb mozgatója, a szellemi szerző, az egész rablás kiagyalója, a ravasz és trükkös terv szellemi szerzője.

Ami a csapat többi tagját illeti: mind a heten egy-egy nagyváros nevét viselik, hogy az égvilágon semmit se tudjanak a másikról. Az eredeti csapat tagja: apa és fia, Moszkva (Paco Tous) és Denver (Jaime Lorente), a Professzort segítő szívtelen és kegyetlen (ám stílusos) "alvezér" Berlin (Pedro Alonso), a rejtélyes, csinos Nairobi (Alba Flores) és a két izom-ember, verőlegény: Helsinki (Darko Peric) illetve Olso (Roberto Garcia). No meg ott van még az alig 22 éves számítógép-zseni Rió (Miguel Herrán), aki szenvedélyes érzelmeket táplál Tokio iránt (mely érzelmek olykor viszonzásra is találnak az idősebb nő részéről és egy-egy tüzes együttlétben nyilvánulnak meg a fiatalok között).  A sokszínű kis csoport később újabb tagokkal bővül az idő múlásával, akik mind újabb és újabb archetípusokkal gazdagítják a furfangos kis csapatot.

nagy_penz2.jpg

A kép forrása: eclecticpop.com

Fontos karakter még az a 40-es nyomozónő, Murillo detektív is (Itziar Ituno), aki mindent megtesz a rablók elfogásáért, miközben maga is komoly otthoni válsággal küszködik. Magánélete ugyanis romokban hever, mert a szintén rendőrségen dolgozó férje korábban verte és most a válásától hangos a sajtó (illetve a rendőr-szakma). Különleges fejlemény, hogy a rablás alatt ismerkedik meg az egész betörést irányító El Profesorral (aki időnként előbújik rejtekhelyéről és ugyanabba a kávéházba tér be, ahová a rendőrnő is jár). A detektívnőnek fogalma sincs arról, hogy a bizalmába férkőző férfi az egész bűntény vezéralakja. Kettejük kapcsolata a sorozat egyik legérdekesebb konfliktusává válik.

Jó a forgatókönyv, fordulatos a történet, kapunk meglepetéseket, akciókat, szerelmet, sőt szenvedélyt és rejtélyeket is, miközben élvezhetjük a rendezés különlegességét is. Ám a Nagy pénzrablás igazi értékét az egyes karakterek megjelenítése adja: az archetípusok közt ott találjuk például az intellektuális vezetőt (El Professor), a szenvedélyes csajszit (Tokio), a rejtélyes múlttal rendelkező "kemény nőt" (Nairobi), az összetett személyiségű középkorú dolgozó anyát (és detektívet), ő Murillo nyomozó, a kegyetlen bűnöző-profit (Berlin) és például a megjavulni kész sittes vagányt (Denver). Sorsok, élettörténetek keverednek egy rablás bevezető-sztorijában "feloldódva", kitűnő szórakozást kínálva a nézőknek.

nagy_penz3.jpg

Külön kategóriát jelentenek a túszok (szám szerint 67-en), akik közt ugyanúgy találunk zűrös és változatos figurákat, elképesztő háttértörténetekkel, konfliktusokkal és előéletekkel mint a rablók esetében. Van itt például főnökébe szerelmes titkárnő, Mónica (Esther Acebo), kettős életet élő vezérigazgató, Arturo (Enrique Arce), nőcsábász középiskolás fiú, diplomata-gyermek tinilány és még seregnyi érdekes karakter, akiket fokról-fokra, epizódról epizódra ismerhetünk meg.

anagy_penzrablas_szereplok.jpg

Az első két évad (22 rész) egy külön sztori, a harmadik és negyedik évad (16 epizód) pedig egy másik történet. Mintha két sorozatot néznénk: egyet a rablásról (ez a jobb) és egyet pedig az azt követő eseményekről. A La casa de papel két elkülönülő film.

Soha nem tudjuk mit hoz a következő jelenet, melyik karakter kerül alaposabb bemutatásra és mit tartogat számunkra az újabb 45 perces epizód. Ha "elkap" bennünket a sorozat, nem ereszt többé, muszáj tovább néznünk. Alighanem ez a Nagy pénzrablás sikerének is a legfőbb titka, no meg az, hogy minden korosztálynak szól, mert mindenki megtalálja benne a számára érdekes történet-szálat és karaktert. A Filmelemző blog értékelése (az első éved után): erős 80-85%!

80_c.jpg

Ajánlani tudjuk akció-, krimi és thriller szeretőknek, sorozatfüggőknek és mindazoknak, akik élvezettel nézik a fordulatos sztorikat, érdekesen kidolgozott karakterekkel.  

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

 

 

Személyi védelem a Netflixen [43.]

A Netflix saját készítésű filmjei közt egyre több a színvonalas produkció, amire  szerintem igazolás a 2019-es Close (Személyi védelem) című akcióthriller is. Az angol rendezőnő, Vicky Jewson ugyanis egy olyan alkotást rakott össze, melyben a női főszereplők - Noomi Rapace és Sophie Nélisse - hihető szenvedéllyel küzdenek és harcolnak életükért. Kapunk remek üldözéses jeleneteket, verekedéseket, izgulni valót és még fordulatokat is (sőt a legvégén egy csattanót).

close1.jpg

Az alapsztori egyszerű: adott egy gazdag nagyvállalkozó, bányatulajdonos (egy teljes üzletbirodalom korlátlan ura), aki váratlanul meghal és örökösévé (illetve milliárdos vagyonának kezelőjévé) kamaszkorú lányát, Zoét (Sophie Nélisse) teszi meg. Döntése kivívja a feleség, Rima (Indira Varma) ellenérzését, ugyanis a nő, - aki az örökösnő mostoha-anyja - igazából magának akarja az üzletbirodalom igazgatását. Tervei közt szerepel a vállalat bővítése ígéretes új üzletekkel és fúziókkal. Kettejük konfliktusa kezdetben nem végletes, csupán súrlódásokat hoz.

Közben a lázadó korszakában járó örökösnő veszélybe kerül: ismeretlenek törnek életére, megtámadják a biztonságosnak hitt, erődszerű családi villában. Céljuk elrabolni (vagy megölni) a lányt. Itt jön képbe film valódi főszereplője, Sam (Noomi Rapace), akit a család fogad fel Zoé mellé testőrnek és aki élete árán is megvédelmezi a fiatal nőt. Zoé előző testtőre egy férfi volt, akihez szexuális kapcsolat fűzte a kamaszlányt, ezért döntött úgy a család, hogy az új védelmezőnek mindenképpen nőneműnek kell lennie. Sam kiválasztása más szempontból is jó döntésnek bizonyul: a nő korábban ugyanis alapos katonai kiképzést kapott így megállja helyét bármilyen kemény helyzetben is. A film első jelenete bemutatja Sam egyik bevetését egy afrikai országban, ahol megmenti a rábízottakat egy tűzpárbajt követően. Itt azért megjegyezném: a script adós marad a karakter alaposabb bemutatásával: bár a főhősnő magánéletéről többet is megtudunk - például azt, hogy nincs kapcsolata saját lányával - katonai múltjáról semmi nem derül ki. Hogy hol szolgált, holt tanult lőni, verekedni és egyáltalán miként lett profi testtőr (vagy milyen formában "űzi" ezt a tevékenységet) rejtély marad.

close2.jpg

A két nő, a 39 éves Sam és a 19 éves Zoé kapcsolata mindenesetre nehézkesen indul: bár egymásra vannak utalva, kezdetben zárkózott távolságtartás jellemzi mindkettőjüket. Ugyanakkor menekülés közben és az idő előrehaladtával kíváncsiak lesznek egymásra: Sam ráébred arra, hogy a lánynak nincs senkije, aki megmenthetné, hiszen még mostoha-anyja sem viseltetik túl sok jóindulattal irányába. Zoé pedig arra döbben rá, hogy a keménynek tűnő testőrnő valójában érző szívű anya, aki elszakadt gyermekétől. Végül erős csapattá kovácsolódnak és együtt harcolnak a folyton rájuk támadó emberrablókkal.

Menekülésükben van autós üldözés, bunyó, közelharc, tűzpárbaj, melyek során végig érezhetjük a küzdeni akarást, ami a film legnagyobb erénye. Noomi Rapace kitesz magáért és igazolja, hogy nem csak a Prometheusban tudott nagyot alakítani. A film zárása csattanót is tartogat, így a 94 perces játékidő végére egy izgalmakkal teli, szórakoztató és fordulatos sztorival leszünk gazdagabbak.

Ami az értékelést illeti: Noomi Rapace játéka és a folyamatosan érezhető küzdőszellem miatt erős 75%, ami a Netflixes kategóriában kimondottan jónak tekinthető. Ajánlom az akciófilm-kedvelők mellett mindazoknak, akik a sok macsó férfi szupersztár után egy női főszereplőkkel forgatott thrillerre is kíváncsiak.

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2021.02.05.10:35

Kémek a Sasfészekben (1968) [42.]

Ha a járványveszély miatt nem mehetünk közösségekbe, jelentősen leszűkülnek szórakozási lehetőségeink. Ilyenkor érdemes elővenni a régi, nagy filmes klasszikusokat, melyekben biztosan nem fogunk csalódni. Az egyik ilyen, az 1968-as Kémek a sasfészekben.

Alistair MacLean 1967-es háborús regényének filmváltozatát (eredeti címén: Where Eagles Dare) akárhányszor meg lehet nézni, mindig szórakoztató és izgalmas marad. Vajon mi a film hosszú évek óta tartó, töretlen sikerének titka? Elsősorban a sztori - látvány - színjátszás hármasa, melyben kapunk egy fordulatos kém-történetet, egy akciókkal és harci jelenetekkel teli háborús világot és két nagyszerű színészt (ők: Clint Eastwood és Richard Burton).

kemeka_sasfeszekben2.jpg

A cselekmény helyszíne az ausztriai Hohenwerfen vára, mely a XI. században épült, és amely a filmben Schloss Adlerként jelenik meg. Ám minthogy a várnak nincs felvonója, bizonyos jeleneteket az Ebensee-i Feuerkogel-Drahtseilbahn-nál forgattak le. A Salzburgtól 40 km -re délre fekvő csodálatos építmény egyébként egy 155 méterrel környezete fölé magasodó szikladombra épült, így fantasztikus kilátást nyújt az osztrák hegyvidékre. (Ezt a filmben is kiválóan kihasználják, mikor a havas tájat mutatják Smith őrnagy és Schaffer hadnagy akciói közben.)

kemek_hohenwerfen.jpg

A kémek a Sasfészekben egy olyan háborús kaland-akciófilm, mely tökéletesen visszaadja a második világháborús kémvilág sajátos aromáját. Kiválóan működik az egész: a sztori kezdetén felvázolják (egy katonai eligazításon) a körülményeket - egy amerikai tábornok, bizonyos George Carnaby német kézre kerülését (aki mivel kulcsfigura az 1944 júniusi normandiai partraszállás előkészítésében feltétlenül kiszabadítandó személy) - majd kiválasztanak egy csapatot a megszöktetésére, végül bemutatnak egy kiválóan megszervezett és végrehajtott katonai kommandós akciót, mely nem csupán kiszabadítja Carnabyt de le is leplezi a németek kémhálózatát is Angliában.

A cselekmény lineárisan, vagyis egyetlen szálon fut, az utolsó percekig együtt izgulunk a főhősökkel. A hét fős különleges katonai egységet a 43 éves John Smith őrnagy vezeti (Richard Burton), aki végig kezében tartja a szálakat, helyettese pedig az amerikai Schaffer hadnagy, akinek karakterét az akkoriban 38 éves Clint Eastvwood formálja meg. A többi 5 brit katonát kevéssé ismert színészek alakítják, viszont a főbb karakterek közt akad még két hölgy is (mindketten a szövetségeseket segítik), ők Ingrid Pitt (Heidi szerepében) és Mary Ure (Mary Ellisonként). Megemlítendő még a német tisztek közt a Kramer ezredet alakító Anton Diffring és a kötekedő SS őrnagy, Von Hapen karakterében Derren Nesbitt.

kemek_ingrid_pitt.jpg

A gyönyörű Ingrid Pitt, Richard Burton ölében

Az alaptörténet rövid átfutása előtt érdemes pár szót ejtenünk arról a hangulatról, mely a film nézése közben elfog bennünket. Először is a havas, hegyekkel teli ausztriai táj gyönyörű hátteret ad a Wehrmacht egyenruhákban akciózó sztároknak, akik tényleg hitelesen adják a marcona és vérprofi kommandósokat. Burton férfias kisugárzása biztosan sok női szívet megdobogtatott a film első bemutatójakor, de az az igazság - el kell ismerni - hogy valóban van stílusa: szűkszavú, félelmet és megalkuvást (vagy gyengeséget) nem ismerő keménysége, amit jó nézni egy háborús kémfilmben. Ugyanez igaz Eastwoodra is, csak másképp, ő még kevesebbet beszél, viszont több német torkot vág el, mint bárki (szemrebbenés nélkül). Ő a vérprofi kommandós archetípusa (máig).

A film alapját képező bevetést minden lépésében siker kíséri: Smith és Schaffer bármihez fognak, az összejön. Simán bejutnak a német támaszpontra, aztán a várba és könnyedén elhozzák a célszemélyeket is (sőt Smith ravasz kis trükkje is bejön). Ez a sikersorozat azonban nem teszi kiszámítható gagyivá a filmet, Brian G. Hutton ugyanis ügyesen adagolja a problémákat és leküzdendő akadályokat is, valahogy elhisszük, amit látunk. A másik kiemelendő tényező a táj és a sikeres akciójelenetek mellett, az Hohenwerfen vára a felvonóval, mely megmarad memóriánkban, annyira látványos. 

kemek_nemetek.jpg

A történet szerint a két szövetséges tisztnek és 5 katonájuknak fő feladata Carnaby tábornok kimenekítése a Schloss Adlerből. Csakhogy furcsaságok kísérik bevetésüket: az egyik őrmester már az ejtőernyővel kiugrás után meghal (de holtteste arra utal, hogy megölték, nem pedig a földet érésbe halt bele), egy másik katonának pedig később vágják el a torkát. A csapat maradék tagjai viszont német ruhákban bejutnak a vár előtti támaszpontra. Ott derül ki: Smith őrnagynak két női segítője is van: a helyi kocsmában dolgozó Heidi és Mary (aki titokban érkezett a kommandó tagjaival, utolsóként ugorva a gépből). A csapat tagjai betévednek a kocsmába, ahol a két nőt meghívja a várba Von Hapen SS őrnagy (ami a terv része), viszont a szövetséges katonák egy váratlan razzián lebuknak. A három közkatonát külön teherautón viszik a várba (kihallgatásra), a két tisztet viszont személyautóval. Szökésük látványos és villámgyors: menet közben veszik át az autó feletti uralmat. Innentől begyorsulnak az események: Smith és Schaffer a három elfogott társukat kísérő németek nyomába erednek és felvonó-lanovkájuk tetején utazva jutnak be a várba.

kemek_burton.jpgAz építmény belsejébe aztán egy kötélen másznak fel, melyet a közben várba érkezett (szobalányként munkát vállaló) Mary enged le szobája ablakából. A film legérdekesebb része az, amikor Smith őrnagy meglepi a tárgyalóhelységben megbeszélést folytató német tiszteket: egyszerűen fegyvert fog rájuk és még hű társát, Schaffert is közéjük ülteti. Jelen van a három angol közkatona társuk is, amikor a brit őrnagy egy hihetetlen sztorit ad elő. Elmondása szerint ő egy német titkos-ügynök és a három brit közkatona pedig angol kém, akiket most leleplez. Az állítólagos brit kémek persze tiltakoznak, mondván éppen hogy ők a németek emberei, de Smith azzal inti le őket, hogy ha azok, akiknek mondják magukat: írják le az Angliában működő német ügynökök neveit és legfőbb összekötőjüket.

A csapda beválik: a három britnek tűnő, de valójában tényleg a németeknek dolgozó katona mindent leír (kiadják az egész angliai kémhálózatot). Smith csak erre vár, összeszedi a cetliket és indulni készül. Közben közli a meglepett társasággal, hogy akit ők Carnaby tábornoknak hisznek egy egyszerű tizedes (civilben színész) akit csak megkértek arra, hogy játssza el a tábornok szerepét. Kiderül: ez az egész csak komédia volt, azt a célt szolgálta, hogy a kémgyanús angolokat beosszák a csapatba és tőrbe csalva őket, ügyesen kiszedjék belőlük a többi angliai kém neveit. Legfőképpen pedig annak nevét, aki beépült az angol hadvezetés legfelső szintjébe.

kemek_lanovka.jpg

Az akció tehát sikeres lesz, már csak ki kell valahogyan jutniuk a Sasfészekből. Ez azonban nem annyira egyszerű, tekintve, hogy több ezer német katona akarja ezt megakadályozni. Smith és Schaffer a csapat élére állnak, magukkal viszik Carnambyt és a három kémet is, majd tűzpárbajt vívnak üldözőikkel. Ez a rész a film legmozgalmasabb része: szabályos háborús jelenetek sokasága, melyben a géppisztolyok mellett főszerepet kapnak az időzíthető bombák is. Schafferék ugyanis ilyen bombákkal fedezik visszavonulásukat. Kijutnak a felvonóig, ott azonban megszökik tőlük a három kém közül kettő (a harmadik ekkor már nem él). Smith azonban utánuk megy és nagy nehezen kivégzi őket egy lanovka tetején verekedve velük. Később leugranak a felvonóról (egy patakocskába) és egy busszal menekülnek tovább a repülőtérre. A csattanó már az értük küldött repülőn következik, melyen ott ül Smith felettese is, Wyatt Turner ezredes (Patrick Wymark). Az ideges főtiszt látszólag azért érkezik, mert aggódik a csapatért, valójában viszont először akar értesülni arról, hogy lebukott e. Amikor ez egyértelművé válik, nem nagyon marad választása.

1kemek_a_sasfeszekben1.jpg

A kémek a sasfészekben egy izgalmas és látványos nagy klasszikus, mely minden korosztály számára szórakoztató kikapcsolódást nyújt. Ajánlom így fiataloknak és idősebbeknek is, de leginkább a háborús filmek rajongóinak. 

[A film VIDEA linkje]

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.03.15.10:45 

12 + 1 meghatározó filmélmény [41.]

/A könnyedebb műfajokból válogatva/

Mindenki számára mást jelent a "filmélmény" kifejezés, mint ahogyan a legjobb filmek 12-es listája is egyénenként nagyon eltérő. Számomra a filmélmény egy katarzis, mely maradandó hatást gyakorol rám és még évekkel később is valódi emlékanyagot jelent (melyet akár többször is szívesen felidézek, sokszor újranézve a filmet). Nos, a meghatározás alapján, hosszasan elgondolkodva született meg a 12 +1 filmből álló listám, melyen 3 akciófilm, 1 akció-horror, 2 vígjáték, 3 dráma, 1 sci-fi, 1 kalandfilm, 1 romantikus kalandfilm és 1 háborús film kapott helyett, a könnyedebb műfajú, közönségsikerekből válogatva. A végeredményt elnézve: erős amerikai túlsúlyt mutat a lista (azért egy magyar alkotás is helyet kapott rajta), kevés listámon a régi film (ami mondjuk 50 évnél is öregebb) és erősen felül reprezentált az akciófilm műfaj illetve a Tom Cruise mozi. De nem tehetek róla, ezek a darabok hatottak rám. Nézzük tehát sorban:

A remény rabjai - The Shawshank Redemption (1994)

remeny.jpg

[port] Az egyik legjobb film, amit valaha készítettek. Rendező: Frank Darabont Főszereplők: Tim Robbins és Morgan Freeman, Műfaj: dráma, Filmélmény: Egy ártatlanul hosszú évekre bebörtönzött különleges egyéniség történetét láthatjuk, aki nem csak hogy túléli a megpróbáltatásokat a szigorú fegyintézetben, de életre szóló barátságokat is köt, miközben megőrzi emberi mivoltát és mindenen felül emelkedni tudó egyéniségét is. Andy Dufrense (Tim Robbins) megszökik a börtönből, zseniális tervet kieszelve, melyben még a kicsinyesen kegyetlen igazgató megbüntetése is helyet kap. A remény rabjai egy elvarázsoló történet drámával, humorral és rengeteg mondanivalóval. Fiatalon láttam először és azóta vagy tucatszor megnéztem, mert szerintem a filmtörténet egyik legjobbja. Idézetei szállóigékké váltak. " ... van madár, mely nem bírja a kalitkát. Túl ékes a tolla. ..." Legtöbben kalitkákban élünk, van, aki maga választotta kalitkában, van aki olyanban, melyet rákényszerített a sorsa. Ebben a filmben láttam mindezt először (aztán saját, kudarcokkal teli életemben; ám filmen mégis csak jobb ezzel szembenézni). Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy milyen műfajú film lenne saját életünk (az enyém tragikomédiaként indult, majd a közepétől dráma lett, akárcsak a Shawshank Redemption, melyhez nem véletlenül kötődöm).

Dutyi dili - Stir Crazy (1980)

dutyidili.jpg

[port] Rendező: Sidney Poitier Főszereplők: Gene Wilder, Richard Pryor, Műfaj: vígjáték, Filmélmény: A zseniális nevettető-páros: talán legjobb filmje két egyszerű fickóról (Skip és Harry), akiket ártatlanul ítélnek el legalább 100 évre. Nem nekik való a börtön, viszont egy valamiben jók: kitartóak és Skip (Gene Wilder) hihetetlen módon őstehetség a bika-rodeo "műfajban" (amit egyébként egészen addig nem is tudott magáról). Ez utóbbi körülmény pedig döntő lesz, amikor szökésre adják fejüket. Kamaszként láttam először a filmet a moziban (még szüleimmel) és már akkor könnyesre nevettem magam azon, ahogyan Wilder és Pryor végig szerencsétlenkedik kalandjaikat. Konfliktusuk lesz a börtönigazgatóval és az egész börtön legfélelmetesebb lakójával a két méteres 200 kilós Grossbergerrel is (az azóta elhunyt Erland van Lidth alakítja). Az egyik legjobb vígjáték, amit máig láttam.

A birodalom visszavág - The Empire Strikes Back (1980)

birodalom.jpg

[port] Rendező: Irvin Kershner, Főszereplők: Mark Hamill, Harrison Ford, Carrie Fisher, Alec Guinness  Műfaj: sci-fi (bár olvastam egy érdekes posztot arról, hogy a SW filmek valójában nem is sci-fi besorolásúak), Filmélmény: "Ős-Star Wars rajongóként", első generációs Csillagok háborúja hard core fanként az összes epizódot vagy tucatszor láttam, de mind közül a legjobbnak máig az Empire Strikes Back részt tartom (az én sorrendem egyébként itt olvasható). Ez a fejezet egyszerűen zseniális: egyszerre mese, sci-fi és kaland, óriási látványvilággal, érdekes karakterekkel. A Birodalom visszavág egy új világgal ajándékozott meg gyermekként és egész életemre meghatározta a fantasztikumhoz való viszonyomat. A Hoth-i csatát annyiszor megnéztem, hogy rongyos lett a VHS kazetta, de tetszett az aszteroida mezőn való átkelés, Yoda kiképző programja (Luke -kal) és a felhővárosban tett bejelentés is: "I am your Father". Gyerekkorom óta nézem újra és újra, soha meg nem unva.

A nemzet aranya - National Treasure (2004)

nemzet_aranya.jpg

[port] Rendező: Jon Turteltaub Főszereplők: Nicolas Cage, Diane Kruger, Sean Bean, Justin Bartha, Műfaj: kalandfilm, Filmélmény: Történelemtanárként igazi "Nemzet aranya rajongóvá" tett ez a rohanó tempójú, látványos és izgalmas akcióorgia, mely egy történész (Ban Gates alias Nicolas Cage) nyomozós kalandjait tárja elénk. Dr. Gates a templomosok kincsét keresi a filmben, a gyönyörű Abigail Chase (Diane Kruger) oldalán, miközben korábbi bandájával és az FBI nyomozóival is meg kell küzdenie (előbbiekkel szembeszállva, utóbbiak elől elmenekülve). Segíti őt jóbarátja, Riley, akit a magyar származású Justin Bartha alakít. Az egész sztori pörgős és minden jelenet tartogat meglepetéseket. Aki szereti a történelmet, a rejtélyeket és a furfangos talányokat, mégpedig akciókba "csomagolva", az végtelenül élvezni fogja az egészet. Számomra meghatározó filmélmény volt, az egészen biztos. (A folytatás kevésbé, mint az eredeti.)

Alien filmek (1979-1997)

alien.jpg

[port] Rendezők: Ridley Scott, James Cameron, David Fincher, Jean-Pierre Jeunet, Főszereplő: Sigourney Weaver, Műfaj: akció-horror, Filmélmény: Egy franchise -ról van szó, mely 8 filmet tartalmaz (jelenleg) melyek 1979 és 2017 között készültek. A hátborzongató történet Dan O'Bannon és Ronald Shusett tollából született meg, akik 41 évvel ezelőtt egy valóban különleges lényt alkottak (H.R. Giger közreműködésével és látványterveivel), mely lénynek a szaporodási ciklusa (annak idején) kiütötte nálam a biztosítékot. A "tojás => a kézszerű peterakó => a testből kirobbanó Alien => a kifejlett idegen => a királynő" sorozat valami elképesztően félelmetes (és undorító) horror-jelenség, savas vérrel, 2,5 méteres fémszerűen kemény testtel és szigonyszerű farokkal, melyekhez egy kilökődő belső állkapocs társul. A nézőt kirázza a hideg, de azért szurkol az örök túlélő Ripley hadnagynak (Sigourney Weaver), hogy újra megússza a lényekkel való találkozást. A hagyományos részek közül a Bolygó neve a halál a kedvencem. A legújabb részek - a Prometheus (2012) és a Covenant (2017) - viszont kicsit új irányba terelték a sztorit, inkább az eredetkérdés felé fordulva. Egy biztos: számomra minden rész meghatározó élményt nyújtott, alapjaiban befolyásolva horror műfajhoz való viszonyomat

Mission Impossible filmek (1996-2018)

mi_films.jpg

[port] Rendezők: Brian De Palma, John Woo, J.J. Abrams, Brad Bird, Christopher McQuarrie. Főszereplők: Tom Cruise, Ving Rhames, Simon Pegg Műfaj: akciófilm, Filmélmény: A MI filmek sikere, a James Bond és Bourne szériákhoz hasonlóan az "ügynök-filmek" rajongótáborában volt mindig is jelentős. Minthogy magam is ide tartozom, a Hunt-sztorik a kezdetektől megragadták fantáziámat. Adott egy ügynökség, az Impossible Mission Force, mely a CIA riválisaként (de teljesen más módszerekkel) a világbéke ellenségeit iktatja ki fáradhatatlanul. Minden epizód egyedi stílusvilággal bír (amit a különböző rendezők eltérő módszerei garantálnak): a legelső rész például még afféle krimi-akció, a második színtiszta akcióorgia, a harmadik látvány-akció, a negyedik (személyes kedvencem) egy fordulatos kalandfolyam, az ötödik újra inkább tömény akció. A sorrend: legjobb szerintem a negyedik és a harmadik rész, ezeket néztem legtöbbször újra. A továbbiak: legelső epizód, második fejezet, végül a negyedik és a hatodik, melyek kicsit gyengébbre sikerültek.

James Bond filmek

bond.jpg

[port] Rendező: Martin Campbell,  Főszereplők: Pierce Brosnan, Daniel Craig (két részt kiemelve), Műfaj: akciófilm, Filmélmény: Egy 24 részből álló franchise -ról van szó, melynek én a 10 legjobb epizódját sorolom listámra, de leginkább a számomra két legélvezhetőbbet: a Casino Royalt (2006) és az Aranyszemet (1995). Érdekes módon mindkettőt Martin Campbell rendezte, ám az egyikben Pierce Brosnan, a másikban pedig Daniel Craig alakítja őfelsége titkos-ügynökét. Ugyanakkor a legelső Bond-élményem, 16 évesen, a legelső hazánkban bemutatott rész volt, "A magányos ügynök" (Licence to Kill - 1989), így máig a bronzérmes maradt. Ami mindháromban közös: elegancia, stílus, férfiasság, erő, akció és sárm, melyek így együtt nekem mindig a "Bond" kifejezést juttatják eszembe. A mai napig lelkesen várom az újabb és újabb részeket, melyek mindig kikapcsolnak. (A legújabb rész - a No Time to Die - idén kerül bemutatásra.)

Rocky filmek (1976-2006)

rocky.jpg

[port] Rendező: John G. Avildsen, Sylvester Stallone Főszereplők: Sylvester Stallone, Carl Weathers, Talia Shire, Burt Young Műfaj: dráma/sportfilm, Filmélmény: Stallone 1976 -ban, 32 évesen egyéni ötlettel állt elő, nevezetesen azzal, hogy sportfilmet készít, mégpedig a boksz világából választva témát. Forgatókönyvet írt és bevállalta a főszerepet is. Sokan nem hittek a sikerben, de a Rocky váratlanul óriásit robbant. Az esélytelen, külvárosi digó sztorija, aki megszorongatja a nehézsúlyú boksz világbajnokot (egy tétmeccsen) mindenkinek nagyon tetszett. Számomra az első két rész volt igazán nagy élmény, pont az említett gondolat miatt, de végig izgultam a 3., sőt negyedik epizódot is. Emlékszem gyerekként mennyire a sport felé fordított a franchise, amellett a boksz iránti rajongás is megmaradt (a mai napig). Az "Eye Of The Tiger" pedig örökre a küzdeni akarók, harcosok és az önmaguk legyőzésére készülők himnusza lett mindenütt a Földön.

Bourne filmek

bourne.jpg

[port] Rendező: Doug Liman, Paul Greengrass, Tony Gilroy, Főszereplők: Matt Damon, Jeremy Renner, Műfaj: akciófilm, Filmélmény: Jason Bourne (valódi nevén: David Webb) egyenlő a végtelen profizmussal, a  villámgyors verekedésekkel, a halálpontos lövésekkel, a legyőzhetetlenséggel  és a kőkemény akciókkal. Kezdetektől hatott rám ez a világ, így kedvencem is a legelső, 2002-es epizód lett: a Bourne-rejtély (Bourne Identity), majd ezt követi a harmadik rész: Bourne Ultimátum (2007), végül a Bourne csapda (Bourne Supremacy - 2.rész 2004). A két utolsóként elkészült fejezet, a 4. illetve 5. rész (Bourne hagyaték és Jason Bourne) nálam minőségben is a legutolsók. (A negyedikben Jeremy Renner alakítja Boune -t.) Mindent egybevéve, a franchise nagy rajongója vagyok már 18 éve. Olyan filmek ezek, melyeket időről időre elővéve, akárhányszor képes vagyok megnézni, mert elbűvölnek a jól kivitelezett, villámgyors akciójelenetek, verekedések és üldözések az egész ügynökvilággal együtt.

Kelly hősei - Kelly's Heroes (1970)

kelly_hosei.jpg

[port] Rendező: Brian G. Hutton Főszereplők: Clint Eastwood, Telly Savalas, Donald Sutherland, Don Rickles, Műfaj: háborús-dráma, Filmélmény: Alig 10 évesen láttam először ezt a filmet a Balatonon egy kertmoziban (természetesen szüleimmel) és emlékszem tátott szájjal néztem végig mind a 144 percét. Amikor sokkal később az egyetem bölcsészkarán hallgattam előadásokat a második világháborúról, (annak érdekességeiről) és az amerikai katonák jellegzetesen hanyag stílusáról, mindig a Kelly hősei ugrott be. Legalább százszor láttam a Kelly's Heroes -t, legutóbb már saját gyermekeimmel. Brian G. Hutton bebizonyította, hogy a háborút lehet más szemszögből is láttatni, nem csak a halál és dráma kiemelésével. Megunhatatlan nagy klasszikus, mely a "Kémek a sasfészekben -el" versenyezve lett nálam befutó, egyedi szövegei, párbeszédei és hihetetlen karakterei miatt.

A tizedes meg a többiek (1965)

tizedes.jpg

[port] Rendező: Keleti Márton Főszereplők: Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás, Márkus László, Szabó Gyula, Pálos György, Kozák László Műfaj: vígjáték, Filmélmény: Minden idők legjobb magyar filmje nálam, ez a háborús vígjáték, melyet megszámlálhatatlanul sokszor néztem már végig. Minden alkalommal feledtetni tudta velem a búskomorságot és a rosszkedvet, örök poénjaival, sajátos figuráival és kanyargós történetével. Keleti Márton egy megismételhetetlen, utánozhatatlan nagy klasszist alkotott 55 évvel ezelőtt, mely a mai napig minden korosztály számára szórakoztató tudott maradni. Sinkovits óriásit alakít, de az az igazság, hogy minden szereplő felejthetetlen benne. Az alapsztori: egy frontról szökésben lévő katona-csoport egy villában húzza meg magát, ahol egy orosz katonával osztják meg rejtekhelyüket. A tizedes (Sinkovits) a vezetőjük jóban - rosszban.

Egy becsületbeli ügy - A Few Good Men (1992)

egy_becsuletbeli_ugy.jpg

[port] Rendező: Rob Reiner Főszereplők: Tom Cruise, Demi Moore, Jack Nicholson, Kevin Bacon, Kiefer Sutherland, Műfaj: dráma, Filmélmény: Amikor elsőéves hallgató voltam, ez volt az első olyan film életemben, melyről a vetítést követően hosszasan tudtunk beszélgetni barátaimmal egy sör, kávé mellett. Mindannyiunkat érdekelt a probléma: kimondatható e valakivel olyasmi, amit az illető nem akar bevallani. Tom Cruise ebben a történetben a flotta nyomozójaként (és jogászaként) éppen erre vállalkozik: beismertetni Jessep ezredessel (Jack Nicholson), hogy ő rendelte egy Guantánamóban szolgáló közkatona megrendszabályozását (agyonverését). A filmben zseniális alakításokat is láthatunk, például Tom Cruistól és Jack Nicholsontól. Izgalmas, szórakoztató és fordulatos történet, melyből később - hatalmas sikere után - sorozatot is készítettek.

Túl az Óperencián - Far and Away (1992)

tul_az_operencian.jpg

[port] Rendező: Ron Howard Főszereplők: Tom Cruise és Nicole Kidman, Műfaj: romantikus kalandfilm, Filmélmény: Egy kevéssé ismert történelmi kalandfilm, a XIX. század végi Amerikából, sajátos történettel, melyben rengeteg emberi érzés jelenik meg, a humortól a drámáig. Joseph Donelly (Tom Cruise) Írországból, paraszti sorból menekülve vándorol Amerikába, ahol mindent elkövet boldogulásáért. Kezdetben munkás, később vasútépítő, majd földfoglaló lesz, miközben mellészegődik a szintén sorsa elől menekülő előkelő Shannon is (Nicole Kidman). Kapcsolatuk érdekesen alakul, a kezdeti távolságtartástól a szenvedélyes szerelemig. A sztori azért fogott meg sok-sok éve, mert - hivatásomból adódóan is - imádom  a történelmet és ebben a filmben rengeteg történelmi kitekintést kapunk, egy remek történettel és nagy alakításokkal.

Ennyi a lista, mely szubjektív, mint minden hasonló felsorolás. A folytatás a fajsúlyosabb műfajokból válogatott filmekből fog állni, hamarosan (ugyanígy 12 + 1 filmet választva).

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.03.08.21:08

Címkék: filmélmények

Öt érdekesség Dwayne Johnsonról [40.]

Dwayne Dougles Johnson, aki május másodikán ünnepli 48. születésnapját ma az egyik legismertebb és legsikeresebb akciósztár az egész világon. Magyarországon több, mint 30 filmjét mutatták be a mozik, de számtalan sorozatban is szerepelt, nem beszélve a nagy sikerű rajzfilmekről, melyekhez hangját adta (legutóbb 2016-ban a Vaianában Mauinak). A celebHeights szerint 191 centis (sport-nyilvántartások szerint aktív korában 118 kilós) Johnson már 24 évesen tekintélyes mennyiségű izomzatot épített magára, így a sportvilág mellett a filmipar is felfigyelt a benne rejlő lehetőségekre. Olyan nagysikerű művekben szerepelt, mint az Amazonas kincse (2003), a Törésvonal (2015) és a Halálos iramban 5., 6., 7. és 8.

szikla_regen.jpg

Életéből ezúttal 5 érdekességet választottam:

Származása

Dwayne Johnson bár Kaliforniában látta meg  napvilágot (Hayward) és Hawaiin illetve Új-Zélandon töltötte gyermekkorát, szamoai - polinéz gyökerekkel rendelkezik. Ugyan a középiskola végét és az egyetemet már kevésbé egzotikus helyeken töltötte - Pennsylvaniában és Miamiban - egész életében erősön kötődött őseihez. 2004-ben, 32 éves korában egy tradicionális szamoai tetoválást is készíttetett bal felkarjára vállára (és mellizmára). Ugyanebben az évben Szamoára látogatva,a szamoai király nemesi címet adományozott neki, amiért több területen is támogatja a szigetországot.

szikla_szamoa.JPG

Amerikai Szamoa: a sziget, ahol a Szikla felmenői születtek

A szamoai rögbicsapatnak például rendszeresen küld adományokat, a játékosok pedig mezükön viselik a "The Rock" feliratot. A Hobbs & Shaw című 2019-es akciófilmben (Fast & Furious spin off) karakterének egy népes szamoai családja is van, így a film utolsó harmada Szamoán játszódik. A Hobbs & Shaw -ban testvérét a maori származású Cliff Curtis játssza.

szikla_tetovalas.jpg

A híres tetoválás, mely terjedelmesen borítja be a Szikla bal felsőtestének tekintélyes részét, szamoai motívumokat tartalmaz. Az elemzők 10 szimbólumot fedeztek fel a nonfiguratívnak látszó tetoválásban: szamoai harcos, szerencse nap, családtagok, múlt és jövő, ősök, a Nagy Szem, az erő jele, spirituális vezető, bőség kövei és teknőspáncél (a gonosz szellemek ellen). [forrás]

A sport

Johnson Miamiban folytatta egyetemi tanulmányait, ahol az iskola focicsapatának egyik legjobb tagja lett. A Miami Hurrikánok 1991 és 1994 közt több nagy győzelmet arattak melyekben oroszlánrésze volt a termetes szamoai fiúnak is. Megfordult közben kanadai csapatoknál is, ám végül egy térdsérülés miatt nem került az NFL -be. Helyette az 1995-ös diplomázást követően (kriminológia és fiziológia szakon) inkább apja és nagyapja sportját, a pankrációt választotta.

szikla.JPG

Johnson 1996 és 2004 közt a WWE sztár-pankrátora lett előbb Rocky Maivia, majd "The Rock" (a Szikla) néven. Összesen nyolc alkalommal lett bajnok 1998 és 2013 között. Közben próbát tett a filmezés területén is: előbb egy-két sorozatban, majd 2001-ben végre egy egész estés moziban is szerepet kapott (Ez volt a Múmia visszatér). A siker nem maradt el, de igazi karrierje egy évvel később 2002-ben kezdődött a Skorpiókirállyal.

Az édesapa és a nagyapa hatása

Dwayne Johnson életére óriási hatással volt apja és nagyapja életútja, akik mindketten sikeres pankrátorok voltak. Nagyapja, Peter Maivia Amerikai Szamoán született és már nagyon korán a birkózás felé fordult, alig 27 évesen pedig Új-Zeland nehézsúlyú bajnoka lett, (igaz csak rövid időre). Édesapja Wayde Douglas Bowles néven született (Kanadában) majd fiatalon nevet változtatott és szintén a pankráció felé fordult. Rocky Johnson néven aratott szép sikereket. Az ifjú Dwayne az irántuk való tiszteletből választotta pankrátor pályafutása kezdetén a Rocky Maivia nevet. Sajnos az édesapa nemrégiben, 2020 január 15-én, 75 évesen elhalálozott, ami a Sziklát rettenetesen megviselte.  Egy hónapja még tele voltak az amerikai lapok azzal, hogy a Szikla mennyire megrendült édesapja váratlan halálán. Kapcsolatuk szoros lehetett.

szikla_apa.JPG

Három pankrátor generáció: középen a Szikla, balra az apa, jobbra a nagyapa

Dwayne Johnson családjának sporthoz fűződő viszonyáról és saját életútjáról 1999-ben népszerű írt népszerű könyvet, mely 2000-ben "The Rock Says" címmel egy időre még az eladási listák élére is felkerült.   

Érdekes magánélet

A Szikla magánélete is változatosan alakult: első házasságát 1997-ben kötötte Dany Garciával (egy egyetemi szerelem gyümölcseként), ám a kapcsolat 10 év után zátonyra futott (bár egy kislánnyal megajándékozta őket: Simone Alexandra 2001-ben jött a világra). Második feleségét, Lauren Hashiant 2007-ben ismerte meg, de csak 2019-ben kerürt sor esküvőjükre (két kislány megszületése tán). A szertartást Hawaiin, Honolulu egyik óceánparti szirtjén tartották (2019 augusztus 18-án) szűk körben a reggeli órákban.

szikla_eskuvo.JPGMikor a riporterek megkérdezték tőle, miért ilyen szokatlan napszakra tették a ceremóniát, Johnson azt válaszolta: korán kezd kondizni és semmi nem tarthatja vissza, hogy 9-kor már az edzőteremben legyen. (Később azért közölte, hogy csak viccelt.) Érdekesség, hogy Dwayne apósa, Sib Hashian akinek furcsa hangzású családneve örmény felmenőkre utal, (és aki 2017 tavaszán sajnos elhunyt), fiatalon sikeres rock-zenész volt és a Boston nevű rock-banda dobosaként szerzett ismertséget.

A legjobban fizetett sztár

A Szikla egy érdekes rekordot tudhat magáénak: a "legtöbbet kereső elsőfilmes színész" címet, melyet a 2002-es Skorpiókirály főszerepéért kapott és amellyel még a Guiness Rekordok könyvébe is bekerült. Összesen 5,5 millió dollár ütötte ugyanis a markát akkoriban. Később, 2018-ban újabb rekord tulajdonosa lett: mégpedig a "2018 legjobban fizetett filmsztárja". Ebben az esztendőben a Szikla 89,4 millió dollárral gazdagodott. Johnson privát vagyona tetemes lehet, hiszen csak a 2017-ben értékesített tequila cégének eladásából tízmilliók kerültek a számlájára. szikla_csalad.JPG

A Celebrity Net Worth egyébként 2018-ban 220 millió dollárra becsülte a sztár magánvagyonát (ami azóta valószínűleg csak gyarapodott). Tény ugyanakkor, hogy Johnson sokat jótékonykodik és a már említett szamoai rögbicsapatot is nagy összegekkel támogatja.

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.02.27.10:46 

Az Alien és Predator franchise [39.]

Az 1979-es esztendőtől kezdődően a filmvilág rendszeresen visszatérő elemét jelentik a „Ragadozó” és „Alien” filmek. A két franchise (mely egy ponton össze is kapcsolódott) összesesen 12 filmet produkált a világ film- és szörny rajongói számára, amivel mellesleg beelőzte a Star Wars űreposz sikerszériáját (legalábbis a darabszámot illetően). Ami a 12 rész megoszlását illeti: a Ragadozó történetét feldolgozó epizódokból eddig 4 készült, míg az Alien sztorikból 8, amibe beleszámítandóak az úgynevezett versus fejezetek is melyekben összehozták – valamilyen isteni sugallattól vezérelve (vagy nézettségnövelő ötlettől hajtva) – a két kozmikus szörnyet. A versus részek: Alien vs. Predator (2004), Aliens vs. Predator: Requiem (2007).  

alien_predator1.jpg

Először is tekintsük át, hogy pontosan milyen sorrendbe, címmel és értékelésekkel születtek meg a két franchise epizódjai. Az értékelésekhez az IMDb pontozását vettem "kölcsön".

Ragadozó (Predator) filmek:

  1. Ragadozó (1987) IMDb: 7,8
  2. Ragadozó Los Angelesben (1990), IMDb: 6,3
  3. Ragadozók (2010), IMDb: 6,4
  4. Predator - A ragadozó (2018), IMDb: 5,4

Alien filmek:

  1. Nyolcadik utas a halál (Alien) Ridley Scott, 1979., IMDb: 8,4
  2. A bolygó neve halál (Aliens) James Cameron, 1986., IMDb: 8,3
  3. A végső megoldás: Halál (Alien 3) David Fincher, 1992., IMDb: 6,5
  4. Alien 4.: Feltámad a halál (Alien: Resurrection) Jean-Pierre Jeunet, 1997., IMDb: 6,2
  5. A Halál a Ragadozó ellen. (Alien vs. Predator) Paul W.S. Anderson, 2004., IMDb: 5,6
  6. A Halál a Ragadozó ellen 2 (Aliens vs. Predator: Requiem) Colin Strause, 2007., IMDb: 4,7
  7. Prometheus. Ridley Scott, 2012 IMDb: 7
  8. Prometheus: Covenant Ridley Scott, 2017 IMDb: 6,4

Itt pedig a kedvenc képem következik egy Alienről, a maga teljes fenséges és rémisztő megjelenésében. Íme:

alien_kep2.jpg

Ahogyan az IMDb pontszámokból is látszódik, a legújabb részek - a Ragadozó filmeknél a 2018-as legújabb Predator, az Alien filmeknél pedig a 2017-es Covenant - nem hoztak túl nagy sikert a két franchise számára. Az előbbinél az infantilis módon gyenge sztori (és forgatókönyv), az utóbbinál pedig a szegényes látványvilág, a fantáziátlanság  és a sokkal jobb Prometheus -szal való összevetés okozta nagyrészt a mérsékelt lelkesedést. Mégis elmondhatjuk, hogy összességében sikeresnek tekinthetőek a Predator és Alien mozik

Kérdés azonban: minek köszönhető ezeknek az alkotásoknak a közkedveltsége? A válasz: az átélhető félelem,  a harc, a látvány, az izgalom és a különleges fantáziavilág. Mind az öt jellemzi ugyanis a legjobbakat a két franchise -ban. Ezek egyébként, a Nyolcadik utas a halál (8,5), A bolygó neve halál (8,4), a Ragadozó (7,8) és a Prometheus (7,0).

Az Aliennel a filmtörténet legfélelmetesebb szörnye született meg 1979-ben, Hans Rudolf Giger segítségével, aki 1980-ban Oscart is kapott az Alien jelmezért. A valóban ijesztő jelmezbe egyébként annak idején a 208 centis, nigériai Boleji Badejo bujt. A fiatalember sajnos ma már nem él, 1992-ben, alig 39 évesen elhalálozott (sarlósejtes vérszegénységben). Az itt következő képen ő látható:

alien_bolaji_badejo.jpg

A Ragadozó alakját 8 évvel később hozták létre és a végeredmény szintén a frászt hozta a mozi-nézőkre. A hatalmas termetű, szinte sebezhetetlen, hatékony és brutális fegyverekkel ellátott, gerinc-kitépő szörny-humanoid mindenki fantáziáját megragadta. A predator elrettentő testi adottságaihoz csúcstechnológiájú álcázás, vállról induló rakéta-berendezés és különleges kézifegyverek, szúró-vágó eszközök sokasága társul. Tegyük hozzá: egy rémpofával együtt, mely valódi lázálom mindannyiunk számára.  Nézzük csak:

predator4.jpg

Az Alien mozik esetében a sikerhez (Hans Rudolf Giger mellett) kellett még három másik tehetséges kulcsember közreműködése is, az egyik Alan Dean Foster, a másik Sigourney Weaver, a harmadik pedig Ridley Scott (korunk egyik legjobb rendezője). Foster 1979-ben regény formájában írta meg az Alien alaptörténetét - amiből Dan O'Bannon és Ronald Shusett szinte azonnal forgatókönyvet készített - Sigourney Weaver sikerre vitte Ripley hadnagy alakját, Ridley Scott pedig óriási filmet rendezett 1979-ben (melynek sikerét 2012-ben majdnem sikerült megismételnie a Prometheus -szal, de meg sem közelített a Covenant –tel).

Érdekes módon a versus filmek - azaz a két lény (alien - predator) "összehozása", egymásnak eresztése - már nem hoztak nagy sikert, mindkét kísérlet, a 2004-es és 2007-es versus film is 6 pont alatt maradt az IMDb szavazóknál. A producerek által várt dupla siker tehát nem jött be, pedig (főleg az első versus epizódnál) látvány-gazdag jelenetek kerültek "bevetésre".

alien_predator5.jpg

Az Alien és Predator szörnyekkel való harc az emberi találékonyság küzdelme a nyers erővel, melyet biztonságos kényelemből szemlélve élhetünk át. Az Alien moziknál még egy hátborzongató adalékot is kapunk: egy földönkívüli organizmus elképesztő szaporodási ciklusát, mely egyszerre gusztustalan és rémisztő (tojás => peterakó arctámadó => mellkas-robbantó mini-alien => kifejlett alien). Mindezek mellett: savas vér, elpusztíthatatlan, fémkemény 2,5 méter magas test, mindent áttörő belső állkapocs, hosszú erős, fegyverként használható farok. Az alienek félelmetesek és legyőzhetetlenek (legalábbis amíg nem találkoznak Ellen Ripley -vel).

alienpredator6.jpg

Mindenkinek más-más alien illetve predator film a kedvence és tegyük hozzá: várhatóak még további epizódok is, így a rajongók nem maradnak rémálmok nélkül az elkövetkező években sem. 

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

filmelemzo_szeles.jpg

2020.02.22.12:24

Címkék: Alien, Predator
süti beállítások módosítása