Mindannyiunk életében vannak olyan filmek, melyekért gyermekként (vagy fiatal felnőttként) rajongtunk és így napjainkban is elfogultan értékelünk. Akik például a 80-as és 90-es években voltak kamaszok (mint jómagam is) sajátos elfogultsággal viszonyulnak bizonyos "B" kategóriás mozikhoz, például egyes Stallone, Svarci vagy Van Damme filmekhez. Bár ezek többsége valóban csak azért tűnik ma igazán jónak, mert személyes élmények fűznek hozzájuk (és objektíven vizsgálva bizony nem állják a versenyt az igazán értékes, kiforrott produkciókkal), azért akad köztük olyan is, mely a "B" kategória dacára igenis élvezetes, szórakoztató (25-30 év után újranézve is). Ide sorolom Sylvester Stallone 1989-es börtön-moziját, A bosszú börtönében -t is.

A Marvel-univerzum egyik legkülönlegesebb figurájáról, Pókember ős-ellenségéről, a félelmetes Venomról a fiatalos Ruben Fleischer (Zombiland, Gengszterosztag) készített látványos akció-horrort 2018-ban. A Scott Rosenberg és Kelly Marcel által megírt script megfilmesítéséhez kiváló színészcsapat állt össze: Tom Hardy, Michelle Williams (Túl a barátságon, Viharsziget) és a Zsivány egyesből megismert Riz Ahmed részvételével. Talán mondani sem kell: a legnagyobbat Tom Hard alakítja a filmben, a Venom az ő "jutalomjátéka" és hát tegyük hozzá: nélküle felét sem érné az egész.

Donovan Marsh 2018 őszén egy 90-es évek hangulatát idéző stílusú, témájában pedig a hidegháborús időkre emlékeztető akciófilmet készített Gerard Butler főszereplésével, melynek a hangzatos "Hunter Killer" címet választotta. Bár a film az IMDb-n erős "jó" minősítést kapott (12 ezer szavazótól), 6,8 pontot elérve, idehaza a filmes blogok világában rengeteg kritika (és lehúzás) érte. Pedig éppen azért érdekes a történet, amiért sokan bírálják: avítt stílusa, hangulata és a hidegháború konfliktusait megidéző témája miatt.

Sok-sok évvel ezelőtt, 1976-ban került az amerikai mozikba az akkoriban épp 30 éves (és komoly anyagi gondokkal küszködő) Sylvester Stallone saját ötlete alapján készült Rocky című boksz-film, óriási sikert aratva. Az alapötlet egyszerű: egy esélytelen, névtelenségből és nyomorból felemelkedő sportoló világhírűvé válása (és szegénységből kitörése) - mégpedig hihetetlen küzdeni akarással és eltökéltséggel - megragadta az emberek fantáziáját.

Mivel önmagában is elég nagy trauma a januári munkakezdés ahhoz, hogy ne próbáljuk valami jó kis kedélyjavító filmmel feldobni, a Filmelemző blog javasolni szeretné az 1994-es Reneszánsz ember című remek vígjátékot január legelső napjaira, afféle mosolyfakasztó filmnézés céljából. (Csak hogy vidáman induljon az évünk.) Penny Marshall, a Micsoda csapat készítője, sajnos a napokban hunyt el (december 17-én) így szomorú aktualitást ad posztunknak a tragikus hír, ami ugyanakkor egyben méltó megemlékezés is a tehetséges rendezőnő munkásságáról. 

Az idei évben nagyon sok film aratott sikert a mozipénztáraknál (és a filmes honlapokon, blogokon), de rengeteg bukás és csalódás is árnyalta az összképet. A Filmelemző író blog is kialakította a kedvenceinek listáját. Ezúttal 12 + 1 filmet választottam kiemelésre:

12. The Commuter - Nincs kiszállás

Így a karácsonyi ünnepek időszakában segíthet bennünket a téli hangulat kialakításában -- főleg, ha maga az időjárás nem kényeztet el bennünket e tekintetben --  ha havas - jeges, téli filmeket nézünk, melyek közül az elmúlt 10 év filmes "termését" nézve öt is kiemelhető. Ezek közt akad western, kalandfilm, akció, krimi, dráma, fekete-komédia egyaránt, ami közös bennük: mindegyik cselekménye hideg, téli körülmények között zajlik. (A filmismertetők után előzetesek és az IMDb adatlapok linkjei szerepelnek.)

Vakító fehérség (2009)

Éppen 31 éve annak, hogy John McTiernan 1987 -ben elkészítette Svarcival a legelső ragadozó filmet, mely rögtön óriási sikert aratott és amelyben szerepet kapott az akkoriban 26 éves Shane Black is. Aztán Mr Black átült a kamera túlsó oldalára és 2005 -től rendezésbe kezdett. Legelső zsengéje azonnal zseniális lett: a "Durr, durr és csók" (Robert Downey Jr, Val Kilmer és a gyönyörű Michelle Monaghan főszereplésével). Fanyar humor, helyzetkomikum, óriási alakítások és kiváló rendezés jellemezte a végeredményt. Később Black -nek születtek ugyan nagyon gyenge alkotásai is (mint a Rendes fickók), ám 2018 -ban visszatért "gyökereihez" a Ragadozó alakjához. Ezúttal azonban nem szereplőként, hanem rendezőként láthatott egy új epizód elkészítéséhez. Ez lett az idén mozikba került Predator - A ragadozó.

Az épp három éve, vagyis 2015 végén mozikba került Bridge of Spies című kémdrámáról hallva három név ugorhat be nekünk: Steven Spielberg (aki a filmet rendezte), Mark Rylance (aki Oscart kapott, mint legjobb mellékszereplő) és Tom Hanks (aki a legnagyobb alakítást nyújtja a Kémek hídjában). A cím némi magyarázatra szorul: az abban szereplő bridge a berlini "Glienicker Brücke" -re (azaz a glienickei-hidra) utal, mely a maga 74 méteres hosszúságával (a Havel folyón átívelve) a hidegháború alatt, (vagyis 1946 és 1989 közt) a Nyugat-Berlinhez tartozó amerikai szektort kötötte össze Potsdam városrésszel, melyet viszont már a Német Demokratikus Köztársaság részének tekintettek. Vagyis míg a híd egyik vége a független Nyugat-Berlinben állt, addig másik vége a szovjet zónához, vagyis az NDK -hoz tartozott. Ebből a helyzetből adódóan a hidat előszeretettel használták a nagyhatalmak fogolycserék lebonyolítására. 

Ezt a különleges tavalyi filmet háromszor is megnéztem, annyira tetszett. Az első megtekintéskor két megállapítást is tettem, (rögtön a székből felkelve): az egyik, hogy Halle Berry 51 évesen is magával ragadóan gyönyörű, a másik pedig, hogy Luis Prieto tud rendezni. A film gyors tempójú, utolsó percéig izgalmas és átélhető.