A skóciai olasz Armando Iannucci 2017-ben, döbbenetes vígjátékkal lepte meg a politikai szatírát kedvelő filmrajongókat, mégpedig a Sztálin halála (The Death of Stalin) című film elkészítésével. A különleges történet mindenhol óriási visszhanggal került a mozikba (nálunk 2018 áprilisának közepén), de a legnagyobb botrányt Oroszországban okozta; 2018 januárjában ugyanis az orosz kulturális minisztérium, Vlagyimir Putyin utasítására visszavonta a szatíra forgalmazási engedélyét. Az indoklás részben a kegyeletsértés, részben pedig "az orosz emberek méltóságának megsértése" lett.  

Szó, ami szó a "Sztálin halála" meglehetős szókimondással mutatja be a nagy diktátor halálát követő hatalmi harcokat Moszkvában, miközben nevetséges, kicsinyes és hataloméhes idiótáknak láttatja az 50 -es évek elejének legmagasabb rangú orosz kommunista vezetőit. A stílus a fekete komédiákat idézi, szatirikus és szabad-szájú. A legfőbb karakterek valós történelmi alakok: Georgij Malenkov, Nyikita Hruscsov, Vjacseszlav Molotov ... stb, akik mind az 1924 és 1953 közt hatalmon lévő szovjet diktátor, Joszif Sztálin közvetlen politikai környezetéhez tartoztak. A sztori valós történelmi eseményeken megy végig: megismerteti velünk a Sztálin halála és Berija megöletése közt eltelt 10 hónap főbb eseményeit, vagyis Hruscsov hatalomra jutásának krónikáját. Mindez azonban nem dokumentum-film ízűen történik, hanem rengeteg humorral és szatírával, a hatalomért marakodó vezetők groteszk, torz és gátlástalan természetének viccesen ironikus bemutatásával. A film elgondolkodtat bennünket arról, hogy mennyire szürreális világot teremthet a rettegés és mennyire torzíthatja el az emberek lelkét a hatalomvágy. 

Innentől spoileres az elemzés. 

A sztori Sztálin utolsó napjaival kezdődik, vagyis 1953 elején járunk, amikor még mindenki retteg a generalisszimusztól és amikor még helyettesét Malenkovot is egyetlen szóval illetve kézmozdulattal tudja meghunyászkodásra kényszeríteni. Ekkoriban Sztálin listáival még naponta ítélnek halálra moszkvai polgárokat és oroszok milliói remegnek lakásaikban, amikor a rettegett NKVD fegyveresei és autói közelednek házaikhoz. Már itt érdemes megjegyezni: ezek a bizonyos film-kezdeti jelenetek erősen eltúlzott patetikussággal vannak bemutatva, hiszen napi rutinként és mindennapos jelenetként tárják elénk a politikai alapon elrendelt gyilkosságokat, mintha Sztálin naponta, nagyüzemben végeztette volna ki a moszkvaiak százait - ezreit. (Valóban sokakat öletett meg, de hogy ez mindennapos program lett volna számára, az azért túlzás.) Persze a "szatíra" műfajába bőven beleférnek a túlzások, de egy történelmi jellegű politikai szatíránál a hitelesség is szempont.

 A film folytatásában láthatjuk azt az ominózus 1953 február végi éjszakát Sztálin dácsájában, (mely Moszkva közelében feküdt) és mely helyszínt biztosított a legfontosabb vezetők lakomájának, ivászatának és filmnézésének. Ennek befejeztével vonult vissza dolgozószobájába Sztálin, ahonnan már saját lábán nem jött ki többé. Mintegy 15 órával később, legfőbb bizalmasa, a titkosszolgálatot vezető Lavrentyij Berija lépett padlón fekvő, eszméletlen test mellé. A szovjet diktátor napokig feküdt eszméletlenül, majd 1953 március 5-én meghalt. 

Sztálin halála után, a legfőbb vezetők közt azonnal intrikák kezdődnek és belső harcok sora veszi kezdetét. Az első titkári posztot átmenetileg ugyan Malenkov szerzi meg (Jeffrey Tambor), de Berija (Simon Russell Beale) és Nyikita Hruscsov (Steve Buscemi) is "becsekkolnak" a legmagasabb posztért. A rendező, Iannucci ügyesen választotta ki szereplőit: Buscemi például nagyon ügyesen adja elő, a vidám, nevetős, de belül kőkemény és számító Hruscsovot, bár külsőre sajnos egyáltalán nem hasonlít rá.

A valódi Hruscsov és az őt alakító Steve Buscemi

Beria kulcsfigura, Beale hitelesen is alakítja, ám túlexponált karakter, akinek valós történelmi szerepe sokkal kisebb annál, mint amit a forgatókönyv sugall nekünk. Michael Palin zseniális Molotovként, bár ő azért kicsit túljátssza a megrögzött keményvonalas kommunista eltökéltségét és elkülönülését. 

A fekete humor végig markánsan van jelen: ahogyan például Sztálin holttestével bánnak, ahogyan Zsukov megrugdossa a földön fekvő Vaszilij Sztálint és ahogyan megverik, lelövik majd elégetik Beriját. Óriási pozitívum, hogy a film tabuk nélkül, hétköznapi emberekként jeleníti meg 1953 szovjet vezetőit, lerántva a leplet gátlástalanságukról, szívtelen és számító jellemükről. Ugyancsak egyedi az, ahogyan a háttéralkukat láthatjuk, melyek rávilágítanak a politika legmocskosabb világára. 

Sztálin gyermekei a valóságban és a filmben

Negatívum, a rengeteg túltolt hatásvadászat, a kegyetlenségek groteszksége és a józan gondolkodás tökéletes mellőzése minden jelenetnél. Nincsenek normális karakterek a filmben, mindenki szürreálisan gondolkodik és viselkedik. Ez egy idő után lefárasztja a nézőt, aki elveszti tájékozódó képességét a film közepétől a jó és rossz, normális és abnormális koordinátái között. Ez viszont egyben pozitívum is, hiszen egyedi élményhez juttat bennünket. 

A Sztálin halála című film elsősorban azok számára nyújt szórakozást, akik rendelkeznek már bizonyos történelmi ismeretekkel az 50-es évek szovjet vezetőiről és az akkori idők történéseiről, de képesek nyitottan viszonyulni az új megközelítésekhez. Értékelésem 4 / 5 pont (80%) az egyediség, az innovatív megjelenítések és a szatirikusság magas színvonalú alkalmazása miatt.

A film MAFAB adatlapja

A film történelmi hátteréről bővebben: A Sztálin halálát követő hatalmi harcok

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

2019.12.30.12:43