Nem túl gyakran használható a "sci-fi - thriller" műfaji meghatározás, de Jeffrey Nachmanoff 2018-as science fiction műve esetében - melynek címe: Klónok (Replicas) talán helytálló lehet. Ez a film egyszerre érdekfeszítő, izgalmas és elgondolkodtató, miközben 107 percre teljesen leköti gondolatainkat (sőt utána is "bennünk marad" egy ideig) Hogy mitől thriller? Attól, hogy szinte beleborzongunk a történetben rejlő absztrakt helyzetekbe. (Thrill = borzongás angolul) És mitől sci-fi? Attól, hogy egy olyan tudományos kérdést feszeget, mely napjainkban szinte mindenkit érdekel és amely az elkövetkező 100 évben akár célpontja is lehet a biológia és orvostudomány fejlődésének. Miről is van szó? Arról, hogy egyszer talán eljutunk oda, hogy egy ember minden neurálisan őrzött emléke letölthető lesz, később pedig implementálható egy klóntestbe. Ha ez megvalósul, akkor az örök élet és a halálból visszatérés is lehetővé válik az emberiség számára. Nagyjából EZT a kérdést boncolgatja a "Klónok" című film és ezt a felvetést helyezi egy sztori középpontjába Nachmanoff.

Külön kategóriát jelentenek, az akció-thrillereken belül az indonéz - amerikai Rajtaütés filmek, melyek előbb 2011-ben (The Raid), majd 2014-ben (The Raid 2: Berendal) valóságos kultuszt teremtettek a harcművészet, a véres bunyók és ázsiai "silat" kedvelői számára. A silat leginkább az indonéz sziget-világban, (Malajziában és Indonéziában) elterjedt harcművészeti stílus (pontosabban több stílus keveréke), mely látványos és nagyon gyors ütés- illetve rugás kombinációk, sajátos dobások révén a lehető leghatékonyabb harcművészekké teszik azokat, akik ezt a küzdősportot választják. A Rajtaütés filmeket készítő páros: a walesi Gareth Evans és az indonéz Ario Sagantoro jó érzékkel "fedezték fel" a silat irányzatot az akciófilm-műfaja számára, hiszen jól fényképezhető, európai szemmel megdöbbentően agresszív és az akciókedvelők számára is pörgős verekedési módról van szó.

Nagy Will Smith rajongónak vallom magam (amit már a mérsékelt sikert aratott Gemini Man kapcsán is kifejtettem egy októberi posztomban), így mind az 1995-ös legelső Bad Boyst (Mire jók a rosszfiúk), mind a 2003-as folytatást, a Bad Boys 2 -t (Már megint a rosszfiúk) nagy érdeklődéssel és élvezettel néztem végig annak idején (és azóta vagy tucatszor). Michael Bay - aki nálam "A sziget" (2005) és "A szikla" (1996) című filmek miatt eleve sajátos megbecsültséget élvez - elismerésemet vívta ki mindkét Bad Boys fejezettel. Amikor aztán hosszú kihagyás után elérkezett a harmadik epizód is, a "Bad Boys for Life" azonnal jegyet váltottam, hogy mozi-minőségben tudjam élvezni a két kábszeres zsaru: Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence) vicces, akciódús és látványos kalandjait. Ami azt illeti nem bántam meg: Michael Bay nélkülözése ellenére is a Bad Boys 3. (Mindörökké rosszfiúk - Bad Boys for Life) izgalmas és kacagtató akció-thriller lett, noha az 50 plusszos "srácok" enyhén megfáradt játéka azért már érezhető. Hozzáteszem: Will Smith elképesztően jó formában van: sportos megjelenése, izomzata bőven köröket ver a mai harmincasok legalább 80 százalékára. Zeng a Bad Boys, Bad Boys What'cha gonna do, pörögnek az akciók és tövig nyomják a gázpedált. Mi kell még?

Adam Green, amerikai rendező sokkolóan felzaklató thrillert (horrort) készített 2010 -ben, mégpedig mindössze három főszereplővel és egy sífelvonóval. A film Amerikában "Frozen", Magyarországon pedig "Kihülve" címmel került a forgalomba. Green alkotását többnyire a horror műfajába sorolják (például a port.hu is így "jegyzi") leginkább a durva jelenetek miatt, máshol thrillerként szerepel. (Igazából mindkét klisébe beleillik, más-más okokból.)

Az elmúlt, 2019-es esztendő gazdag mozis filmkínálatára való visszatekintés - mely sajnos Magyarország esetében főleg a látványfilmek és kasszasikerek behozatalát jelentette és kevésbé az értékesebb alkotásokét (melyek nagy része sajnos el sem jutott a magyar mozikig) - nem lehet teljes a rendezők megemlítése nélkül. Ők voltak azok, akik a legjobb műveket elkészítették és akik nélkül a filmvilág fabatkát sem érne. A mozgókép "feltalálása" óta -- vagyis 1888 -tól kezdődően, mikor Angliában Louis Le Prince elkészítette a világ első kis-filmjét (Leeds -ben) -- rengeteg tehetséges rendező alkotott, így a legjobbak kiemelése nem is olyan egyszerű feladat. De nézzük a listát, kik voltak az utóbbi 100 év legjobbjai: 

Szinte nincs aki ne ismerné Ridley Scott, 2001 -ben készített Oscar-díjas háborús drámáját, A sólyom végveszélyben -t. Az amerikai különleges egységek 1993 -as, szomáliai bevetését és annak tragédiába torkolló végkifejletét döbbenetes élethűséggel bemutató film - Josh Hartnett, Eric Bana, Ewan McGregor, Tom Sizemore főszereplésével - elképesztő filmes élményt jelent (jelentett) mindenkinek. Éppen 15 évvel később, 2016 -ban Michael Bay egy másik megtörtént esetet dolgozott fel: 13 óra: Bengázi titkos katonái címmel.  

A skóciai olasz Armando Iannucci 2017-ben, döbbenetes vígjátékkal lepte meg a politikai szatírát kedvelő filmrajongókat, mégpedig a Sztálin halála (The Death of Stalin) című film elkészítésével. A különleges történet mindenhol óriási visszhanggal került a mozikba (nálunk 2018 áprilisának közepén), de a legnagyobb botrányt Oroszországban okozta; 2018 januárjában ugyanis az orosz kulturális minisztérium, Vlagyimir Putyin utasítására visszavonta a szatíra forgalmazási engedélyét. Az indoklás részben a kegyeletsértés, részben pedig "az orosz emberek méltóságának megsértése" lett.  

Sajátos részét képezik a filmművészetnek az úgynevezett kommandós-filmek, melyekben különleges alakulatok bevetéseit láthatjuk, amint hihetetlen (vagy legalábbis nehezen teljesíthető) küldetésekben állnak helyt, többnyire hősies tetteket végrehajtva. Ezeknek a filmeknek egy része valós, megtörtént eseteken alapul, de vannak kitalált sztorikra épülő filmsikerek is. A közös jellemzők a következők: a főhősök többnyire amerikai kommandósok (SEALs egységek tagjai vagy deltások), az ellenfelek nagyobbrészt fejlődő országok katonái (arabok, latin-amerikaiak ... stb), végül: a számbeli fölény az utóbbiaknál, a technikai tudás és hősies helytállás pedig az előbbieknél érvényesül. Fontos még, hogy a kommandók tagjai vagány, "tökös" fickók, akiknek átérezzük küzdelmeit és szenvedéseit. De nézzük a listát: a Filmelemző listája mindössze öt elemből áll:

5. Elit kommandó (Navy Seals) 1990.

A Jumanji egy olyan látványos és izgalmas fantázia-mese, ami már kerek 24 éve varázsolja el azokat a filmrajongókat, akik még nem felejtették el teljesen gyermeki énjüket. Joe Johnston 1995-ben készítette el Robin Williams főszereplésével az eredeti filmet, mely rögtön sikert aratott világszerte. Huszonkét évnek kellett eltelnie a folytatásig, mely 2017-ben jelent meg, Jake Kasdan rendezésében, egy teljesen új szereplőgárda felállításával. A "Vár a dzsungel" kulcskaraktereit Dwayne Johnson, Kevin Hart, Jack Black és Karen Gillan kapta, a cselekmény pedig a hagyományos társasjáték helyett egy számítógépes programba került át (és ezzel értelmezhetőbb lett a "Z" generáció számára is). 

A horror-specialista francia rendező, Alexandre Aja (aki többek közt a Sziklák szeme című 2006-os horrort is rendezte) 2019 nyarára készítette el krokodilos izgalom-áradatát, Préda (Crawl) címmel. Az alig 87 perces film - mely - egyszerre akcióbomba, thriller és horror is - végig fenntartja érdeklődésünket és az utolsó jelenetéig feszült izgalomban tart bennünket. A script lineáris, egyszerű, mondhatni bonyodalmaktól és nagy fordulatoktól mentes, viszont jól kitaláltan adagolja nekünk a kalandokat illetve a feszültséget. Az egész kicsit a Cápa (Jaws) filmekre emékeztet, de számomra megidézi a Háborgó mélységet is. Egy biztos: kicsit sem unalmas, sőt lendületes, mi több: néhol körömlerágósan izgalmas; én legalábbis csak a legvégén felkúszó betűknél kezdtem engedtem a fotel karfájának szorításán.